Annyira félünk a hibázástól, hogy a legtöbben megmerevedve állnak egy helyben, az állandóság illúziójába kapaszkodva, félnek elengedni a korlátaikat. Mindenáron a jó, a tökéletes, a helyes választásokra törekszünk, nem engedjük meg magunknak annak a lehetőségét, hogy néha zsákutcákban kóboroljunk és megismerjük a saját képességeinket, hogy onnan is képesek vagyunk megtalálni a kiutat. Pedig szabad elesni,… Tovább »

Nincs róla könyv, amit le lehet venni a polcról, hogy megtanuljuk belőle a lényeget, felmondjuk, és nem is osztályoz érte senki. Nincs róla videó, amit megnézve rácsodálkoznánk, hogy jah tényleg… Nincs róla tanfolyam, amit egy nap alatt elvégezve a mesterévé válunk. Az alázatra az Élet tanít. Az iskola pedig életünk végéig tart, bár lehetnek intenzívebb… Tovább »

Amikor együtt táncolunk, összekapcsolódunk… Összekapcsolódunk egy pillantásban, egy összekacsintásban, egy olyan viccben, amit csak mi ketten értünk. Összekapcsolódunk egy ölelésben, egy mosolyban, egy érintésben. Összekapcsolódunk egymásban, könnyedén vezetve egymást: Te engem kívül a világban, én Téged belül a lélek útvesztőiben.... Tovább »

Vannak olyan helyzetek, személyek, szituációk, amelyek „megnyomnak bennünk egy gombot” és kibillenünk. Hiszti, düh, kiabálás, depresszió, félelem, rémület – ezerszínű reakciók születhetnek ilyen esetben. Van, aki a helyzetet hibáztatja, vagy a másikra mutogat ilyenkor. Egy kis tudatossággal a tarsolyunkban azonban érdemes inkább magunkba néznünk, még akkor is, ha nem tetszik, amit találunk. Ha mégis meg… Tovább »

  Védekezünk, mert megtanultuk, hogy ha nem tesszük, akkor sérülünk. Megbántanak minket akarva akaratlanul, veszteség ér minket, egyedül maradunk vagy más egyéb nehézséggel szembesülünk. Úgyhogy inkább megelőzni próbáljuk mindezt. A falaink ezért épülnek. De a falaink egyben a korlátaink is. A korlátok néha jók, mert meg tudunk bennük kapaszkodni, tehát biztonságot adnak. De egy idő… Tovább »

Sokszor kaptam azt a bókot vagy elismerést, hogy „hiteles vagyok”, de szinte mindig csak zsebre vágtam anélkül, hogy igazán befogadtam volna. Hogy úgy igazán, sejtszinten elismertem volna saját magamnak mindazt, amit nyújtok másoknak. Nem tettem és valójában nem is értékeltem ezt eléggé, hiszen úgy voltam vele, én csak írom, ami jön belőlem… Mi ebben a… Tovább »

Elmentem a határaimig, sőt még azon is túlra. Ott álltam egy szakadék szélén és akkor bizony feltették a kérdést: vajon mered-e? Vissza vagy előre? De ha előre, akkor most egy nagy lélegzetet kell venned és ugranod kell… Fogalmam nem volt, mi vár rám, de azt tudtam, hogy csak egy út van: előre. Nem azért, mert… Tovább »

Életem legnagyobb próbáit nem férfiaktól, hanem nőktől kaptam. Azoktól a nőktől, akik láttak bennem valamit – legtöbbször olyat, amit akkor még én sem láttam Önmagamban. A próba pont erről szólt… szinte mindig. Hogy hagyom-e magam. Hagyom-e magam eltéríteni az utamról és hagyom-e, hogy kétségbe vonjam azt, hogy ki is vagyok valójában. És nem utolsósorban, hogy… Tovább »

A tökéleteset keressük. Társban, munkában, ajándékban, és ilyenkor karácsonykor a karácsonyfában is. Rohanunk, meg sem állunk, és nézünk, de nem látunk. Mert a kérdés valójában csak az, megtaláljuk-e, felfedezzük-e, és rájövünk-e, hogy nem a másikon, hanem csak rajtunk múlik, hogy tökéletesnek látunk-e valamit vagy valakit. Engem erre tanított idén a mi tökéletes karácsonyfánk…... Tovább »

Felnézek az égre és rám mosolyog a telihold, köszönt, hív. Mintha kedvesen mosolyogva csak biztatna: „Tudom, hogy már elfáradtál kicsit, hiszen intenzív év van mögötted, de már nincs sok hátra. Már csak egy lépés vagy kettő, te is biztos érzed…” És érzem, persze. Soha nem látott gyorsasággal formálódom.... Tovább »

Az otthon ott van, ahol a szívünk van. A napokban vettem egy párnát, amire ez van írva. A biztonság megnyugtató, puha ölelését keressük… Ki egy házban, ki egy Férfi vagy egy Nő oldalán, ki a pénzben, ki a hobbijában. Mindenki másban. Pedig az otthon érzése bennünk születik meg… Hazaérni azt jelenti, eljutni a szívünkben a… Tovább »

Néha azt érzem, a Jóisten lepottyantott a Földre, utamra engedve, hogy hajrá leányom, menj és tedd a dolgod! Néha azt érzem, túlságosan is bízik bennem és kudarcot vallok, máskor meg büszkén megveregetem a vállam, hogy jól van, Andi, ügyes vagy. És vannak olyan pillanatok is, amikor perlekedek Istennel, hogy ezt mégis hogyan gondolta? Legalább valami… Tovább »

Gyorsan lépdelek a csomagokkal a kezemben, hogy időben odaérjek. Az órámra nézek, és látom, hogy pár percet késni fogok, de tudom, már nem tudok semmit tenni ellene. A pályaudvar lejárójánál egy fiatal sült gesztenye árus férfit pillantok meg egy furcsa kalapban. Valahogy nem illik a környezetbe, mintha valahonnan máshonnan érkezett volna: más korból, más városból…... Tovább »

Ha volt valaha, amit igazán elmondhattam magamról, az az volt, hogy „fiús” lány voltam. Gyerekként sosem babáztam, a lányok helyett a fiúkkal mindig jobban megértettem magam, és mindent megtettem – persze tudattalanul – hogy elrejtsem, elfojtsam magamban a női énemet… De amikor igazán megszerettem magam, valami megváltozott… Elmondom, hogy váltam “rút kiskacsából Hercegnővé”…... Tovább »

Vannak pillanatok, melyek beégnek kitörölhetetlenül az emlékek közé. Annyira a lelkünkbe vésődnek, hogy nem tudjuk feledni őket. Emlékszünk az időjárásra, a nap melegére, az ízekre, illatokra, előttünk peregnek a lépések, mint a filmkockák egymás után. És egyszer csak felpattan a szikra, láthatatlanul, észrevétlenül, és csak utólag, a perzselő tűz lángjai között csodálkozunk el azon, hogy… Tovább »

Túl fényesen ragyogunk… Még egymás számára is. Sötétséghez szokott szemeinket eddig két kézzel takartuk el, a váratlanul feltörő fény pedig teljesen elvakított minket. Először ijedtünkben gyorsan magunkra csaptuk az ajtót, és legszívesebben visszacsináltunk volna mindent. De akkor már késő volt. Mert ha ez az ajtó egyszer már kinyílt, soha többé nem zárható vissza. A padló… Tovább »

Harangozásra ébredek. Még sosem hallottam így, ma pedig kétszer, háromszor is. Visszatekintek. De nem úgy, ahogy azt bárki is gondolná. Másképp, teljesen másképp… A naptárra nézek, vajon van-e ma valami különleges alkalom? De talán csak a szívem harangozása az, ami felébresztett. És a felismerés, hogy újra szabad szeretnünk egymást…... Tovább »

Napok óta esik. Hol viharosan, mennydörögve, villámokat szórva, felforgatva mindent, hol csendesen, egyenletesen, mégis kitartóan elmosva azt, aminek már nincs helye az életünkben. Bentről, a csendes szobából kinézve különös békével figyelem a természet áradását. És a külső figyelem idővel belsővé válik, amiben nem csak a természet, de a lélek is megtisztul…... Tovább »

Sokáig nem voltam kibékülve a futással. Általános iskolai képekre emlékszem, amikor jobbára csak szenvedtem a hosszú és unalmas iskolakörök alatt. Testnevelés tagozatos lévén nálam szinte csak jobb képességűek vettek körbe, én pedig az utolsók között kullogtam mindig. Így nekem a futás leginkább büntetés volt, és sokáig kimerült a buszhoz való rohanásaimban. Senki nem tanított futni.... Tovább »

Érezd a fényt, még a lélek legsötétebb éjszakáin is! Érezd, akkor is, ha szíved ragyogása csak egy apró fényponttá csökken. Érezd a fényt, ami soha nem szűnik meg benned, a legnagyobb vihar közepén sem. Érezd a fényt, ami Téged éltet minden pillanatban, akkor is, amikor már épp feladnád… Érezd a fényt, ami benned szunnyad, mert… Tovább »

Egymást felemelni azt jelenti, hogy anélkül, hogy a másikat lesajnálnám, elvenném az erejét, én akarnám megoldani helyette a feladatait, csak figyelek rá, ott vagyok vele, és hozzájárulás vagyok az életéhez. Sokszor már önmagában ennyi is elég. Egy kedves szó, amiben biztosítom, hogy minden rendben lesz és nem vagy egyedül. Nem kell egyedül szembenézned a nehézségekkel.... Tovább »

Kedves Szeretteim! Mostanában talán másképp viselkedem mint eddig, talán furcsa vagyok és nem értetek, azt mondjátok megváltoztam. És igen, ez így is van, mert az eddigi évektől eltérően már végre nem félek a változástól. Sem attól, hogy én változzak, sem pedig attól, hogy az életem változzon. Az esetleges konfliktusok, amelyeket most észleltek, abból fakadnak, hogy… Tovább »

Kopogtatok. Állok az ajtód előtt, nyitott szívvel, elvárások, kétségek és gondolatok nélkül, és várom, vajon beengedsz-e. Csak halkan zörgetek, talán túl óvatosan. Nem hallod. Nem hallod, mert túl nagy a világ zaja körülötted. Nem hallod, mert mások túlkiabálnak, és én amúgy sem vagyok az a kiabálós fajta. Nem hallod, mert az életed hullámvasútja oly hangosan dübörög,… Tovább »

Sokszor beszélgettem veled erről. Akkor még áldásnak hittem, hiszen csodáltalak és felnéztem rád, és annyira akartam azt, amit te tudsz. Közeleg a születésnapod és ismét belemásztál a fejembe. Talán valamilyen változást érzékelek, vagy kezdem tudni, min mehettél keresztül. Vagy csak képessé váltam arra, hogy a dolgokat ne csak feketének és fehérnek lássam…... Tovább »