Lélekmozaikok

Hogy az otthon melegét minden gyermek érezhesse

Sétálok haza késő este a vasútállomásról. Gondolataimba mélyedek, amikor is felnézve látom, hogy fények szűrődnek ki a több mint harminc éve mindig hazaváró szülői ház emeletéről. Különös érzés jár át, hálával vegyes öröm, hogy jó, hogy mindig volt, és most is van hová hazatérni. Eszembe jut, hogy néhány nap múlva futni indulunk. Olyan gyermekekért, akiknek mindez az érzés nem adathatott meg…

böjte csaba

Csodálatos dolog jó dolgokat tenni

Nem adathatott meg, mert a szüleik elhagyták őket, lemondtak róluk, vagy egyszerűen a körülmények nem voltak alkalmasak arra, hogy a gyermekek a vér szerinti családjukban nőjenek fel. És mégis, él Székelyhídon, egy gyermekotthonban számos gyermek, akik mindennek ellenére otthonra leltek Böjte Csabának köszönhetően.

„Csodálatos dolog jó dolgokat tenni, jó dolog jónak lenni, jó dolog más emberekből jó dolgokat kiprovokálni, ezért én ennél szebb dolgot nem tudok a magam számára elképzelni ezen a földön.” Böjte Csaba

Böjte Csaba ferences rendi szerzetest szinte mindenki ismeri az országban. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány alapítójaként mélyszegénységben élő gyermekeket karol fel és teremt otthont számukra. Jómagam is többször hallgattam már előadását, stílusa összetéveszthetetlen, hiszen az egész lényéből árad a nyugalom, derű és szeretet.

Tavaly, a Jobb Veled a Világ rendezvényen találkoztunk utoljára, ahol igazán jó szívvel mesélt a gyermeknevelés örömeiről és arról, hogyan indult a gyermekotthon működése tényleg a semmiből.

„Az ember nézi ezeket a hatalmas, bizalommal telt arcokat és egyszerűen források fakadnak fel benne. Akkora erők törnek fel bennem, amiről nem is hinni, hogy létezik és tényleg nekimegy a falaknak, és engednek a falak.” Böjte Csaba

böjte csaba_20151128_142138

Ha tudunk, tegyünk

A gyermekotthon már több éve működik, és lakóinak száma egyre gyarapszik. Többünket, akik hiszünk az összefogás, az együttérzés és a szeretet erejében, megérintett az itt lakó gyermekek élettörténete, és egy nem hétköznapi eseményt indítottunk útjára.

Augusztus 23-26-ig egy Szeged-Székelyhíd között zajló 4 napos futózarándoklat keretében szeretnénk felhívni a figyelmet a székelyhídi gyermekek sorsára. A futózarándoklat mottója: 300 km, 4 nap, több millió szívdobbanás – mert hisszük azt, hogy együtt összefogva képesek vagyunk arra, hogy sorsokat változtassunk meg. A gyermekek sorsát, és ezzel együtt a sajátunkat is. Mert az adás örömét átélve, és a gyermekek örömét befogadva, úgy gondolom, sorsfordító pillanatokat élhetünk át ez alatt a négy nap alatt.

„Én hiszem azt, hogy a világot a szolidaritás, az összefogás, a szeretet mentheti meg.” Böjte Csaba

Nagy szeretettel hívunk tehát erre a sorsfordító élményre: Tarts velünk akár futóként, akár segítőként az útvonalon Szegedtől Székelyhídig, ha pedig pénzt tudsz adományozni – amire igen nagy szükség van az otthon napi fenntartásához – azt kérjük, ha lehet, közvetlenül a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számlájára tedd: (Az utalásodra kérjük, megjegyzésbe tüntesd fel: Szeged – Székelyhíd)

http://szentferencalapitvany.org/hogyan-segithetsz/adomanyok/

böjte csaba2

„Szoktam mondani, hogy biztos, hogy Isten jó világot teremtett, olyan mint egy kirakós játék, megvan minden egyes darabjának a helye, csak össze kell azt rakni.” Böjte Csaba

Jómagam, azon túl hogy – nagy nyilvánosság előtt először 🙂 – futócipőbe bújok, és közvetlenül is részese leszek az eseménynek, a Lélekmozaikokkal is a kezdeményezés mellé állok, és erre nagy szeretettel hívom az olvasóimat is. Ha ugyanis a futózarándoklat alatt, augusztus 23-26 között rendeled meg bármelyik könyvemet, annak teljes árával a Gyermekotthon lakóit támogatod.

Ha messze élsz, ha személyesen nem tudsz eljönni, de szereted az írásaimat és már régóta gondoltál arra, hogy megvedd a könyveimet, vagy egyszerűen csak szeretnéd megajándékozni velük szeretteidet, ha ezt MOST teszed meg, azzal ezt az igazán szép és nemes célt támogatod. Az így befolyó összeget ugyanis 100%-ban az Alapítvány számára utalom. Fogjunk össze, hogy az otthon melegét minden gyermek érezhesse…

Ha futóként jönnél, az útvonal részletes leírását megtalálhatod ITT.

Kövesd a futózarándoklatot a Facebookon a Karitatíva Csoport oldalán és a Karitatíva Klubban.

Böjte Csaba idézetek forrása: Beszélgetés Böjte Csabával, a Szent Ferenc-alapítvány vezetőjével a székelyhídi gyerekotthon alapítása alkalmából http://erhangja.ro/blog/kanape/az-osszefogas-es-a-szeretet-viheti-elore-a-vilagot#more-1932

Mentés

Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok

Új írásaimat megtalálhatod itt: www.horompoandrea.hu

A Szeretet lélegzete, a Mert én látlak Téged..., A találkozás, ami elrendeltetett és a Lélekmozaikok című könyveimet itt rendelheted meg: Könyvrendelés

Access Bars-, Testkezelésekre, Facelift kezelésekre és tanfolyamokra itt jelentkezhetsz: Jelentkezés

Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!