Az igazán erős nők és férfiak vágynak legjobban a gyengeségre

Túltoltuk az irányítást, a probléma- és feladatmegoldást, az erőfitogtatást, a versenyt, az összehasonlítást. Egyensúly keresés zajlik a férfi és női viszonyokban, két alapvetően sérült minőség próbál újra kapcsolódni, miközben mintha újra kellene tanulnunk egymás nyelvét. Azt látjuk, hogy ami van, az nem működik, de nincs előttünk minta.

Nincs előttünk minta, hogy hogy kellene csinálni, így csak sötétben tapogatózunk. Óvatosan, olykor-olykor a saját árnyékunktól, vágyainktól és lehetőségeinktől is megijedve. Annyira azonosultunk a régi szerepekkel, hogy néha még nem hisszük el, létezhetnek újak is, és hogy milyenné teremtjük a kapcsolatainkat, az csak és kizárólag tőlünk függ.

Sokan nagyon vágyunk a gyengeségre. Vágyunk a gyengédségre. De mivel eddig nem engedtük meg magunknak, mert azt hittük, hogy nem engedhetjük meg magunknak, hitetlenkedve forgatjuk a fejünket: Tényleg? Komoly? Biztos lehet? Ááá, de hiszen eddig bármikor, ha megléptük, jól megjártuk. Biztos nem engedhetjük meg ezt a luxust és puff, magunkra csukjuk ismét az ajtót, elzárva saját magunkat a kételyeink, félelmeink és hitetlenségünk közé.

Nőként nem lehettünk gyengék, mert erősnek kellett látszanunk. Ráadásul nem csak magunknak nem engedtük meg a gyengeséget, de a férfiaknak sem. Közben meg (el)várjuk, hogy a Férfi merjen és tudjon megnyílni, gyengéd lenni. Egyensúlytalanság van mindkét félnél, és talán ezek pont most kezdenek a helyükre kerülni. Mert valami ilyesmi zajlik mindkét oldalon, néha-néha kikukucskálunk, és talán csak egyetlen lépésre lenne szükség, amit meg kellene tenni Önmagunk felé. Igen, saját magunk felé:

Elhinni azt, hogy lehet, hogy megérdemeljük, és hogy választhatjuk.

Választhatjuk a teljességet, az egyensúlyt. Nem kell már féloldalasan élnünk, túlvállalva magunkat, bizonyítva Önmagunknak és a világnak, hogy mennyire erősek vagyunk. Nőként sem és férfiként sem. Nem. A teljesség magában foglal mindent, és aki már Önmagára talált, azt is elkezdi vállalni, amit korábban nem akart, vagy amiről úgy gondolja, nem tehette meg.

Mi lenne, ha elhinnénk, hogy elegek vagyunk?
Hogy megérdemeljük?
Hogy csak befogadnunk kell?
Hogy csak választanunk kell?
Igen, ennyire egyszerűen…

Mi lenne, ha nőként elhinnénk, hogy nem kell túltolni. Nem kell átvenni az irányítást, ugyanakkor nem kell mindent eltűrni. Sem áldozatok sem elnyomók ne legyünk. Megéltük mindkét oldalt már. Az egyensúly akkor áll be, ha vállalva azt, akik vagyunk, újra emlékezni kezdünk. Azokra az értékekre, amelyek a lelkünk mélyéről fakadnak: A kedvességre, gyengédségre, az érzelmek megélésére, a szeretet áramoltatására és a csendes támogató jelenlétre. Hogy a női szív biztonságos menedék lehessen a férfi számára, aki szíve mélyén bizony megnyugvást keres.

Férfiként pedig az Erő felfedezésére, felvállalására és megélésére. Arra az Erőre, ami nem fizikai formában, sokkal inkább a teremtésben manifesztálódik. Gyengé(d)nek lenni nem az erős ellentéte. Gyengé(d)nek lenni az Erő része. Csak a legerősebb férfi meri vállalni annyira a sebezhetőségét, hogy nem fél megmutatni ezt az oldalát sem. Hogy a férfi karja biztonságos menedék lehessen a nő számára, aki szíve mélyén bizony megnyugvást és nem utolsó sorban biztonságot keres.

Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok

Új írásaimat megtalálhatod itt: www.horompoandrea.hu

A Szeretet lélegzete, a Mert én látlak Téged..., A találkozás, ami elrendeltetett és a Lélekmozaikok című könyveimet itt rendelheted meg: Könyvrendelés

Access Bars-, Testkezelésekre, Facelift kezelésekre és tanfolyamokra itt jelentkezhetsz: Jelentkezés

Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.