A párkapcsolat dinamikájában különböző mozzanatok érvényesülnek. Van, hogy nagy intenzitással egymásnak ütközünk, van, hogy finoman egymáshoz simulunk, van, hogy kedvesen vezetünk, és van, hogy hagyjuk, hogy vezessenek minket. A külvilágban alapvetően a Férfi, a lélek világában inkább a Nő. De ehhez bátorság kell és bizalom. Te vajon mersz-e dőlni, ha döntenek?
Fontos, hogy most itt nem megdöntésről beszélünk. Nem arról, hogy valaki a saját önbizalmát erősítendő meg akarjon dönteni, hogy bizonyítsa Önmagának és a világnak, hogy ő is valaki, hiszen neki ez is sikerült. Nem. Joós Istvánnál olvastam erről ITT, amit a nőknek írt:
„DŐLJ!
Egy “ismeretlen” karjaiba szinte azonnal bele, megérzések mentén, az élete tényeinek maradéktalan ismerete nélkül, abszolút nem jellemző, sosem csináltad még, teljesen irracionális, magad sem érted, de így érzed alapon. Csak EZ működik. A kockázatvállalás, a követés. …. NEM bizalom, ahol nincs kockázatvállalás. Nem is vezet tehát sehova.”
Hát azt kell mondjam, nehéz… Pokoli nehéz eleinte. A női lélek fejlődéstörténetében, ha szabad ilyen nagy szavakat használnom, van egy erőteljes, a női Erő megtalálását, használatát és kicsit szélsőségbe hajló fitogtatását is megélő korszak, amit István csak Amazon korszaknak hív. Valószínű sokan megjártuk. A tudom én egyedül is, minek nekem férfi, boldog vagyok nélküle is, tök jó szinglinek lenni. És kell is. Sokaknál, főleg akik elnyomásból, kapcsolatfüggőségből lábalnak ki. Megélni a saját Erőt, kiteljesedni benne.
Aztán pedig feladni. Feladni önként azt az illúziót, hogy egyedül is jó. Persze megy, mert van két kezem meg lábam, szemem meg fülem, és megoldok mindent. Nem vagyok béna, csak néha bénázok, de hogy ezen túl is van azért élet. Felébred a lélek vágya, hogy azért jó lenne másképp. Előbb vagy utóbb. Van, aki bevállalja, más sokáig elfojtja.
Szóval ezt követően pokoli nehéz. Van egy biztonságos tereped, amit ismersz, ami működik, és amit Te irányítasz. Biztonságban érzed magad, mert kezedben az irányítás. Tudod, hogy csak rajtad múlik minden és tudod, mert már tapasztaltad, hogy képes vagy rá. Nah és ebből kilépni? Ebből a biztonságos irányításból – egy Férfi kedvéért??? Hát normális vagyok én? – Teheted fel a kérdést elsőre. És igen… Az vagy! Mert alapvetően ez az út…
Olyat választani, akiben bízol. De nem csak úgy ímmel-ámmal. Hanem úgy totálisan. Annyira, hogy képes vagy elhagyni érte a biztonságos kis komfortzónádat, és hagyni, hogy vezessen. Hogy hová, sokszor nem tudod. Sokszor nem tudjátok. Félelmetes. Elsőre talán baromira félelmetes. Aztán rájössz, hogy ugyan, nem is félelem mindez, pusztán izgalom, izgatottság. Hát nincs unatkozás. Ha hiszel, ha bízol. Sosem gondoltam volna, hogy ez milyen fontos. És mégis.
A tánc analógiáját használva,”dőlni” tanulunk ilyenkor. Bízni. Elengedve az irányítást, követni. Túllépni a saját céljainkon, és beleállni a másik ügyébe, feladatába. Együtt menni, együtt tovább lépni, egymás mellett. És egy ideig zavart voltam, hogy most akkor hogy is van ez a saját céljaim és a másik céljai vonatkozásában? Furcsa egyensúly mindez, ahol különös egységgé érik az Önmagam kiteljesedése a Társ által.
Nem adom fel magam miatta. Nem. Ha Önmagad megtagadásának éled meg mindezt, nem jó helyen vagy. Nem amellett a Férfi mellett vagy, akivel együtt Te teljessé tudsz válni. Pont ez az egész gyönyörűsége. Így válsz teljessé. Nem elvesz, hanem hozzád ad. Úgy, ahogy nélküle nem lennél. Nem lemondasz, csak többé válsz, kitágít. Olyan helyekre vezet el, ahová magadtól nem biztos hogy mentél volna. De rájössz, hogy ismered, szereted és hogy megéri.
És igen…Az elején baromi félelmetes volt az érzés… az, hogy mi lesz velem, ha nem én irányítok…?? Mert azt szoktam meg. Az volt számomra a biztonságos. Ha a kezeimben tartom a gyeplőt. És basszus, most adjam át valaki másnak? Hogy képzeli?! Mi lesz akkor velem? Most összetör, vagy otthagy, vagy mi lesz? Félelem rejlett itt is. Az irányításhoz való ragaszkodás mögött is…
A hit születése a félelem halála. Mert van a vakhit, amit a belső bizonyosság hiánya határoz meg. Pusztán forma, tartalom nélkül, irányítottság, az alárendelés érzésével és megélésével együtt. Önmagam vállalása, ismerete nélkül, Önmagam sokszor totális feladásával. Vakon hiszek, mert át akarom a felelősséget helyezni másra. Nem hiszek a vakhitben. Nem működik. Nem működhet.
De mélységesen hiszek a szabad választáson alapuló hitben és bizalomban. Ami a belső, sokszor okok nélküli meggyőződésből fakad és így képes mozgósítani valami olyan fergeteges földöntúli Erőt, ami hegyeket mozgat meg és világokat mozdít ki a sarkából. Ezt teszi a Nő hite és bizalma a Férfi életében. Tartalommal teli hittel tölt meg, és támasztja. De ehhez elengedni kell. Elengedni szinte mindent, ami eddig a biztonsági zónánkban tartott, a jól ismert terepen. Elengedni akarást, elvárást, a feltételeket és merni. Adni. Kockáztatni. Ugrani. Dőlni.
És igen. Lesz, aki talán majd elejt és az fájni fog. De nem halsz bele. Sosem. Éberséget szerzel, hogy mit kellene másképp – igen, lehet. És aztán lesz, aki nem ejt el, aki megtart, mert elég erős és ügyes hozzá. És érezni fogod ezt az Erőt… Bizonyosság lesz, az ajándék, hogy a megelőlegezett bizalmad megérte. Hogy nem is olyan veszélyes játék mindez. Hogy ez így mennyire jó és mennyivel könnyebb.
Először megtenni mindezt. Először átadni magad ennyire. Először vállalni a sebezhetőségedet ennyire. Huh basszus… Ez kemény. De jó! Ez vezet ki az állóvízből. Ez vezet ki a magányból, a szingliségből. Nem fog a Herceg fehér lovon bevágtatni az életedbe.
Vagyis… Bevágtathat, csak nem feltétlenül úgy, ahogy azt te várod. Mert lehet, hogy még nincs meg a fele királyság, csak a fele királyság víziója. De megkérdezheti, vajon mersz-e felszállni mögé a lóra, és hagyni, hogy elvigyen oda, ahol még nem jártál eddig. És így együtt hódíthatjátok meg a királyságot. Van, aki hagyja, és van, aki nem meri vállalni az ismeretlen kockázatát. Persze szabad életed végéig a tökéletesre várni, csak azt vedd észre, hogy Te magad is az út során csiszolódsz gyémánttá.
A királyság nem feltétlenül hullik az ölünkbe. Mindehhez el kell engedni a kontrollt és merni kell tudni dőlni… Bízni… Hinni… Adni… Hölgyeim! Fel van adva a lecke! Hát hajrá!
És ugyebár senki nem úgy születik, hogy ez így alapból megy neki…
Mert gyakorlat teszi a mestert…
Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok
Új írásaimat megtalálhatod itt: www.horompoandrea.hu
A Szeretet lélegzete, a Mert én látlak Téged..., A találkozás, ami elrendeltetett és a Lélekmozaikok című könyveimet itt rendelheted meg: Könyvrendelés
Access Bars-, Testkezelésekre, Facelift kezelésekre és tanfolyamokra itt jelentkezhetsz: Jelentkezés
Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: