Újjászületés halál nélkül – Ki vagyok, és ki lehetek én?

Sokszor kaptam azt a bókot vagy elismerést, hogy „hiteles vagyok”, de szinte mindig csak zsebre vágtam anélkül, hogy igazán befogadtam volna. Hogy úgy igazán, sejtszinten elismertem volna saját magamnak mindazt, amit nyújtok másoknak. Nem tettem és valójában nem is értékeltem ezt eléggé, hiszen úgy voltam vele, én csak írom, ami jön belőlem… Mi ebben a nagy dolog?

Ki vagyok én?

A „ki vagyok én?” kérdése lassan két éve foglalkoztat, Biegelbauer Pál Ki vagyok én? című könyvének köszönhetően. És ahogy mozgatni kezdett ez a kérdés, nyílt ki előttem a világ, megmutatva, hogy ki is vagyok valójában. Mindez olyan „kalandnak” tűnik néha, mint amikor a kisgyerek fedezi fel a Világot. Bár ilyen korai emlékeim nincsenek, bizony az elmúlt években jó párszor magamra és a Világra csodálkoztam. Nem kicsit. Nagyon. És akárhányszor elestem, annyiszor álltam fel, mert az Önmagam megismerése felé vezetett kíváncsiságom sokkal nagyobb volt, mint az újbóli eleséstől való félelmem.

A képességeimre is öntudatlan gyermekként csodálkoztam rá. Kezdetben, még évekkel ezelőtt, nem igazán tudtam kezelni az érzékelésem által tudomásomra jutott információkat. Igazságosztóként tetszelegve szembesítettem boldog-boldogtalant a saját hazugságaival vagy önellentmondásaival. Sok emberrel összevesztem emiatt, majd voltak, akikkel kibékültem, voltak, akikkel nem tudtam. De sokat tanultam abból az időszakból. Lelkes ifjúi hévemben az egóm néha elragadott, de mégis volt valami, ami visszavezetett az útra, és a tanulságokat úgy érzem, egész szépen építettem be az életembe.

Tanított az Élet az alázatra, a nem visszavágásra, még akkor is, amikor fájt, amikor nehéz volt, és amikor megtehettem volna. És aztán volt egy pont, amikor a külvilág után befelé került a fókusz. Ezt nem úszhatja meg nagyon senki, aki pedig lélek témában ír, ő főleg nem. Nem lehet nagy általánosságban írni, valójában kicsit minden témát, minden írást meg kell szülni – Önmagamból. Így minden írás, minden könyv egy gyermek, ami megfogan, megszületik, majd sorsára eresztem, szabadon.

Ébresztő, királylány!

Mindent megtettem, hogy átlagos legyek, tényleg. Sokkal kevesebbet hittem el magamról, mint amit talán kellett volna. De aztán elég erőteljesen ébresztőt fújtak. Merthogy nincs lazsálás, feladat van, mintha így egyszer csak megkongatták volna a harangokat. Itt az idő ébredezni, királylány! Kábé pont akkor fordultam volna a másik oldalamra, fejemre húzva a párnát, hogy akkor tessék engem békén hagyni, nagyon jó nekem minden úgy, ahogy van. Hát de nem úgy megy az kéremszépen…

Merthogy én akárhányszor meg akarom úszni az Életet, az csak nem hagyja magát. Nem tudom, más hogy van ezzel. Mondjuk sok embernél látom, hogy olyan fél gőzzel, 40-60%-on élik az életüket, pont a langyos semmiben. A langyos vízzel az a „baj”, hogy nem elég hideg, hogy változásra indítson, és nem elég forró sem, hogy igazán élvezzük. Én még zuhanyozni is forró vízben imádok, hát nem csoda, hogy ezt így meg is kaptam a nyakamba. Közben pedig mintha hallanám a Jóistent, ahogy a felháborodott kérdésemre válaszol: De hát, kislány, Te kérdezted azt, hogy: Ki vagyok én!? Most akkor mit háborogsz, én csak válaszoltam. Hehe… Vannak olyan viccei a Jóistennek, amiken akkor ott nem mindig tudok nevetni…

Szóval az ébresztőt – elég hangosan – ez a szerelem nevű izé fújta, és azt is tudni kell rólam, hogy gyűlölök hangos és váratlan csinnadrattára ébredni. Ha muszáj órára kelnem, akkor valami lágy, kedves, simogatóan finom csengőhangra szeretek, nem pedig az „azt se tudom hol vagyok” érzést keltő harsonaszóra. Ennek ellenére megvolt a harsonaszó, és én pont azt sem tudtam, hol vagyok utána. Csak tudnám, miért nem olyan egyszerűen válaszolt a Jóisten az én kérdésemre, hogy: szakács, könyvelő – ja az kizárt – netán asztalos, vagy ahogy becses racionális agyam is akarta volt: jogász vagy leányom, azt pont. Merthogy másnál ez így működni szokott, hát akkor nálam vajon miért nem?

Alámerülés a spirituális mélységekbe – eszközök és segítők

Szóval ha addig nem merültem volna el eléggé a magyar és nemzetközi spirituális – ezoterikus irodalom rejtelmeiben, hát a szerelmi felfordulás után megtettem. Mert hát a racionális agyam igencsak tudni akarta a választ arra a furcsa kérdésre, hogy ezen állapot felismerésével egyidőben vajon miért érezte úgy a Csipkerózsika álmából ébredő lelkem, hogy megnyílnak az ég csatornái, és egy szempillantás alatt ömlik rá minden égi áldás – ami akkor mindennek tűnt, csak annak nem. Merthogy nem volt elég a fizikai életem felfordulását menedzselni félig öntudatlan állapotban, de még ezekkel a nem kívánt mellékhatásokkal is meg kellett küzdenem, ami leginkább valami furcsa energetikai „újratöltéshez” hasonlított.

Ekkor a „Ki vagyok én-t” már felváltotta a „Valaki mondja már meg mi történik velem?” kérdése, és a meglehetősen racionális jogász agyam még ebben a felettébb irracionális állapotban is bizonyítékokat és összefüggéseket keresett. Amit megtalálni vélt a már korábban említett ezo-spiri irodalom által csak „ikerláng szerelemnek” felcímkézett történetben.

Én az ikerláng helyett az egylélek kapcsolat szóhasználatot jobban szeretem, annak az energiája számomra tisztább, az ikerlángra már elég sok sallang, hamis manipuláció és illúzió rá lett pakolva. Bár nekem pont ez volt a kulcs és a szerencse, hogy amikor egyik napról a másikra a mellkasom úgy döntött, hogy akkor fogja magát és szeretne mintegy magától szétrobbanni a benne feszülő, újonnan érkezett energiától, az „öndiagnózis” után nem rohantam az orvoshoz, hanem akkor tudtam, hogy oké „csak” ez a bajom. Megjegyzem, az energetikai változás számos más testi tünetet is okozott, amivel van, hogy a mai napig nem tudok nagyon mit kezdeni.

Kb. egy év kellett, mire rájöttem, hogy ez valójában a Kundalini energia felélesztését és mintegy testembe „zúdulását” jelentette. Nah ez a másik dolog, amit sosem értettem: vannak, akik direkt „ébresztgetik” a Kundalinijüket. Hát minek azt ébresztgetni, ébredezik az magától is , ha akar… De hát ez is ilyen dolog, hogy vannak, akik évtizedeken keresztül jógáznak mindezért, mással meg „csak úgy” megtörténik. És hát az úgy azért nem kis energia. Én magam erre akkor jöttem rá, hogy ez erről szól, amikor az energia áramlás alulról is megindult, és utána szerencsére tudtam erről a kérdésről beszélgetni Domján Mia barátnőmmel, aki a kundalini jóga számomra egyik leghitelesebb magyar képviselője. Külföldi, főleg angol „szakirodalomban” is lehet már erről olvasni a téma kapcsán, magyar oldalakon kevésbé. Mondjuk ha jót akarunk magunknak, magyar „ikerláng szakértőket” csak keveset olvassunk. Szerencsére azért lehet, az én legfőbb segítőm ezen az úton Kristályfény 33 – dr.Vaktor Orsolya volt, így ha igazán hiteles információt keresel, nála találsz.

A helyzet ugye az, hogy ez egy baromi trendi dolog, a legutolsó pedig ami foglalkoztatott engem, az ennek a témának a kérdése. A tapasztalat ugyanis az volt, hogy a nők loholnak utána, a férfiak pedig menekülnek előle – persze pro és kontra mindig vannak kivételek. Kábé pont két dolog nem érdekelt addig: a szerelem és a megvilágosodás. Előbbiről azt gondoltam, egyszerűen csak túlértékelik, utóbbiról pedig hogy minek az, nem akarok megvilágosodni, mert akkor nem tudnék olyan egyszerűen írni, ahogy addig.

Számomra a megvilágosodott írók – dr.David R. Hawkins kivételével – nem voltak izgalmasak. Vagy túl bonyolultan fogalmaztak nekem, vagy olyan egyszerűen, ami mögött akkor még nem értettem-éreztem át igazán a jelentést. Pedig viszonylag sokukat olvastam, hallgattam őket, de hamar kiderült számomra, hogy a megvilágosodást nem buddhista szerzetesként egy tibeti kolostorban fogom megtapasztalni – már ha véletlenül épp pont ezt írtam volna meg magamnak, meg úgy egyébként is, választani támadna hozzá kedvem jelen életemben.

Ami azt illeti, ennek az egész hajcihőnek köszönhetően nagyon sok irányzatot, technikát megismertem. Jómagam is Access Bars- és testfacilitátor vagyok, és az Accessnek a legtöbb, Magyarországon elérhető kurzusát elvégeztem, többek között Kovács Angéla által. Palacskó András által megismertem a sedonai Elengedés módszert, Gánti Bencének köszönhetően részt vettem az Integrál Konferencián, megismerkedve a Ken Wilber által fémjelzett integrál tanításokkal. Szintén Bencének köszönhetően kipróbáltam a transzlégzést is. Felfedeztem a szabad tánc szépségét, kipróbáltam a jógát, jártam hangfürdőkön, követem Zentai Anna, Burger Anikó és Veres Mónika asztrozófia oldalát, néha húzok egy angyalkártyát, sőt még „kártyajóslásra” is vetemedtem, és közben folyamatosan dolgoztam magamon itthon, meditációs hanganyagokkal. A Teljesség magában foglal mindent, így valójában nem köteleztem el magamat egyetlen irányzat mellett, mert azt éreztem, hogy ezek mind hozzájárultak ahhoz, ami és aki ma vagyok, és segítettek akkor, amikor pont szükségem volt rájuk.

Az igazi tanítás: alázat, képesség, választás

A legtöbb módszerről azt érzem, hogy csak részigazságokat ad át, illetve valószínű ez sem igaz, de mindenképp csak egyetlen nézőpontot mutat be. Én pedig látom és értem a legtöbbet, és képes vagyok átvenni mindegyikből azt, ami számomra ott és akkor szükséges. Sőt, képes vagyok nem ellentétet látni ezen módszerek között, hanem azt, hogy hogyan járulnak hozzá a Teljességhez. Képes vagyok valamilyen formában megérteni és integrálni őket, és ha kell, tudok az Access, ha pedig arra van szükség, az egyszerű ember nyelvén is fogalmazni. Összhangba hozni mindazokat a bölcsességeket, amelyeket egyes irányzatok közvetítenek.

A legtöbb hiteles tanító már nem követel magának kizárólagosságot, így a dogmatikus és fanatikus önjelöltek sosem vonzottak. Nem vagyunk egymással kompatibilisek. Azt tapasztaltam, a hamis manipulátorok, a részigazságokat hirdető szekta képviselők nem tudtak és tudnak sokáig elviselni maguk mellett. Mondjuk én sem őket – legyen szó bármilyen módszer képviselőjéről vagy egy egyszerű ismerősről. A sötétség nem bírja a fényt, így vagy elmenekül előle vagy manipulálni próbálva megtörni akarja. Az út része volt mindez, erőmet felvállalva, de a spirituális egómat alázatra tanítva kezelni az ilyen helyzeteket: hiszen a Teljesség nem zár ki semmit és senkit, így én se tegyem. Mégis a manipulációt nem engedve, sokszor határokat kellett húzni, Önmagam lényének és erejének a vállalásával.

Valójában azt tapasztaltam, szinte mindegy, mit követünk, valahogy ugyanoda jutunk. A hiteles tanítások alapjai ugyanazok: az ítélet- és ítélkezés mentesség, tisztelet, hála, megbocsájtás, a választás, szabad akarat elismerése. Éppen ezért minden tanítás lehet hozzájárulás, mindenből be lehet emelni valamit az életünkbe. És mintha az én kalandos utam is pont erről szólt volna: az az energiabomba berobbantotta az életembe azt, hogy akkor itt most egy darabig nem lesz langyos víz, fejlődés viszont garantáltan. Rám borított egy rakás eszközt, és akkor találjam meg, mikor melyiket is használjam a következő lépéshez. Na jó, az igazság az, hogy segítséget is kaptam hozzá: Mert igazából csak ekkor kezdett éledezni bennem az az iránytű, ami valahogy mindig megmutatta, mikor és kivel van dolgom.

A kapcsolódás nem a másikról, hanem Önmagadról szól

Az a „bajom” nekem a sok ikerláng kereső-kutató-szerelő jelöltekkel, hogy nem jut el a tudatukig, miről szól ez az egész. Semmiképp sem cukormázas nyári gyalog galoppról, vagy romantikus burokba álcázott érzelmi- és kapcsolatfüggőségről. Nem a másikra helyezett fókuszról és a nem tudok nélküle élni, elengedni meg főleg nem helyzetekről. Nem arról, hogy feladom magam érte, és hiszek a végtelenségig valamiféle illúzióban, aminek semmi köze a realitáshoz. Persze én is megjártam a magam köreit ebben.

Az első percben a felismerés megértést és egyben megnyugvást adott, aztán beleragadtam, majd sikerült kirántani magam belőle. Az első reakciós tagadás, majd a második körös azonosulás után talán mára sikerült egyfajta középutat megtalálnom: Mi van, ha igen és mi van, ha nem? A legfőbb számomra az lett, hogy könnyebbé, boldogabbá és teljesebbé váljon az életem.

Mára eljutottam odáig, hogy ha ezt „Gipsz Jakab” mellett találom meg, akkor mellette, ha meg „Kis Jóska” mellett, akkor mellette. Leszedtem az „ikerláng” címkét mind magamról, mind a másikról és Önmagamat választottam. És a helyzet paradoxna az, hogy amikor igazán Önmagamat választom, akkor választom valójában Őt is, akkor áll be az energetikai egyensúly. Ilyenformán az „én Te vagyok” szintén agyonrágott szavai, és az elkülönülés illúziója csak nemrég kerültek megélésre, és váltottak át puszta szavakból valós tapasztalássá.

Mindez nem más, csak energetikai „játék” és transzformáció

Az egylélek kapcsolódás nem új keletű jelenség, bár felkapottá az elmúlt években vált, már az ókorban is írtak róla. Persze lehet tagadni és hülyeségnek gondolni mindezt. Hiszek azonban abban, hogy a Világot Rend és törvényszerűségek uralják, és ezen törvényszerűségek ismerete megkönnyíti az életünket. Persze nem kell mindent elhinni, amit írnak, de az én szűrőm szerencsére elég jól kalibrált arra vonatkozóan, hogy valahogy érzésből felismerem az igaz írókat és írásokat, így ebben a témában is megtaláltam őket. És ha az ő útmutatásaikat beépítve azt tapasztalom, hogy a gyakorlatban az életem könnyebbé válik, akkor egyszerűen használom az információt. Ebben az esetben pedig irreleváns számomra, hogy mindezt az ilyen-olyan arkangyali közvetítés vagy egy pszichológiai disszertáció nyomán kapom meg, netán kvantumfizikai elemzést követően. Merthogy ennek az egésznek akár ilyen vonatkozásai is vannak.

Ugyanis ha energiában nézünk rá a kérdésre, miért ne lenne lehetséges, hogy ugyanaz az energia két minőségben ölt testet: mint a mágnes északi és déli pólusa. Ennek köszönhetően egyszerre taszítják és vonzzák egymást: amíg a körülöttük lévő energetikai tér nem tisztul ki, addig a taszítás az erőteljesebb, ezen energetikai tér tisztulásával, új információk megjelenésével és beépülésével azonban az egyre erőteljesebb vonzás lesz domináns.

A folyamat során az energetikai térben a bennük és körülöttük lévő információs mező cserélődik át elsődlegesen: a régi minták felszínre kerülésével és kitisztításával, elengedésével új minőségek jelennek meg, ami az energetikai és információs mezőből a testbe is lefűződik és DNS szinten újraíródik. Ezen tisztulás során a testből mintegy „kilökődik” a régi, ami természetesen testi szinten is számos formában nyilvánul meg váratlan rosszullétektől kezdve az igen intenzív fizikai reakciókon keresztül bárhogy. Mintha a kettő párhuzamosan, sőt egyfajta ciklusokban zajlana.

Mindez persze nem elméletben valami más dimenziós asztrálsíkon, hanem úgy, hogy az Élet kőkeményen hozza a lehetőségeket, legtöbbször nehézségekben, próbákban, feladatokban, hogy a régi minták lecserélődhessenek, a régi hitrendszerek, gondolatminták kioldódjanak. Legtöbbször „helyzet van”, amiben próbára tétetik, hogy túl tudunk-e lépni a saját elvárásainkon, feltételeinken, félelmeinken, fájdalmainkon, a társadalmi sztereotípiákon, a megszokásainkon. Hogy ez megtörténik-e vagy sem, az a saját választásunk. Nem erőlteti ránk senki.

A legmélyebb félelmekkel való szembenézés közben olyan ez, mintha a kezünkben lenne egy kulcs, ami csak egyetlen ajtót nyit. Mi végigpróbálhatjuk az összes ajtót, de valószínűleg pont annak a zárját fogja nyitni, amit soha korábban meg sem mertünk volna közelíteni, és amitől a legmesszebb próbáltuk volna magunkat távol tartani. És akkor szórakozhatunk azzal, hogy megerőszakoljuk a többi zárat, nem véve tudomást arról, hogy az oda nem való, ahelyett, hogy nagy levegőt vennénk, és kinyitnánk azt, amit tényleg nyit. Hogy aztán mi vár az ajtó mögött, persze előre nem tudhatjuk.

Szóval miközben ez az energetikai információcsere zajlik bennünk, láthatatlanul, vagy sokszor egészen láthatóan mi magunk is változunk. A bennünk lévő változások pedig hatnak a körülöttünk lévő világra, energetikai szinten a morfogenetikus mezőkre is. Így íródik át a kollektív mező is, hiszen az egyéni és a kollektív folyamatos hatással van egymásra, folyamatos változásban oda vissza. Ha én változom, azzal a Világot is megváltoztatom. És ahogy a Világ változik, az a változás rám is hatással van.

Az elme és a szív útjai

Hiszek abban, hogy nem véletlenül pottyantunk le a Földre, és van valamiféle út, aminek főbb állomásait mi magunk írtuk meg, választottuk. Hiszek ugyanakkor a szabad akarat, a szabad választás szentségében, hogy azért bármit is találtunk ki magunk számára, az bármikor felülírható, módosítható, és ha úgy van kedvünk, akár minden pillanatban választhatunk mást, mint korábban.

Sokat foglalkoztatott ez a kérdés, így a jelenlegi pillanatnyi nézőpontom erről az „elrendeltetés” és a szabad akarat valamiféle sajátságos elegye lehet. Jelen nézőpontom szerint azt hiszem, nincs száz százalékos elrendeltetés, hiszen akkor mi értelme lenne az életnek? Ugyanakkor nincs száz százalékos szabad akarat sem, mert habár persze elméletben bármit választhatok, de ha én most például indiai maharadzsa szeretnék lenni ebben az életemben, annak a megvalósulása lehet, hogy vajmi csekély lesz.

A tudatosságunkban történő fejlődésnek számos módja létezik. Alapvetően a lélek fejlődése az elme és a szív útján haladva történik. Ha egy egyszerű képpel akarnám megvilágítani a helyzetet, képzeljünk el egy hegycsúcsot – mindenki ide igyekszik, de a csúcsra több útvonalon lehet feljutni. Egyik út nem jobb, mint a másik, csak más.

Én – most gyónok – nem igazán tudtam meditálni, rendszeresen főleg nem, és ezért oly sokáig büntettem és hibáztattam magam, hogy velem valami baj van, nem teszek a fejlődésemért, így nem lesznek eredmények, stb. Pedig a rendszeres meditáció csak egy lehetőség. A másik… hogy legyünk szerelmesek. Na jó, vicceltem. Vagy mégsem?

Szóval, akinek a lelke azt az utat választotta, hogy a fejlődést az „elme útján haladva” valósítja meg, ahhoz közel állnak a meditatív technikákat alkalmazó, elmét fejlesztő, aztán nem fejlesztő irányzatok, mint a jóga, az advaita filozófia, buddhizmus. Jómagam is belekóstoltam mindegyikbe, de igazán egyiket sem éreztem magaménak. Nagyjából értem őket és tisztában vagyok az alapjaikkal, de ennyi. És ettől én még nem vagyok rossz. És a módszer sem rossz. Csak én nem ezt választottam. Hanem a szív útját… A szeretet útját.

Igen, azt a szeretetét, amit annyira tisztátalanná tettek, amivel annyian visszaélnek, amit annyian félreértelmeznek. Hát akkor itt az idő, hogy megtisztítsuk, hogy új értelmet adjunk neki, és hogy valójában elkezdjük élni. A szerelem pedig ennek a tiszta és feltétel nélküli szeretetnek az egyik formája. Akik életében pedig ez az ikerláng energia megjelenik, azoknak erősen gyanított, hogy van feladatuk ezzel a kérdéssel – mind egyéni, mind kollektív szinten. Ők a saját lélekfejlődésükben ezt az utat választották.

Lecsupaszítva és racionalizálva, a szerelem megjelenése egy eszköz azoknak a korlátoknak a ledöntéséhez, ami addig bennünk volt. Lehetőség, hogy meghaladjuk az addigi Önmagunkat, lehetőség, hogy igazán Önmagunkká váljunk. És valójában semmi más, csak energia és energetikai összefüggések ismerete vagy nem ismerete. Mert ha becsukom a szemem, attól a Világ még létezik körülöttem – maximum én fogok nehezebben eligazodni benne. Nyitott szemmel könnyebb.

Újjászületés halál nélkül – belső alkímia

Szóval igen, nagyon sokat olvastam erről a témáról, és nem vettem be mindent, hanem elkezdtem figyelni, mi működik belőle számomra és mi nem. És mintha ez az egész az újjászületésről szólna. Valójában azt kell elismernem, teljesen kicserélődtem az elmúlt időszakban. Mind külsőre, mind belsőre. A külső elég erőteljesen látszik, hiszen elég csak megnézni az elmúlt két év fényképeit rólam. A belsőt pedig részben én magam érzem, részben pedig a kapcsolataimban is megnyilvánul. Az elmúlt egy, lassan másfél év belső munkája azonban nem átlagos teljesítmény volt.

Mert ennek az egész történetnek kapcsán szembe kellett néznem mindennel, amivel korábban nem akartam vagy mertem foglalkozni. Ez az újjászületés és a megérkezés feltétele. És sokan ezt nem merik vállalni: a szembenézést Önmaguk teljességével. Hogy Minden és Semmi egyszerre vagyok. Hogy jó és rossz egyszerre vagyok. Ránézni a múltra, a legmélyebben megbújó sérelmekre és félelmekre, és nem szőnyeg alá söpörni őket, hanem foglalkozni velük és gyógyítani, elengedni, megváltoztatni, alkímiázni őket. Belső varázslás mindez, egy belső alkímia, ami közben nincs maszatolás, nincs sumákolás, mert amíg nem ugrunk át egy helyzetet, nem teszünk másként, mint ahogy eddig, nem tanuljuk meg a megtanulnivalót, addig újra jön a lecke. Egyre erősebben. Nem gond ez, az Univerzum meg a Jóisten is ráér.

Azt, hogy ez a belső alkímia mennyire nem volt számomra gyalog galopp, teljes mértékben soha senki nem fogja tudni, csak én magam. Valószínűleg soha nem fogom tudni átadni szavakkal azt az energetikai tisztulási folyamatot, aminek mélységeit átéltem. Nem direkt választott szenvedéstörténet mindez, hanem tudom, hogy a folyamat szükséges része. Ha valaki, akkor én aztán tényleg nem arról vagyok híres, hogy szeretek szenvedni, de voltak pillanatok, amikor nem volt megúszható mindez.

Régről eltemetett emlékekkel való kibékülés, a saját nőiségem gyógyítása, felismerések a kapcsolatok és saját magam működéséről, elvárások, ítéletek, feltételek, az irányítás, a kontroll elengedése. Hit és bizalom – saját magamban, a másikban, az Univerzumban/Istenben. Mindezt néha komolyan olyan forgatókönyvbe ágyazva, amit jómagam soha ki nem találtam volna. Szóval a szerelem történet az egészben csak másodlagos. A változás, az alkímia, a képességek elismerése, a fejlődés az, amiről ez az egész út – legalábbis az első szakasza mindenképp – szól. Önmagunk vonatkozásában. Mindig és kizárólag Önmagunk vonatkozásában.

Megvilágosodni a szerelem által: a szeretet, mint a tudatosság eszköze

A két kulcs alapvetően a feltétel nélküli szeretet, majd a belső béke megélése felé való törekvés és a képességeink kibontakozása és elismerése, majd használata. Amíg ez nincs meg száz százalékban, amíg Önmagunk teljességének az elismerése ítéletek nélkül nem történik meg, amíg a félelmek irányítanak, addig jönnek a leckék.

Persze amikor a feltétel nélküliségről beszélünk, hajlamosak vagyunk belecsúszni valamiféle alárendeltségbe. Én Őt feltétel nélkül szeretem, megengedek neki mindent, azt tehet velem, amit akar, mert nincsenek feltételeim. NEM! A feltétel nélküliség nem erről szól. Nem arról szól, hogy meg kell alázkodnod, a saját életedet alárendelni és saját magadat fel kellene adnod. Pont nem erről szól. A feltétel nélküli szeretet Önmagad szereteténél kezdődik. Vagyis hogy elismered, tiszteled és nagyra becsülöd saját magadat annyira, hogy nem engedsz meg bizonyos dolgokat, hogy tudsz nemet mondani, hogy meghúzod a határokat.

Van, aki unhatja, hogy mindig Hawkinshoz nyúlok vissza, de ha már erősen érintett vagyok a témában, szeretném leszedni róla a sallangokat, a romantikus cukormázat és racionálisan megmagyarázni ezt az olykor irracionális helyzetet.

Néhány hónappal ezelőtt írtam le egy olvasói levélre válaszolva, hogy az egylélek kapcsolódás valójában a szeretet, a szerelem általi „megvilágosodás” folyamata: megérkezés a béke, az egység érzés állapotába a hajlandóság, az elfogadás (és az ezt követően megélt elengedés), a szeretet, a feltétel nélküli szeretet majd a béke tudatszintjeit megjárva. Nah hát ez pedig úgy nem megy ukkmukkfukk két nap alatt… A „másik felünk” a legnagyobb segítőnk, aki van, hogy kedvesen, van, hogy kevésbé kedvesen, de folyamatosan szembesít minket azzal, milyen területeken érdemes még magunkra nézni.

Az egylélek kapcsolódás, mint a Világ egyik katalizátora

A férfi és a női energiák egyensúlyának visszaállításáról is szól mindez, egyéni és kollektív szinten egyaránt. Talán érezzük, érzékeljük, hogy van úgy ezzel feladatunk a világban, mert hogy ezen a téren nem igazán van rend.

A folyamat során a képességek kibontakozásának köszönhetően – nem akarok nagy szavakat használni, de – általában valamiféle „nagyobb feladat” képe is kibontakozik, ami valójában bármi lehet. Ez pedig mindenképp a változás felé mutat irányt, a belső alkímia eredménye óhatatlanul is külső alkímia lesz. Ezen kapcsolódás szereplői ugyanis változásra inspirálnak másokat és katalizátorként hozzájárulnak ahhoz, hogy a Világban is változást idézzenek elő. Akár külön-külön, de együtt a hatékonyságuk megsokszorozódik. És mindez bármilyen formában megvalósulhat. Alapvetően az egyéni példamutatás által, a megélt belső béke energiamezeje olyan mezőt hoz létre körülöttük már a folyamat alatt is, ahol hétköznapivá válnak a „csodák”. Amiről ugye tudjuk, hogy teljesen normális jelenségek bizonyos tudatszint felett, bizonyos energetikai térben.

A Világ folyamatos változásban van, és ezek a változások eléggé erőteljesek. A külvilágban megjelenő változások pedig mind a belső változás eredményeképp jelennek meg az életünkben. A lélek nem választható el a testtől és minden spirituális, ezoterikus elméletnek akkor van értelme, ha a gyakorlatban, a való életben is lefűződik annak eredménye.

Az én legfőbb célom is talán valami ilyesmi: hogy az írásaim ne valamiféle elméleti blablaként, ködös és misztikus elméletről szóljanak, hanem rávilágítsanak arra, hogy igenis, ha bátor vagy és mersz, a TELJES életed megváltozhat. Itt és most, a Földön, ebben az időben és térben, a való életben. Mert benned van a képesség mindehhez és kapod az eszközöket és a lehetőségeket hozzá.

Így most én magam is azon vagyok, hogy egyensúlyba és elfogadásba kerüljön bennem a spirituális írói énem és a materiális, racionális jogász énem. Sokáig azt hittem, választanom kell a kettő között, azonban az elmúlt időszak megmutatta, hogy nem. A vagy-vagy választások helyett gondolkodhatok is-is-ben is, így nem kizárva Önmagam egyetlen aspektusát sem, így élve meg a saját Teljességemet.

Nem kell mindenkinek könyvet írnia róla, de a „Ki vagyok én?” és a „Ki lehetek én” kérdése nem kerülhető meg. Ezért lehet minden segítő csak mankó, csak eszköz, és bárkire, akit igénybe veszel, csakis így tekints. Mert erre a kérdésre senki nem fogja Neked megadni a választ. Mert helyetted senki nem tudhatja. De ahhoz, hogy erre Te magad is rá merj nézni, bátorság kell. Erő kell. Hajlandóság kell. Félelem nélküliség kell. Szeretet kell. Hit kell. Alázat kell. Önátadás kell. Választás kell.

Jah hogy ez nem mindig könnyű és kényelmes… Hát az biztos. Hogy megéri? Lesznek olyan percek, amikor azt fogod mondani: nem, kizárt. Nem lehettem akkora barom, hogy én ezt választottam magamnak. De ki mondta, hogy az újjászületés könnyű? Hogy az újjászületés gyors? És hogy az újjászületés létezhet halál nélkül? Mert ha fizikai szinten nincs is szükség most meghalni, mindennek, ami már nem szolgál minket, meg kell halnia, át kell változnia, hogy ez az újjászületés megtörténhessen – egy teljesen más minőségben, mint amit eddig elképzelni tudtunk.

Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok

Új írásaimat megtalálhatod itt: www.horompoandrea.hu

A Szeretet lélegzete, a Mert én látlak Téged..., A találkozás, ami elrendeltetett és a Lélekmozaikok című könyveimet itt rendelheted meg: Könyvrendelés

Access Bars-, Testkezelésekre, Facelift kezelésekre és tanfolyamokra itt jelentkezhetsz: Jelentkezés

Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.