A meleg sült gesztenye illata

Gyorsan lépdelek a csomagokkal a kezemben, hogy időben odaérjek. Az órámra nézek, és látom, hogy pár percet késni fogok, de tudom, már nem tudok semmit tenni ellene. A pályaudvar lejárójánál egy fiatal sült gesztenye árus férfit pillantok meg egy furcsa kalapban. Valahogy nem illik a környezetbe, mintha valahonnan máshonnan érkezett volna: más korból, más városból…

Ahogy elmegyek mellette, egy pillanatra ránézek, és csak megjegyzem magamban: Én nem szeretem a sült gesztenyét. De mégis, mintha a fejembe kúszott volna valami halovány emlék… Nem az, amikor pár évvel ezelőtt kóstoltam és konstatáltam, hogy nem szeretem… Valahonnan máshonnan, messzebbről… De nincs időm ezen gondolkozni, hiszen egyik lépést a másik után téve megérkezem és kezdődik a nap.

Reggelizni sincs időm… 11 óra előtt pár perccel vagyunk. Csúszásban vagyok ismét, így kérek egy perc türelmet… Szinte felnézni sem tudok, amikor hirtelen a kezembe nyomnak egy apró kis papírzacskót néhány kedves szó kíséretében:

– Úgy éreztem, ezt hoznom kellett…

Zavartan és kérdőjelekkel a szemeimben meredek a kis csomag átadójára. Melegség árad szét a kezeimben, ahogy a papírzacskót fogom. Belenézek, és meglátom az egymás mellett sorakozó, még enyhén gőzölgő gesztenye darabokat, és valami igazán különös érzés jár át…

– De hiszen én nem is szeretem a sült gesztenyét… – suhan át a gondolataim között, azonban szinte ellenállhatatlan vágyat érzek arra, hogy a kezembe vegyek egyet, és elkezdjem kibontogatni a bundájából… 11 óra van és én még egy falatot nem ettem. Így szabadkozva csak annyit kérdezek:

– Szabad?

– Persze, én ráérek. – Hangzik a szelíd és barátságos válasz, és én bontogatni kezdem a sült gesztenyét, egyiket a másik után. Ahogy a meleg belső szétolvad a számban, egy messzi emlék érzése árad szét bennem… Nem tudom megfogni, csak érzem, ahogy felbukkan az ősz varázsában. Hogy oly gyorsan elmúlt a nyár, és a hirtelen beköszöntő ősz magával hozott valami különleges könnyedséget. Már reggel az autópályán felfelé is néztem az út mellett elsuhanó fák aranyló leveleit. Olyan igazán festői pillanat volt, telve a színes évszak ezernyi színével, illatával és hangulatával…

Hazafelé a vasútállomás örök paradoxona fogad ismét. „A vágányokon átjárni tilos és életveszélyes.” Számos alkalommal gondolkoztam azon, hogy ezt mégis hogy gondolhatják? Értem én hogy veszélyes átkelni, igazából az a kész csoda, hogy nem törte még senki a nyakát miközben a vonat felé igyekszik… Mióta az eszemet tudom, így néz ki az állomás.

Eszembe jutnak a gyerekként eltöltött nyarak, talán még óvodás voltam… És toltuk át a biciklit a síneken a Papával, ahogy a munkahelye felé mentünk a gyárba… Nagyon halvány emlékkép foszlányok a múltból, az érdi vasútállomásról, Papáról és az utat szegélyező gesztenyefákról…

Most csak hazafelé sétálok, lábaim alatt a gesztenyék, és eszembe jut, hogy két szem még maradt a délelőtt kapott ajándékomból, amit a táskámba rejtettem… De hagyom a gesztenyét és hagyom az érdi vasútállomás dilemmáját is, hogy vajon hogyan is kellene életünk kockáztatása nélkül átkelni a vágányokon, hiszen nem tudunk máshol és máshogy átjutni a túloldalra, csak ha oda születünk…

Most mégsem akarok elemezni, megoldani, kezembe venni az irányítást, csak sétálok hazafelé a szokásos kis csomagjaimmal, mégis valami végtelen könnyedséggel. Béke, nyugalom, tisztaság, visszalépés, türelem, alázat, kedvesség, mosoly… Mosolygok, miközben fülemben szól a zene, és már csak a szemeim sarkából veszem észre a biciklin ülő postást, akinek talán azért akadt meg rajtam a szeme, hogy vajon miért is lehet ilyen jó kedvem. És nem megyek bele hogy miért. Csak hagyom, hogy legyen…

Érzem magamban a múltat, jelent és a jövőt, ahogy egymásba fonódnak a Sors könyvében, és látom magamat lapozni benne. Előre, hátra, majd megállni a jelennél, és csak mosolyogni. Talán erre emlékeztetett a meleg sült gesztenye illata: valami feltétel nélküli boldogságra és elfogadásra, amiben lehull minden eddig felvett szerep és álarc, hogy végre megmutatkozhasson mindaz, ami igazán számít…

Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok

Új írásaimat megtalálhatod itt: www.horompoandrea.hu

A Szeretet lélegzete, a Mert én látlak Téged..., A találkozás, ami elrendeltetett és a Lélekmozaikok című könyveimet itt rendelheted meg: Könyvrendelés

Access Bars-, Testkezelésekre, Facelift kezelésekre és tanfolyamokra itt jelentkezhetsz: Jelentkezés

Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.