Amikor úgy tűnik, a világ ellen harcolunk, valójában világok feszülnek egymásnak bennünk. A külvilág csak visszatükrözi ezt a harcunkat, pszichológiai terminussal élve kivetítünk. Persze ez legtöbbször fordítva jelentkezik: külső támadásként érzékelünk valamit, amire válaszul felhúzzuk a falainkat és visszavonulunk a védőbástyáink mögé. De valamiért a harc mégsem múlik el, ami nem meglepő, hiszen Önmagunk elől nem bújhatunk el. Olvasói levelekre válaszoltam.
„Szégyellem magam, mert önmagammal vívom a legnagyobb harcot. Nem mertem még kilépni. Nem éreztem még úgy, hogy tökéletes egységben lennék önmagammal, ha kilépnék. Félek egyedül lenni, félek kilépni. Közben meg úgy érzem, hogy elmegy mellettem az élet. Azt látom, hogy megöljük egymást. Tökéletes társas magányban élünk. Félek elengedni. Félek elengedni a stabilitást, ami lehet csak látszólagos. Mi van most????? Az egóm és a lelkem viaskodik egymással!”
Vagy a következő:
„Szeretném jól csinálni, szeretnék felnőtt, érett nőként viselkedni, de nem tudom, hogyan tegyem. Ne keressem, ne vegyem fel a telefont, ha hív, küldjem el, ragaszkodjak ahhoz, hogy csak akkor folytathatjuk, ha elválik és velem akar élni. Vagy benne ragadok egy ilyen se veled, se nélküled dologba?”
A polaritás csapdájában
A legnagyobb csapdába akkor esünk, amikor mindenáron jól akarjuk megoldani az előttünk álló feladatokat. És nem véletlenül fogalmazok így. A hétvégén egy rendezvényen egy előadótársam kihangsúlyozta: a problémák helyett tanuljunk meg feladatokban gondolkozni. Igen, a fejlődés egy szakaszában ez hatalmas segítség. Amikor már nem nehézségnek éljük meg a helyzeteinket, hanem feladatként, azt megoldjuk és pipa, mehetünk tovább.
Azonban én azt tapasztaltam, a fejlődés magasabb szintjein már ez a feladatokban való gondolkodás inkább hátrány, mint előny. Mégpedig azért, mert benne ragaszt a polaritásban.
Lássunk túl a jó-rossz kérdésén
Félünk, hogy rosszul döntünk, így mindenáron a jó választáson agyalunk. Nem tudjuk, hogy a szívünkre vagy az eszünkre hallgassunk, mikor adjunk vagy mikor fogadjunk be, mikor és meddig ragaszkodjunk vagy mikor és hogyan engedjünk el, és a sort még folytathatnám. Harcolunk Önmagunkkal, és nincs is ezzel semmi baj, hiszen csodás felismeréseink jöhetnek ezáltal, ami fejlődést hoz az életünkbe.
Csak azt vegyük észre, amikor a harcunk már nem előrevisz, hanem a mókuskereket indítja be, aminek köszönhetően lépteink lelassulnak, és a dolgaink sem úgy alakulnak, ahogy azt szeretnénk.
Az egónk ellenáll és építi a falainkat
Arról már többször írtam, hogy ami ellen megyünk, azt erősítjük, azt ragasztjuk be az életünkbe. Én nem tartozom azok közé, akik tüzes vassal üldözik az egót, hiszen jól tudom, hogy fontos szerepet tölt be az életünkben. Az egónk ellen nem küzdenünk kell, sokkal inkább kézen fognunk és szövetségessé tennünk. Néha alkudozni vele, de semmiképp nem hagyni, hogy átvegye az irányítást. A falainkat az egónk emeli, de ha az éberséget választjuk, megkérhetjük, hogy falak helyett határokat húzzon.
A falakkal ugyanis az a baj, hogy legtöbbször nem üveg falak és nem látunk át rajtuk. Így az „ellenséggel” együtt másokat is kizárunk az életünkből. A határoknak viszont nincs magassága, így éberségünk sincs korlátozva, elláthatunk messzire, és azt engedünk be az életünkbe, akit és amit valójában akarunk. Mert nem a falak védenek meg minket, hanem az az energia, ami belőlünk árad.
Félelem – ami a lelkünket a börtönében tartja
Ha pedig ez az energia a félelem, akkor nagyobb eséllyel teremtünk „félelmetes” helyzeteket. A stabilitás önmagában egy illúzió. Csak a változás biztos. A stabilitás illúziója arra épít, hogy az Élet kiszámítható, képlettel felírható, ami minden élethelyzetbe behelyettesíthető. De nem! Az Életünknek nincs képlete, mert a nem létező egyenletünk tele van változó paraméterekkel.
Nem tudom megmondani, hogy felvedd, vagy ne vedd fel a telefont… Hogy menj vagy maradj… Hogy válassz, vagy ne válassz. Merj az érzékelésedre hallgatni! Hogy akkor ott, abban a pillanatban és helyzetben mi működik Neked. Nincs még egy ugyanolyan pillanat, így nincs írott szabály rá… Tudom, nem ezt szoktuk meg, mert ez kicsit megfoghatatlan. Miért nem mondom inkább meg a tutit, amit bárki bármikor behelyettesíthet a saját élethelyzetébe?
Azért mert nem tudom a tutit… A „tuti” is csak egy illúzió… Nincs „tuti”… Pillanat van és minden pillanat ajándék… Ha annak éljük meg!
A lelkünk választ – előbb vagy utóbb
Azt tudom, hogy az Élet nem kipipálandó feladatok sokaságából áll, hanem sokkal, de tényleg sokkal több lehetőséget és varázslatot tartogat. Azt tudom, hogy nem érdemes várakozni arra, hogy majd egyszer valamikor „készen leszel”, meg „tökéletes egységben” leszel, mert sosem leszel „kész”, és az egység érzése is csak pillanatnyi lehet.
Azt tudom, hogy a lélek bölcsességének meghallásához és az igazi hazataláláshoz hosszú út vezethet. És van, hogy a lelkünk csak halkan suttog, olyannyira, hogy meg sem halljuk… Van, hogy szól hozzánk teljesen hétköznapi módon, mi meg nem vesszük komolyan. Olyannyira, hogy a végén már egyszerűen szinte ránk kell ordítania, hogy: “Hahó, én is itt vagyok! Ha túl tudnál lépni az eszeden, a képleteiden, az egódon és a falaidon, végre megláthatnál és meghallhatnál! Mert itt voltam mindig, és próbáltam szót érteni veled, figyelj már rám, kérlek!”
A lelkünket tehát nem a világ, sokkal inkább mi magunk zárjuk fogságba. Hogy mikor szabadítjuk ki igazán, az csak és kizárólag tőlünk függ. És vannak olyan helyzetek, amikor az agyalás helyett azt az egyszerű kérdést kell csak feltenni magunknak:
Ugyan mégis mit veszíthetünk? Lehet a helyzet ennél „rosszabb”? És „jobb”? Akarunk-e tényleg változást? És nem baj, ha nem. De ha igen, választjuk-e? És ha választjuk, elszáll a félelem, leomlanak a falak, és a lelkünk tényleg ki- és felszabadul!
Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok
Új írásaimat megtalálhatod itt: www.horompoandrea.hu
A Szeretet lélegzete, a Mert én látlak Téged..., A találkozás, ami elrendeltetett és a Lélekmozaikok című könyveimet itt rendelheted meg: Könyvrendelés
Access Bars-, Testkezelésekre, Facelift kezelésekre és tanfolyamokra itt jelentkezhetsz: Jelentkezés
Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: