Miért bántjuk egymást? – Eddig és nem tovább!

A világunk polarizálódik: egyre nagyobbak lesznek a szakadékok az emberek között minden szinten, így a tudatosság, a fejlődés szintjén is. Van választásunk, hogy a haragot, bosszút és a gyűlöletet, vagy a megengedést, ítéletmentességet és a Szeretetet választjuk. És bármikor mondhatjuk, ha bántanak minket, hogy: Eddig és nem tovább!

Ma egy rövid kérdés talált meg, és mivel rájöttem, még nem írtam hosszabban erről a témáról, most úgy tűnt, aktuálissá vált ez is.

„Hello Andi! Fura ügyben fordulok hozzád. Szóval van valaki, aki engem valamiért szívből gyűlöl úgy, hogy nem ismerjük egymást és egyfolytában megjegyzéseket tesz rám. Emlékszem néhány hete volt valami csörte, amiben annyira jót írtál reakcióként arról, hogy miért bántjuk egymást, és érdekelne a véleményed.”

Az Erő mellett mindig ott az ellenerő, így marad a világ egyensúlyban. Tagadni a polaritást, vagy nem tudomást venni róla, tévút lenne és nem is ez a cél. A kérdés csak az, hogy a bennünk lévő jó és rossz, helyes és helytelen, szép és csúf közül mikor minek hagyunk teret? Megnyilvánulásainkat az elfogadás, a Szeretet és az alázat, vagy az elfojtott, meg nem élt vágyak feltöréséből adódó frusztráltság, harag és beképzelt büszkeség táplálja?

Nagyon sok embert táplál (vagyis pusztít) az irigység, ami mindig a saját belső félelmeiknek, haragjaiknak, frusztráltságaiknak a külvilágra, azaz az embertársaikra, kapcsolataikra való kivetítése. Vegyük észre, hogy ez sosem rólunk szól, hanem mindig a másikról. És ha szembesítjük ezzel, csak még jobban begurul.

Sokan vágynak a sikerre, elismertségre, de nem látnak a színfalak mögé, hogy ez mennyi munka, idő, energia befektetés csak az eredményt látják. Ők nem raknak bele ennyit, legtöbbször nem is ennyire eredményesek. Ez frusztrálja őket, ezért irigykednek. Alapból ez ennek a működése. Fogjuk fel úgy, hogy minden egy érdekes nézőpont, az övék is. Legtöbbször nincs vele dolgunk. Dönthetünk – tudatosan – úgy, hogy nem adunk teret nekik az életünkben.

Akiben ennyi frusztráltság van, annak a domináns tudatszintje, ahogy a Lélekmozaikok című könyvemben is írom, a Félelem, a Harag, maximum a Büszkeség, tehát nincs még a Felelősség vállalásának szintjén. Nem vállalja a felelősséget a saját életéért. Ők sokszor hihetetlen manipulátorok, akik közben szeretik magukat áldozatként feltüntetni, hogy mások sajnálják őket… Ha meg “ellenük” megyünk, mi vagyunk rossznak beállítva. Kifinomultak az eszközeik, a félelem- és bűntudatkeltés általi manipulációban pedig sokkal jobbak, mint mi. Ezért nem érdemes belemenni a velük való harcba.

A kérdés az, hogy mindez ránk hogyan hat: amit bennünk felhoz, nekünk csak azzal van dolgunk. Habár érdemes törekedni arra, hogy értékítélet és címkézés nélkül éljük meg élethelyzeteinket, nehéz valamit nem „jónak” vagy „rossznak” titulálni. Mindenáron kerülni akarjuk a rosszat és választani akarjuk a jót. A legtöbben.

A „rossz” kerülése két úton nyilvánul meg: mi nem akarunk „rosszak” lenni, ezért elutasítjuk a magunkban élő „rosszat”, tudomást nem véve róla. Nem vagyunk hajlandóak használni annak az energiáját, sokszor még akkor sem, ha az egészségünk, az életünk múlik rajta. Ez azonban önfeladás, ami pillanatok alatt áldozatszerepbe való alárendeltséget hoz.

A másik út, amikor nem akarjuk meglátni a másikban azt, hogy „rossz” és most épp kinyírni készül minket, annyira naivak vagyunk. Hagyjuk, hogy bármit megtegyen velünk, az éberségünk helyett valami félreértelmezett bizalomra hagyatkozunk. Nem húzunk határokat, amivel szintén feladjuk magunkat. Néha ugyanis ki kell mondani, hogy:

EDDIG ÉS NEM TOVÁBB!

Eddig és nem tovább, mert elég volt! Elég volt a manipulációból, a félelem és bűntudatkeltésből, a hibáztatásból a vádaskodásból, az elvárásokból, a Szeretet nevével való visszaélésből és mindenből, ami lényünk és lelkünk ellen hat!

A megengedés, a kedvesség és a szeretetteljesség, amiről oly sokat írok, nem arról szól, hogy hagyom, hogy a másik átgázoljon rajtam. Sokan félreértelmezik ezt. Pont ahogy nő a tudatszintünk – és a Szeretet szintje már elég magas tudatszintet jelöl – úgy egyre inkább éberekké válunk az ilyen helyzetekre. És ha le tudjuk vetni magunkról a naivitás szemüvegét, ami elhomályosítja a látásunkat, lehetőségünk nyílik arra, hogy válasszunk a rendelkezésre álló eszközök közül.

FALAKRA NINCS SZÜKSÉGÜNK, DE HATÁROKRA IGEN!
Ne keverjük össze a kettőt!

Nem átjáró ház vagyok, akit bárki és bármi szabadon fosztogathat! Még akkor is, ha korábban én magam nyitottam neked ajtót, sőt adtam kulcsot az otthonomhoz számodra. Nem! Van egy határ…

Egy határ, amit én nagyon-nagyon szélesre toltam, annyira tágítottam a megengedésemet, amennyire csak lehetett, de túlléptél minden határt és most azt mondom: EDDIG ÉS NEM TOVÁBB! Nincs hatalmad felettem, nem tudsz ellenem semmit tenni, mert érzem, mennyire végtelenül gyenge vagy és csak kapálózol kétségbeesésedben!

Az én Erőm, a bennem lévő Szeretet Ereje messze túlszárnyal mindent!
Mert én nem csak hiszek a Szeretet Erejében, hanem ÉN A SZERETET (EREJE) VAGYOK!

És ezt van, hogy nem kell így kimondani, nem kell leírni. Elég, ha energiában sugalljuk. De ugye a kimondott vagy leírt szavaknak mindig nagyobb az ereje… Merjük hát használni őket, amikor úgy hozza az Élet, és ennek van itt az ideje!

Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok

Új írásaimat megtalálhatod itt: www.horompoandrea.hu

A Szeretet lélegzete, a Mert én látlak Téged..., A találkozás, ami elrendeltetett és a Lélekmozaikok című könyveimet itt rendelheted meg: Könyvrendelés

Access Bars-, Testkezelésekre, Facelift kezelésekre és tanfolyamokra itt jelentkezhetsz: Jelentkezés

Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.