„Nagy gáz van, szerelmes vagyok!”

Emlékszem erre a mondatra, ahogy a telefonban kimondtam a barátnőmnek. A higgadt, nyugodt válasz csak annyi volt erre: De hiszen én tudtam… Mire én: „Na ne mááár! De én nem!” És ezzel a mondattal elkezdődött valami, ami aztán felborított mindent, amit eddig biztosnak hittem magamról és az életemről…

A felelősség vállalása

A teljes igazsághoz hozzátartozik az is, hogy a nagy gáz előtt volt egy „nem túl szép” minőségi jelző is, de amiatt valószínűleg 18-as karikát kapna a cikkem, úgyhogy ezt most hagyjuk inkább. Azt mondják, borban az igazság, és ezt igazolhatom… Egy kis bor, egy elszívott szivar és egy érdekes beszélgetés után úgy döntöttem, hogy elkezdek mesélni…

Az, hogy ezt egyszer majd megteszem, nem volt kétség, mert egy ideje már tudom, hogy feladatom írni erről. De van valami, ami ennél fontosabb, mint a saját történetem… Az a mély belső tudás, hogy most nem csak a saját történetemet írom… A mai nap legnagyobb felismerése ugyanis ez volt:

„Néha tényleg azt érzem, azért olyan izgalmas, változatos és intenzív az életem, mert több ezer ember vár arra, hogy miután megéltem dolgokat, írjak róla. Hogy tudják, nincsenek egyedül… Valamiféle különös szócsöve vagyok az elfojtott érzéseknek, kimondani nem mert kérdéseknek, titkos vagy vágyott megéléseknek és tapasztalásoknak…

Merem tenni, élni, leírni és kimondani azt, amit sokan nem. Ezt pedig most elismerem magamnak. És vállalom… Boldogan! Mindent, ami ezzel jár. Mert ez vagyok én, erre születtem itt és most… Ezt vállaltam korábban és már egyre több dologra kezdek újra emlékezni, ahogy a fátyol mögé látok, és ahogy egyre fényesebben ragyogok…”

Szóval ez a helyzet… 32 évesen, életemben először szerelmes vagyok. Ez alapvetően nem biztos, hogy furcsa lenne, csak hogy amiatt a „k***a nagy gáz van” kezdetű mondat elhagyta a számat, az az volt, hogy nem a férjembe… És ezt azért éreztem „gáznak”, mert hogy valahogy úgy volt a fejemben a dolog, hogy örökkön örökké, ásó-kapa-nagyharang, és alapvetően a kapcsolatunk 9 évig jól működött. Hát a nagy magyar átlaghoz képest biztosan jobban. Nem éreztem, hogy sok minden hiányozna, mert nem tudtam, hogy van ennél több, mint amit akkor éreztem. Alapvetően boldog voltam.

Azt látom, a kapcsolataink nagyon változatosak… Valószínű nem lepek meg senkit, ha elmondom, hogy a nagy felismerésem után – sőt valójában már előtte is – egyre több olvasói levelet kaptam a témában, az elengedés workshopjaim, konzultációim, facilitálásaim is mind erről szóltak-szólnak. Nőkről, helyzetekről, beragadásokról, félelmekről, halogatásokról, döntésképtelenségekről, kérdésekről, kétségekről. És ámultan állok a helyzetek előtt, hogy hányan élnek át hasonlót vagy majdnem hasonló helyzetet, mint én és hányan nem mernek, tudnak róla beszélni, lépni, választani… Szóval érzem a felelősséget. Nem kicsit. Nagyon.

Megújulunk a kapcsolatainkban

A belső megélésünk az elsőre, hogy bűnösnek érezzük magunkat az érzéseinkért. Mennyire nonszensz pedig már ez! De csak azért, mert házasságban élünk, netán gyermekünk is van, a szerelem érzése már alapból bűntudatot kelt bennünk. Mintha valami nagy könyvben meg lenne írva, hogy a házasság megkötésével nem engedhetünk be új – más érzéseket az életünkbe és milyen rosszak is vagyunk, ha merünk érezni valaki más iránt is bármit, mint a férjünk.

Ennek valószínűleg van valami köze a csöppet álszent katolikus egyházi hagyományokhoz is, bár ebbe most annyira nem másznék bele. Azt tapasztalom azonban, hogy ez már nem működőképes, ez az időszak az igencsak felgyorsult fejlődésről, a karmikus kapcsolatokban rejlő fejlődési lehetőségek kihasználásáról, illetve a karma körforgásából való kilépésről és az ezzel egyidejűleg egy teljesen más minőségű, megújult kapcsolatokban megélhető feltétel nélküli szeretet és szerelem érzéséről szól.

Vegyük észre azt, hogy már nem úgy működnek a párkapcsolataink, mint a nagyszüleink idejében, ahol az örökké sokszor – bár nem kizárólagosan – tényleg örökké szólt. Más időket élünk, és hogy mennyire vesszük észre, milyen célt szolgál életünkben egy kapcsolat, az leginkább a saját tudatosságunktól függ, valamint hogy mennyire látunk tisztán az életünkben, mennyire vállaljuk Önmagunkat és az érzéseinket.

Én tegnap vállaltam azt, hogy „Hajlandó leszek rossz lenni”, és valamilyen szinten ez a kérdés is kapcsolódik ehhez. Hány ítéletet, elvárást, bűntudat- és félelemkeltés általi manipulációt kell annak a nőnek elviselnie, aki mer más iránt is érezni bármit is, mint a férje? Azt tapasztalom, sokat, és leginkább Önmagunkat ítéljük meg. És mivel mindenképp szeretnénk megfelelni a társadalmi-családi elvárásoknak, normáknak, inkább elfojtunk. Nah hát nekem azt nem sikerült. Hál Istennek!

Pedig látni azt, hogy egy közös út csak eddig tartott, hatalmas éberséget jelent… Előre szólok, én ezt nem tudom senki helyett eldönteni. Van, amikor tényleg arról szól, hogy akkor valaminek vége, de van, amikor még vannak közös megtanulandó feladatok. Ez az én történetem, az én életem az én éberségemmel és választásaimmal. Még véletlenül sem jelenti azt, hogy ezt hivatkozásul használva követni kellene.

Én csak szeretnék rávilágítani, hogy merjünk néha őszintén ránézni az életünkre. Merjük feltenni a kérdéseinket, szembenézni a félelmeinkkel, döntéseket hozni anélkül hogy megítélnénk magunkat vagy félnénk a megítéltetéstől. Ha feladatunk van még egy kapcsolatban, ismerjük fel és tegyünk érte, hiszen a kapcsolataink által fejlődünk leginkább. Egyszerre tanítunk és tanulunk. Mindenki azt, amit neki épp meg kell tanulnia. Az Univerzum velünk van és jelekkel segít. Figyeljük ezeket a jeleket.

A döntésképtelenségünk 3 oka

A kérdés sokkal inkább az, hogy amikor érezzük azt, hogy valaminek már vége, merünk-e lépni, vagy benn ragadunk a jól megszokott szerepeinkben, helyzeteinkben. Mi adja a bennragadásunkat? Alapvetően a félelmeink. A félelmeink, hogy egyedül maradunk, hogy esetleg mégsem kellünk, a bizonytalanságunk, a bizalmatlanságunk, az önbizalomhiányunk, és hogy biztosítékot akarunk az Élettől a tuti, helyes, jó választásra…

Emlékszem a pillanatra, amikor ültem a parkban és teljesen tisztán körvonalazódott bennem három út… Igen, három! De tudtam, hogy van választásom, hogy alakítom az életem. Az egyik, hogy a férjemmel maradok – annak ellenére, amilyen érzések megszülettek bennem. Ez számomra azt jelentette volna, hogy habár az érzéseimben kitágultam, valami olyan csodával találkoztam, amivel eddig sosem, erről mégis lemondok.

A másik út, ami akkor, abban a pillanatban még a totális bizonytalansággal volt egyenlő, az az, hogy a szerelmet választom. A harmadik pedig az, hogy benne van a pakliban az, hogy “a két szék közül a pad alá esek”… De ott, abban a pár percben totális elfogadásba kerültem mindhárom eshetőséggel. És azt hiszem ez a titka az egész helyzetnek! Kinyílni a lehetőségeknek, elfogadni, nem ellenállni, nem erőszakosan akarni. Biztos több út is van… Te rá mersz nézni az előtted állókra? Eddig úgy látom, nem jutnak el sokan – mégpedig a következők miatt:

1. Van, aki azt hiszi, ha magát választja, elárulja a másikat… De mi van akkor, ha a Te választásod valójában mindenki számára a legjobb?  Mégis vajon mitől félünk ilyen esetben? Miért gondoljuk azt, ha áldozat szerepbe bújunk és feladjuk magunkat, az bárkinek jó lesz?

2. Van, aki csak akkor mer lépni, ha már beléphet a tuti biztos új kapcsolatba, amikor az Élet már elég bizonyítékot és biztosítékot adott számára, hogy jól választott. A jól vagy rosszul választás is azonban csak egy illúzió. Amikor merünk a szívünkre és a belső hangunkra hallgatni, valójában sosem dönthetünk rosszul! És habár az Élet legtöbbször nem ad borítékot és elismerést arról, hogy tuti jól választunk, megéri kockáztatni.

És igen, én is hajlottam arra, hogy először biztosítékot szerezzek a kérdésben, de persze hogy ez nem működött. Bármikor, amikor túl akarunk járni az Életen, az nem hagyja. És van, hogy az elsőre kényelmetlen, bizonytalanabb szituáció megrémít minket, de legtöbbször szükség van a pillanatokig tartó bizonytalanság vállalására azért, hogy aztán megnyíljunk valami sokkal nagyobb, csodásabb dolog számára.

3. A harmadik dolog pedig, ami miatt nem merünk lépni az az, hogy nem merjük bevállalni az egyedül létet. Az egyedül létet, ami legtöbbször csak átmeneti, és azt kell mondjam, ez kell is ahhoz, hogy rendbe jöjjünk magunkkal. Rájöjjünk, mit is szeretnénk, kik is vagyunk valójában.

Egyedülállónak lenni abszolút nem gáz! Elkezdtem olyan dolgokat csinálni, amit eddig sosem, találkoztam tök sok ismerőssel, baráttal, moziba mentem szinglis filmet nézni, sőt 4 napig teljesen el is vonultam, bár az olyan mélyvízbe ugrás volt, amire nem számítottam – igaz rengeteg dolgot felhozott, amivel dolgom volt-van.

Van választásod!

Igen, a választás nem mindig kényelmes. De mégis lehet könnyű! Ami neked könnyű, az neked igaz ott abban a pillanatban. Tudod-e, hogy számodra mi igaz, vagy mások életét éled a sajátod helyett? Ki az, akit magad elé helyezel ezzel gátolva legjobban a boldogságodat? Megkérdeznéd, hogy valójában mi lenne az, ami tényleg mindenki számára a legtöbbet teremti – ahelyett, hogy megpróbálod kikövetkeztetni magadnak előre?

Mi az a félelem, fájdalom, ítélet, megítéltetés, elvárás, ami gúzsba köt, és ami miatt nem mersz választani? Hajlandó vagy-e elismerni magadnak, hogy a nem választás is egy választás? Hajlandó vagy-e ébernek lenni arra, mikor mire van itt az idő? Mert teljesen más az, ha azért nem lépsz, mert úgy érzed, még nincs itt az idő rá, vagy azért, mert a félelmeid, kétségeid visszatartanak…

Van választásod! Csak ezt szeretném benned megerősíteni! Senki nem fog helyetted dönteni. Én sem. 

Mi működik neked? Mit súg a belső hangod? Ki vagy Te? Mi a Sorsod? Ha bármit és bárkit választhatnál kit és mit választanál? Boldog vagy? Mi és ki tesz igazán boldoggá? Ezek a kérdések segítenek. Az én történetem csak az egyik oldal. És ez csak a felszín, ami már letisztult. Ezek mögött a sorok mögött két hónap kőkemény önismereti folyamat húzódik.

Nem mindenkinek ez az útja. Véletlenül sem szeretném ezt sugallni. Sok más út is működhet és van akinek az működik. De arról saját megélést nem tudok írni.

A lényeg az, hogy az életed, a létezésed kulcsa a Te kezedben van! Hogy mit kezdesz vele – az csak tőled függ! Bármit dönthetsz, és a döntésed mindig Téged szolgál. Csak ne félj! Mert mi van, ha ez az egész nem is annyira nehéz, mint amennyire elsőre tűnik?

Szerző: Ábrahám-Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok

Ha többet olvasnál a kapcsolatokról, elfogadásról, elengedésről, a nehézségek megéléséről, szeretettel ajánlom  A találkozás, ami elrendeltetett című könyvemet, amelyet megrendelhetsz itt: Megrendelés

Ha szeretnél mélyebb önismeretet és felismeréseket a saját életed vonatkozásában, szeretettel ajánlom, a Lélekmozaikok című könyvemet. Megrendelhető itt: Lélekmozaikok könyvrendelés

Jelentkezés Elengedés workshopra: Elengedés

Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.

Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok

Új írásaimat megtalálhatod itt: www.horompoandrea.hu

A Szeretet lélegzete, a Mert én látlak Téged..., A találkozás, ami elrendeltetett és a Lélekmozaikok című könyveimet itt rendelheted meg: Könyvrendelés

Access Bars-, Testkezelésekre, Facelift kezelésekre és tanfolyamokra itt jelentkezhetsz: Jelentkezés

Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.