Lélekmozaikok

Honnan tudjuk azt, ha a lélektársunkkal találkozunk? – A lélektársi és ikerlélek kapcsolatokról

Kapcsolataink működésében segíthet, ha tudjuk, hogy egyetlen találkozás sem véletlen, de hogy a sorsszerű találkozás után hogy alakítjuk az életünket, az kizárólag tőlünk és a szabad akaratunktól függ. Sok zűrzavar él a lélektársi, és még több az ikerlélek kapcsolatokról, ezért most egy olvasói levél hatására erről írtam.

lily-shan-engagement-10

„Szeretném megkérdezni, hogy honnan tudjuk azt, ha a lélektársunkkal találkozunk? Van olyan, hogy több is van? Én tavaly megismerkedtem valakivel, eltelt 2-3 hónap és azt tapasztaltam, hogy mintha “sátrat vert” volna a gondolataimban. Azt hozzá kell tenni, hogy kölcsönösen vonzódtunk, vonzódunk egymáshoz. Akkoriban beszéltem is vele, de Ő nem akart nyilatkozni az érzéseiről (nős ember). Idővel kibújt belőle.

Teljesen ugyan azt éreztük. Tavaly márciusban viszonyunk lett. Többször is próbált szakítani, de újra és újra visszatért, nemrég azonban “véglegesen” lezárta. Csinálom a dolgomat, beszélgetek emberekkel, de Ő akkor is itt van a gondolataimban. Van úgy elég sokszor, hogy nagyon erősen érzem. Tudom, hogy Ő is így van velem. Vajon ez mért van? Mindkettőnkben van féltékenység. Szerinte lelki társak vagyunk. Honnan tudjuk, ha valóban így van? Vagy talán csak egy lecke volt ez a véletlen találkozás? S talán azért van mindig a gondolataimban, mert Ő is rám gondol?”

A lélektársak – többen is lehetnek

Onnan tudod, hogy lélektárs, mert egy átlagos emberhez képest sokkal nagyobb hatással van rád. Ha olvastad A találkozás, ami elrendeltetett című könyvemet, akkor abban ezt nagyon szépen leírom.

Vannak olyan személyek, akik fogalmunk nincs miért, mert nincs racionális oka, de nagy hatással vannak ránk, jól érezzük magunkat velük, már akár az első találkozáskor közel érezzük magunkat hozzájuk. Elvileg nem ismerjük őket, de mégis ismerjük őket, lelkünk felismeri a másik lelkét. Ezeknek az embereknek a száma változó, eleinte talán kevés, de ez az időszak mind kedvez annak, hogy lélektársi szinten is egyre inkább egymásra találjunk.

Amíg a fizikai családunkba általában azért születünk, hogy a különböző karmikus kiegyenlítődések megtörténjenek, a lélekcsaládunkat szabadon választjuk ki, általában barátaink, munkatársaink – akár főnökünk – közül kerülnek ki. Mindkét csoporttól azonban nagyon sokat tanulhatunk.

Ikerlélek párunk – csak egy van

És a lélektársak közül is kiemelkedhet egy személy, akivel a kapcsolat aztán tényleg megmagyarázhatatlanul varázslatos, hatalmas vonzás van mindkét oldalról, kölcsönösen. Elementáris erővel hat ránk, és minél jobban próbálunk ennek ellenállni, annál csak jobban vonzódunk hozzá.

Egy ilyen találkozás pedig elrendeltetett, mindenképp megtörténik, de hogy utána a két fél mit kezd vele, az már a szabad akaratukon múlik. Kiverni nehéz a fejünkből a másikat, erősen érezhetjük, vele mi történik, benne milyen érzések vannak.

Amikor ebben a helyzetben egyik – vagy akár mindkét fél – házasságban él, az bizony válaszút elé állíthatja a feleket. Ez sosem véletlen. A válás önmagában nem bűn – bármennyire is próbálják negatív címkével ellátni. Ugyanis szeretettel, szeretetben is el lehet válni. Felgyorsult a fejlődésünk és lehet, hogy valaki, akivel házasságban élünk, csak életünk egy szakaszán lesz része házastársként az életünknek. (Más minőségben azonban továbbra is megmaradhat.) Hogy egy kapcsolat mikor és meddig teljesíti be a küldetését, azt csak saját belső hangunkra hallgatva tudjuk megérezni.

Ilyenkor lélek szinten hatalmas fejlődés és lehetőség jelenik meg a karma körforgásából való kijutásra, amihez azonban az szükséges, hogy mindkét fél szembe merjen nézni a benne lévő félelmekkel, fájdalmakkal, elvárásokkal, ítéletekkel, megfelelési kényszerekkel, társadalmi elvárásokkal, bűntudattal, és valójában Önmagával, a Sorsával, a sorsfeladatával, a lelke legmélyebb érzéseivel, vágyaival, amit ebben az életben megtanulni, elérni, megvalósítani tervezett magának.

IMG_9748

A tanítás: kikerülni az elvárások csapdájából

Egy ilyen kapcsolat mindig arra tanít, hogy elengedjük mindazt, ami már nem szolgál bennünket, kitörjünk az évek, évtizedek, sőt életek alatt belénk rögzült mintáinkból, és a szeretet, sőt a feltétel nélküli szeretet útján járva újrakapcsolódjunk egymáshoz.

Addig, amíg elvárások, féltékenység, hibáztatások, ítéletek, negatív érzések vannak mindkét félben, a kapcsolat lehet, hogy fizikai szinten megszakad, és ezeken külön utakon tudtok túljutni. Lélek szinten azonban a kapcsolódás már megtörtént és folyamatos a lélek kommunikáció, ezért érzitek annyira egymást. Igen, lehetséges, hogy azért gondolsz állandóan rá, mert ő meg állandóan rád gondol.

Ilyenkor egyetlen út tud ebből kivezetni: ha elkezdesz magadon dolgozni, és ezzel valójában Őt is emeled. Ha mersz szembenézni a saját félelmeiddel, elvárásaiddal és mindennel, ami benned van, és el tudod mindezeket engedni. Ez járhat nehézségekkel, fizikai fájdalommal, testi tünetekkel, de ha elköteleződsz az úton, akkor idővel a belsődben zajló változás, az Önmagadra találás el fog vezetni ismét hozzá, és életetek a fizikai szinten is ismét egymásra talál.

Újra tanítjuk szeretni egymást: a feltétel nélküli szeretetről

A gond csak az, hogy azt tapasztalom, ezen sokan nehezen tudnak túljutni. A másikkal foglalkoznak, ahelyett, hogy magukkal tennék, és nem tudnak kijutni az elvárások csapdájából.

A feltétel nélküli szeretet azonban nem fér össze az elvárásokkal. A feltétel nélküliség tényleg feltétel nélküliséget jelent. Nincs egyetlen ha, egyetlen de, egyetlen csak sem… Nincsenek feltételek… Csak a szeretet van.

A lélektársak, és főleg az ikerlélek energiával rendelkező lélekpárok erre tanítják egymást. A feltétel nélküli szeretetre. És van, hogy megpróbáljuk kicselezni az Életet és a tanulási folyamatot… Fel szokott merülni a kérdés: Ha elengedem, megkapom? Ez azonban nem így működik… Ne azért engedd el, hogy megkapd…

Azért engedd el, mert szereted, mert nem akarod már erőszakkal hozzákötni magad. Hogy szabad és boldog legyél, és hogy ő is szabad és boldog legyen. És amikor tiszta szívből azt tudod kívánni neki, hogy legyél boldog… Nagyon boldog… Ha úgy alakul, akár nélkülem is… Na akkor szereted igazán, feltételek nélkül, szabadon.

És ha e mellé meg tud születni benned a mindennél biztosabb, szintén feltételek nélküli hit és bizalom, hogy amikor itt az idő, újra találkoztok, ez a belső meggyőződés olyan erőket mozgósít, ami közelebb hozza a fizikai egyesülést is.

love-holding-hands-hd-wallpapers

Amikor az utak összeérnek

A lélektársak, de főleg az ikerlélek párunk tanítanak minket a legtöbb mindenre. Minél jobban megismered magad, annál jobban tudod, hogy mire. Annál kevésbé ellenállsz, és annál könnyebben tudsz túljutni az akadályokon. De az út belőled indul, ugyanúgy, ahogy az Ő útja is belőle indul.

Sokszor úgy tűnik, hogy ezek az utak egymástól messzire vezetnek és távolodnak, de ez sokszor csak illúzió. Ugyanis ha mindketten elindultok Önmagatok felé, valójában egyre inkább csak közeledtek egymáshoz. Mintha útjaitok párhuzamosan futnának, és amikor mindketten megérkeztek Önmagatokhoz, egy ponton a két út összeér. Mert az Önmagatokhoz való megérkezés valójában a másikhoz való megérkezést jelenti.

És amikor ez a pont elérkezik, a két út végérvényesen összefonódik és elkezditek a földi mennyországot megélni itt a Földön, a “csodák” pedig egyre többször életetek természetes részeivé válnak…

Szerző: Ábrahám-Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok

A kapcsolatokról, elfogadásról, elengedésről, a nehézségek megéléséről szóló A találkozás, ami elrendeltetett című könyvemet megrendelheted itt: Megrendelés

Ha szeretnél mélyebb önismeretet és felismeréseket a saját életed vonatkozásában, szeretettel ajánlom, a Lélekmozaikok című könyvemet. Megrendelhető itt: Lélekmozaikok könyvrendelés

Jelentkezés Elengedés workshopra: Elengedés

Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.

Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok

Új írásaimat megtalálhatod itt: www.horompoandrea.hu

A Szeretet lélegzete, a Mert én látlak Téged..., A találkozás, ami elrendeltetett és a Lélekmozaikok című könyveimet itt rendelheted meg: Könyvrendelés

Access Bars-, Testkezelésekre, Facelift kezelésekre és tanfolyamokra itt jelentkezhetsz: Jelentkezés

Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.

Kommentek

(A komment nem tartalmazhat linket)
  1. Hadnagy Márta Viktória says:

    … 🙂 Én is ebben a cipőben jártam gyakorlatilag, és tudod…kaptam erre anno Adamustól egy pofonegyszerű választ: az energetika az energetika, a fizikai forma pedig fizikai forma 🙂 amit váltogatunk folyamatosan. Tehát ez azt jelenti, hogy lehet simán női testben egy férfi lélek. És bizony fogod érezni azt a megmagyarázhatatlan vonzódást. 🙂 Mert attól még Ő lesz az. 😛 …van is most ezzel dolgom rendesen. Árnyalva ezt azzal a csavarral, hogy nekem Ő már nincs is a fizikai létezők között…..az ember ilyenkor mihez kezd……

  2. Erzsébet Papp says:

    hónapok óta keresem a választ..nagyon hálás vagyok! áldasson minden lélek és mindazon lelkek kik”útat” mutatnak nekünk úton járóknak…

  3. dr.Hörömpő Andrea says: (előzmény @Csilla Hajnal)

    Az ikerlélekség, ikerláng férfi-nő között jön létre, hiszen pont a polaritás kiegyenlítődése, az egység megtapasztalása és megélése történik meg benne. De természetesen lehet nagyon erős érzelmi kötődés azonos nemű személyekkel szemben is például barátságban. Ez nagyon erős lélektársi kapcsolat lehet, ami számos előző életben megélt közös történésen, kötődésen, nemegyszer fogadalmakon alapulhat, amire a lélek emlékszik és a találkozást követően ezek a felszínre törnek. Ez elsősorban lelki kapocs és kötődés, nem játszik benne szerepet a szexualitás. A két jelenség tehát különböző, én az utóbbit nem feltétlenül nevezném iker kapcsolatnak, csak nagyon erős lélektársi kapcsolatnak. Bár igazából nem az elnevezés számít. A lényeg az, hogy van mindkettő és teljesen természetes mindkettőnek a megtapasztalása.

  4. Csilla Hajnal says:

    Egy kérdésem lenne.Valaki heteroszexualis de mégis nagyon mély lelki ikerség érzést tapasztal magan egy azonos nemű iránt.Ennek mi az oka és mit lehet ilyenkor kezdeni ezekkel az elementális erejű érzésekkel amik viszont nem társulnak kifejezett szexuális vágyakkal csak egy nagyon mélyről jővő kőtődést érez az ember.Mintha valahogy valamilyen formában a másikhoz tartozna a része lenne.Itt csak a szerelmi vonalrol volt szo, de én tapasztaltam ezt az emberi nem szexuális jellegű érzelmek terén is.


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!