Megszoktuk, hogy az Élet nehéz. Túl könnyű az igazság, ezért nem vállaljuk fel. Hajlandó vagy-e megengedni magadnak, hogy végtelen könnyű legyen az életed? Szeretnél-e tündérmesében élni? Olvasói levélre válaszoltam.
Őszintén hálás vagyok mindenkinek, aki mer nekem írni, mert így számomra is könnyebb érzékelni azt, hogy mi az, ami foglalkoztat titeket, és látom, hogy vannak olyan dolgok, amelyek nekem „egyértelműek”, de sok ember számára nem. Néhány dolgot felhozott egy kedves olvasóban a nemrég újra megosztott írásom, ami A találkozás, ami elrendeltetett című könyvemben olvasható.
„Üdvözöllek! Minden írásodat elolvasom, néha többször is.. És néha hihetetlen erővel tör fel bennem az indulat (magamat is meglepve)…. a Kopogtatások cikk ilyen. Miért a nő kopogtasson? Miért Ő alázkodjon meg? Miért nem látja be a férfi hogy nem csak a Nő a felelős (hibás) a rossz kapcsolat működéséért?? Miért kell fájdalmakon keresztül menni… hogy majd egyszer, talán… Ő kopogtasson?? Nem vagyok kapcsolatfüggő… pontosabban nem voltam az elmúlt 40 évem alatt…. de most úgy érzem az lettem egy közel 5 éves lelki társ kapcsolatban. Nem igen szeretem ezt a kifejezést, sokan sok féleképpen magyarázzák, de az mi esetünkben ténylegesen a lelkünk találta meg egymást. Igyekszem angyalaim segítségével, megtalálni és orvosolni a fájdalomtestet… és újjá varázsolódni… de ezek a kérdések még mindig bennem vannak. Sőt még egy….. és mi van, ha kopogtat és ismét ott áll??… Annyi fájdalom, bántás után… megbocsátok, de a seb, a bizalom talán már soha nem építhető újra, még akkor sem ha szeretet van. Mert nagy igazság az… ha valaki egyszer tudott bántani, az újból megteszi… sajnos. Köszönöm, hogy elolvastad, amennyiben reagálsz, szívesen olvasom majd. Szép estét!”
Rólam azt kell tudni, hogy nem szeretek direkten írni és fogalmazni, de rájöttem, hogy néha szükség van erre, mert szép dolog az, ha mindenki azt lát bele egy írásomba, amit szeretne, de ha ez tévutakra visz, akkor nem biztos, hogy elértem a célomat.
A Kopogtatások egy metafora és a belső utat, egy adott helyzethez való belső változást jeleníti meg, a fejlődés folyamatát. Az elvárásoktól való megszabadulást, az Önmagunkra ébredést, a szabad választás tiszteletben tartását, az elfogadást, az elengedést, a megengedést. Amíg vannak olyan történeteim, amelyek úgy inspiráltak, hogy tényleg megtörténtek, ez fizikailag nem történt meg, a lelki fejlődésen azonban keresztülmentem, és ennek a történetnek pont ez a lényege.
Ergo sehol nincs benne, hogy a nőnek „kell kopogtatnia”. Ezt egy férfi is ugyanígy írhatta volna. Megalázkodásról aztán meg végképp nincs benne szó, mert az úgy nem megy. Mert az arról szólna, amit érintek is benne: én vagyok a kicsi, te meg a nagy, és „leborulok a nagyságod előtt”, feladom magamat érted, csak gyere már, mert nélküled nincs értelme az életemnek. Azonban ha nem érezzük magunkat egyenlőnek, nem merünk vagy tudunk Önmagunk lenni, már a kapcsolat elején elkezdjük vágni magunk alatt a fát.
Megalázkodás helyett a kinyílás segít. Tudom, tudom, ez elsőnek ijesztőnek hangzik. Hiszen már annyian bántottak minket, megsebeztek és rettegünk attól, hogy újra megtörténik. De mi lenne, ha úgy élnénk az életünket, hogy a múlt és a tapasztalataink adnak egyfajta éberséget nekünk. Éberséget arra, hogy a jelenben ha azt vesszük észre, hogy a múltbeli minták ismétlődnek, könnyebben rálátunk és könnyebben tudjuk rá azt mondani, hogy köszönöm szépen, ebből én többet nem kérek.
Az azonnali elutasítás és a falaink felhúzása helyett pont a falaink leengedése adhatja meg számunkra mindazt, amire vágyunk. De a falak leengedése nem arról szól, hogy vakká kell válnunk a másikra, a helyzetekre, és hagynunk kell azt, hogy újra és újra megtegye azt, amit már oly sokszor. Nem jelenti azt, hogy nem húzhatunk határokat, de teljesen más, amikor ezt hatalmas megengedéssel, nyitottan, kedvességgel tesszük és más az, amikor ellenállásból, elutasításból, akarásból, elvárásból.
Ha tényleg megbocsátasz, akkor törölni tudod a múlt fájdalmait, meghagyva, sőt kitágítva az éberségedet. Ha tényleg megbocsátasz, nem lesznek félelmeid és nem fog a kisördög ott motoszkálni a fejedben, hogy: „de mi van akkor, ha újra megteszi?” Ha tényleg megbocsátasz, csak akkor fogod megtapasztalni a feltétel nélküli szeretetet. Mert akkor nem feltétlenül az fog számítani, amit tesz, hanem képes leszel a tettei mögé látni. Látni az ő mélységeit, az ő fájdalmait, az ő múltját, és az ő lelkét. Igazán. De ezt falak mögül, félelemben nem lehet.
Igen, ehhez az kell, hogy vállald a saját sebezhetőségedet. Vállald azt, hogy hülyének néznek, hogy esetleg megtámadnak, de ez mégsem okoz nehézséget. Mert a sebezhetőség terében lepattannak rólad a támadások, mintha lenne rajtad egy láthatatlan köpeny, ami védene. Ezért habár nyitott vagy, a lelked nem sérül. Mert elfogadásban vagy. És ilyenkor, ha újra megteszi, választhatsz, hogy mit kezdesz vele, és bármikor mondhatod azt, hogy köszönöm ez nekem nem működik.
Bármilyen helyzettel kapcsolatban tudom mondani: Ne a múltban és semmiképp ne a múlt tapasztalataira alapozva éljünk. És ez nem azt jelenti, hogy újra és újra sétáljunk bele ugyanabba a „csapdába”, csak egyszerűen a múlt fájdalmai ne tartsanak vissza attól, hogy a jelent merjük megélni.
Ahogy azt a könyvemben is írom, a belső út nem spórolható meg. A belső út nem járható könyvekkel, előadásokkal, elméletben. Kőkemény gyakorlat, amiben az Élet a legfőbb szövetségesünk. Lehet küzdeni ellene és lehet belesimulni, úszni az árral, miközben választásokat hozunk. És lehet, hogy az elején még úszómellényre is szükségünk lesz, mert akkora az ár, de idővel ráérzünk arra, hogy hogy tudunk könnyedén mozogni a vízben/az Életben, sőt még megtanuljuk élvezni is azt.
A múlt fájdalma nem predesztinál arra, hogy a jövőd is fájdalmas legyen. Sokszor pont ellenkezőleg: a sok szenvedés után az Élet egyszer csak váratlanul megajándékoz. És ez nem feltétlenül csak a tündérmesékben van így… De mi van akkor, ha van választásod abban is, hogy tündérmesét szeretnél-e élni? Csak próbáld ki! Válaszd! 😉
Szerző: Ábrahám-Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok
A kapcsolatokról, elfogadásról, elengedésről, a nehézségek megéléséről szóló A találkozás, ami elrendeltetett című könyvemet megrendelheted itt: Megrendelés
Ha szeretnél mélyebb önismeretet és felismeréseket a saját életed vonatkozásában, szeretettel ajánlom, a Lélekmozaikok című könyvemet. Megrendelhető itt: Lélekmozaikok könyvrendelés
Jelentkezés Elengedés workshopra: Elengedés
Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.
Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok
Új írásaimat megtalálhatod itt: www.horompoandrea.hu
A Szeretet lélegzete, a Mert én látlak Téged..., A találkozás, ami elrendeltetett és a Lélekmozaikok című könyveimet itt rendelheted meg: Könyvrendelés
Access Bars-, Testkezelésekre, Facelift kezelésekre és tanfolyamokra itt jelentkezhetsz: Jelentkezés
Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.
Kedves Mónika!
A megbocsátás MINDIG rólad szól, sosem a másikról. A megbocsátás és elfogadás nem jelenti azt, hogy egyet kell értened azzal, amit a másik tett, és igen, ahogy te írtad, hogy újra választanod kellene. Csak arról szól, hogy már nem okoz rossz érzést, ha rá gondolsz.
Azzal szeretném kiegészíteni a cikked, hogy a megbocsájtás, és a falak lebontása nem feltétlenül jelenti azt, hogy visszaengedem az életembe az illetőt. Azért írok, mert éppen az egyik volt kapcsolatomon gondolkodtam, amikor elém került ez az írás, és éppen ez járt a fejemben, hogy megbocsájtottam neki mindent. Nagyon sokat tanultam tőle magamról. Kikényszerített a komfortzónámból, és olyanokat tudtam meg magarmórl, amit máshogy nem sikerült volna, ezért hálás vagyok neki. És tudom, hogy bármikor visszajönne egy szóra, de azt is tudom, hogy ő megrekedt ezen a szinten, és semmit nem bánt meg, ezért tökéletesen tisztában vagyok vele, hogy újra megismételné ugyan azokat a dolgokat, amivel fájdalmat okozott. Elfogadom őt ilyennek, és azt mondom, hogy köszönöm szépen én nem kérek tovább belőle, és szeretettel elengedem, és tovább lépek. Meghúztam a határt, ő nem fér bele, és nem neheztelek rá, sőt furcsa módon még szeretem is. Szerintem a második esély akkor jár valakinek, ha őszintén megbánja amit tett, ha ez nem következik be, akkor újra és újra meg fogja ismételni, nem velem, akárkivel. A megbocsájtásban az a szép, hogy meg tudok úgy bocsájtani, hogy nem kérnek bocsánatot, hogy nem bánják meg amit tettek.