Úgy alakult, hogy az év utolsó napját a munkahelyen kellett töltenem. Munka nem volt sok, de szükség volt a jelenlétemre. Csak arra, hogy ott legyek. Mindenki más otthon a családdal és bevallom, elsőre nem volt könnyű, hogy az év utolsó napján el kell menjek otthonról. Mégis, hozott olyat magával, amit egyébként nem éltem volna át.
Sétáltam a munkahelyre, ugyanazon az útvonalon, ahol minden nap, ma mégis olyan kihalt volt még a város legforgalmasabb belvárosi utcája is. Éreztem a csendet az épületek között, ahogy a nyirkos téli hidegben ballagtam. Sétáltam az ismerős boltok, padok előtt, amelyek megannyi emlékről tudnának mesélni az elmúlt egy-két év vonatkozásában. Mesélni pillanatokról, találkozásokról, élményekről, nehézségekről, fájdalmakról, boldogságról, várakozásokról és beteljesülésekről.
A külső csend magával hozott egyfajta belső csendet is, eljutván lelkem tavához – vagy tengeréhez –, ami az elmúlt hónapokban volt, hogy olykor viharosan tombolt, míg máskor kedvesen hívogatta a napsugarakat magához a szélcsendben.
Kilépni a múlt, a nehézségek, a tapasztalások és Önmagam árnyékából – erről szólt számomra a 2015-ös év. Ezernyi emlék, fájdalom, kötődés tapasztott a múltba, mint valami rám ragadt, eldobott, ócska rágógumi, amit akárhogy is vakarok, sehogy sem tudok leszedni magamról. Sokáig próbáltam, de nem találtam a módját, míg idővel aztán rájöttem, hogy ha nem szentelnék neki annyi figyelmet, nem is zavarna oly nagyon.
Fókuszomat a jövő felé helyezve előbb terveket szőttem, majd egyszerűen csak átadtam magam a fel-felbukkanó energiáknak és hagytam, hogy vezessenek. Volt, amihez foggal-körömmel ragaszkodtam, amit megköveteltem magamtól, mert valami azt súgta, ennek idén „meg kell történnie”.
Más dolgokban rugalmas voltam és izgatottan, már már gyermeki kíváncsisággal szaladtam bele olyan helyzetekbe, amelyektől nem vártam semmit, csak hagytam, hogy rácsodálkozzak, vajon milyen csodás ajándék tárul fel nekik köszönhetően.
Mint amikor kapunk egy hatalmas nagy ajándékcsomagot, egy nagy piros szalaggal átkötve, úgy, hogy nem kértünk valójában semmit, vagy abban a percben még nem jövünk rá, hogy amit igenis kértünk, sőt, amit megköveteltünk magunktól, azt az Élet egy ekkora hatalmas ajándékként is nyújthatja.
Ennek az évnek ez a legnagyobb ajándéka A találkozás, ami elrendeltetett könyv volt számomra. Ami egyszerre lezárása a múltnak és kezdete egy csodás jövőnek. Lezárása talán az elmúlt 5-6 év kétségbeesett útkeresésének, a nehézségekkel, megpróbáltatásokkal és keserűségekkel teli fájdalmaknak, egy olyan életszakasznak, ami teljesen átformált és megváltoztatott.
És kezdete egy olyan jövőnek, ami már más minőséget hordoz, ami a szükség helyett a lehetőségek világában játszódik, hatalmas megengedő, boldog térben, Önmagamra ébredve, kiteljesedve és bizonyossággal arra, hogy van választásom abban, hogy egy nagyszerű, csodás és minden képzeletet felülmúló életet teremtsek.
Mi az a varázslat, ami 2016-ban vár rád? Ki az a varázsló, aki 2016-ban megszületni készül benned? Mi az, amit ha elismernél magadnak magadról, akkor könnyű lenne az eddigi terhek elengedése és az új lehetőségek meglátása? Mi az az érzés, ítélet, elvárás, amit magaddal szemben érzel vagy támasztasz, amit ha elengednél, felszabadulnál? Mi az a megengedés, kedvesség, elfogadás, ami lehetsz Önmagadnak Önmagaddal, ami megszünteti az ellenállásaidat és kisimítja az életed?
Kívánok egy igazán varázslatos új évet Neked, amiben ha úgy érzed, újrakezdheted, újraindíthatod az életed, elhagyva mindent, ami már nem szolgál, amit meghaladtál. Ha pedig már 2015-ben elindultál ezen az úton, folytasd, merj, higgy és tudj és ne add fel! Soha, soha ne add fel!
Szerző: Ábrahám-Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok
Fotók: Iványi Aurél – Iványi Aurél Photography
Ha szeretnél mélyebb önismeretet és felismeréseket a saját életed vonatkozásában, szeretettel ajánlom, a Lélekmozaikok című könyvemet. Megrendelhető itt: Lélekmozaikok könyvrendelés
A kapcsolatokról, elfogadásról, elengedésről, a nehézségek megéléséről szóló A találkozás, ami elrendeltetett című könyvemet megrendelheted itt: Megrendelés
Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.
Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok
Új írásaimat megtalálhatod itt: www.horompoandrea.hu
A Szeretet lélegzete, a Mert én látlak Téged..., A találkozás, ami elrendeltetett és a Lélekmozaikok című könyveimet itt rendelheted meg: Könyvrendelés
Access Bars-, Testkezelésekre, Facelift kezelésekre és tanfolyamokra itt jelentkezhetsz: Jelentkezés
Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: