Kopogtatok. Állok az ajtód előtt, nyitott szívvel, elvárások, kétségek és gondolatok nélkül, és várom, vajon beengedsz-e. Csak halkan zörgetek, talán túl óvatosan. Nem hallod. Nem hallod, mert túl nagy a világ zaja körülötted. Nem hallod, mert mások túlkiabálnak, és én amúgy sem vagyok az a kiabálós fajta. Nem hallod, mert az életed hullámvasútja oly hangosan dübörög, hogy az én bátortalan kopogtatásom elhal a zajok között. Tudomásul veszem és szomorúan elsétálok.
Eltelik néhány hét vagy hónap, magam sem tudom már. Az én életem is a folyamatos változás, az egyre több lehetőségek és az egyre nagyobb kiteljesedés varázslatában él. Eszembe jutsz, és ismét elsétálok feléd. Már nem az a bátortalan, félénk határozatlanság él bennem, mint korábban.
Amíg korábban azért kerestelek, mert tőled vártam valamit, amit magamban nem leltem meg, most már tényleg nincsenek elvárásaim feléd. Tudom, tudom… Mintha a múltkor is ezt mondtam volna, utólag azonban rájöttem, mi is mozgatott valójában. Kicsinek éreztem magam, tehetetlennek, erőtlennek és összetörtnek. Téged pedig nagynak, erősnek és csodálatosnak láttalak. Adj az erődből, hogy én is erős legyek – gondoltam akkor. Nem sikerült. Nem sikerülhetett.
Most csak az van bennem: jó érzés, amikor az eszembe jutsz. Hahó, mi van veled? – él a fejemben a kérdés, amíg az ajtód előtt állok. Most már határozottabb a kopogásom. Nem gyenge, de nem is túl erős. Nem bátortalan, de nem is tolakodó.
Tudom, ha meg akarsz hallani, úgyis meg fogsz, hiszen valójában nem is a fizikai kopogtatás az, amit észreveszel. Tudom, hogy nem a füleddel hallasz, hanem a szíveddel. Azzal a belső hanggal, amely a lelkünk mélyén él, jobban érzékeljük egymást. És a belső hang azt súgta, kopogtassak ismét, mert nem számít, mi történt korábban, nem tudhatom, hogy most mi lesz.
Az ajtó ismét zárva marad, de már nem érzek szomorúságot vagy fájdalmat. Nem érzek keserűséget, haragot és bűntudatot sem. Tudom, hogy a zárt ajtók nem rólam, sokkal inkább rólad szólnak. Elfogadom és továbblépek, élem az életem – teljességben, boldogságban és szeretetben.
Talán otthagyok egy papírdarabot, amire felírom: itt jártam és gondoltam rád. Ha úgy érzed, gyere, az én ajtóm nyitva áll. Nem kell jönnöd, de ha kedved tartja, örömmel látlak. Nem azért, mert bármit is akarok tőled, vagy te bármit is akarnál tőlem. Hanem csak úgy, okok nélkül, egyszerűen azért, mert jó; csak egy lehetőség, ami mindkettőnk életébe örömet hoz.
Telnek a napok, a hetek, a hónapok, és az ajtód alá csúsztatott papírdarab emléke már rég a feledés homályába vész. Egy reggel, amikor felébredek, eltölt az új nap iránt érzett izgatottság varázsa.
„Univerzum, mutass ma valami csodálatosat nekem!” – kérem az Égieket.
Pár perc sem telik el. Kopogtatnak. Te pedig ott állsz az ajtóm előtt, és mosolyunk beragyogja az eget.
Részlet A találkozás, ami elrendeltetett című könyvemből. Megrendelheted itt: A találkozás, ami elrendeltetett
Szerző: Ábrahám-Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok
Ha szeretnél mélyebb önismeretet és felismeréseket a saját életed vonatkozásában, szeretettel ajánlom, a Lélekmozaikok című könyvemet. Megrendelhető itt: Lélekmozaikok könyvrendelés
Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.
Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok
Új írásaimat megtalálhatod itt: www.horompoandrea.hu
A Szeretet lélegzete, a Mert én látlak Téged..., A találkozás, ami elrendeltetett és a Lélekmozaikok című könyveimet itt rendelheted meg: Könyvrendelés
Access Bars-, Testkezelésekre, Facelift kezelésekre és tanfolyamokra itt jelentkezhetsz: Jelentkezés
Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.
