Nem messze tőlünk él egy idősödő bácsi. A troli felé sétálva ahogy elmegyek a lépcsőházuk előtt, van, hogy hallom-látom, ahogy fentről az erkélyről integet és közben szólna hozzám, de nem tud. Nem tud beszélni, azt pedig nem tudom, hogy hall-e, nem vagyok benne biztos. Ráadásul furcsán is jár, mégis bármikor, amikor találkozunk, olyan örömmel és szeretettel fogad, hogy rögvest mosolyt csal az arcomra vele.
Bevallom, sokáig zavarban voltam, amikor találkoztunk az utcán, és talán kerültem a tekintetét. Azután évekkel ezelőtt, amikor a Fornetti boltunkban árultam a pogácsát, bejött vásárolni és akkor bizony fel volt adva a lecke: valahogy kapcsolatot kellett teremtenem vele, hogy megtudjam, mit is szeretne. Ő pedig a maga módján próbált szólni hozzám, közben mutogatott és végül valahogy csak sikerült kiszolgálnom.
Zavarodottságomat levetkőzve azután kezdtem megnyílni előtte, már nem kerülve a tekintetét. Ha még a belvárosban is összefutottunk, már nagy mosollyal integettem neki – mert ez az ő egyetemes nyelve a köszöntésre, ami mindig hatalmas örömmel párosul.
Többször elgondolkodtam, vajon milyen lehet az ő világa? Hiszen olyan békés, jókedvű, nem rohan soha, éli az életét a maga tempójában, mintha őt elkerülné a stressz, az időhiány és a nehézségek sora. Az ő világában öröm van és boldogság és ezt sugározza mindenkire. Mindenkit képes ítéletek nélkül látni, míg őt – gyanítom – számosan megítélik. És akkor rájöttem, hogy valószínűleg rengeteget tanulhatok tőle…
Már magam sem tudom, melyik nap történt, mert a napok teljesen összefolynak ebben az év végi rohanásban. Szállok le a troliról a végállomáson és egyszer csak előttem termett. Mosolyogva köszöntöm, kezemben a teli szatyor a bevásárlás után, és gondolatban már épp az ezernyi feladatra gondolok, ami otthon vár rám. Ekkor pedig a másodperc töredéke alatt megfogja a kezem és valamit belegyűr.
Olyan hirtelen történik mindez, hogy fel sem fogom. Visszaránt a jelenbe és én egy pillanatra elszégyellem magam. Habár köszöntem neki, nem léptem be a világába, próbáltam elszökni előle a jövőmbe. Rohantam haza, de ő visszarántott – kedvesen, alázattal és szeretettel. Lenézek a kezemre, ami korábban üres volt, és amibe valamit belegyömöszölt fülig érő mosoly mellett. Két szaloncukor van benne… Én pedig meghatottan állok és szóhoz sem jutok.
Mert amit akkor éreztem, arra nincsenek is szavak. Csak adni szeretett volna nekem valamit. Hogy miért? Fogalmam nincs. Valószínű nincs oka, csak áradt belőle a szeretet, amit meg akart velem osztani. Láttam rajta, mennyire jól esik neki, hogy azt a két szaloncukrot odaadja nekem. Nem volt nálam semmi, amit viszont adhattam volna, de nem is várt semmit cserébe. Hihetetlen érzés volt…
Az ehhez hasonló apró, örömteli megélések azok, amelyek emlékeztetnek a pillanat varázsára és arra, hogy a boldogsághoz nem feltétlenül kellenek nagy dolgok… A szeretet pedig, ami feltételek nélkül ragyog akár egy ismeretlenre is, képes arra, hogy fényt hozzon a sötétségbe, örömöt az ürességbe és reményt a reménytelenségbe.
Szerző: Ábrahám-Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok
Ha szeretnél mélyebb önismeretet és felismeréseket a saját életed vonatkozásában, szeretettel ajánlom, a Lélekmozaikok című könyvemet. Megrendelhető itt: Lélekmozaikok könyvrendelés
A kapcsolatokról, elfogadásról, elengedésről, a nehézségek megéléséről szóló A találkozás, ami elrendeltetett című könyvemet megrendelheted itt: Megrendelés
Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.
Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok
Új írásaimat megtalálhatod itt: www.horompoandrea.hu
A Szeretet lélegzete, a Mert én látlak Téged..., A találkozás, ami elrendeltetett és a Lélekmozaikok című könyveimet itt rendelheted meg: Könyvrendelés
Access Bars-, Testkezelésekre, Facelift kezelésekre és tanfolyamokra itt jelentkezhetsz: Jelentkezés
Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: