Robbantott a héten két férfi a nőknél és elképesztő látni, milyen feszültségek és indulatok ömlenek ki a nőkből. Sokan feljogosítva érzik magukat, hogy most akkor megmondják a tutit, kiállva a jogaikért, csak azt nem vesszük észre, hogy ezzel egyre jobban nő a szakadék a két nem között.
Mert akár Kovács Ákos, akár Kövér László csak egy tünete a jelenlegi társadalomnak. (Zárójelben megjegyzem, kettejük nyilatkozatát nem mosnám össze, mert felületesen nézve habár hasonlónak tűnnek, valójában azonban a szándékot és a kontextust vizsgálva mégsem azok. Így én most inkább csak az Ákos-féle megnyilatkozásról írnék.) Habár a fogalmazás nem volt szerencsés, úgy tűnik Ákos mondatai szolgáltatták a casus bellit egyfajta nemek és szerepek között kirobbanó „háborúhoz”.
Nem vesszük észre, hogy változás alatt állnak a férfi és a női szerepek, vagy ha észre is vesszük, nem tudunk még ezekkel a változásokkal mit kezdeni. Ez a változás egyéni szinten kezdődik, de nem szakítható el a társadalmi folyamatoktól. Úgy látom, vannak olyan nők, akiknek most jól esik és megnyugvást ad, hogy végre kiönthetik magukból azt a sok belső frusztációt, amivel az Élet szembesíti őket. Legyenek akár gyermekre és családra, vagy karrierre és munkahelyi sikerekre vágyók, netán mindkettők.
Tegye tehát ezt most meg bátran mindenki, akinek ez jólesik, csak utána ne ragadjon benne ebben a haraggal vegyített, felháborodásba álcázott önigazolásban. Vagy ragadjon, csak vegye észre, hogy ezzel mit teremt a saját életében.
Igen, szerencsétlenül elhangzó mondatok voltak ezek, mert senki ne mondja meg számunkra, hogy mi a feladatunk. De ha képesek vagyunk nem személyes támadásnak megélni ezeket a mondatokat, észrevesszük, hogy valójában ez az ami kiakaszt minket: amikor irányítani akarnak, elvárják tőlünk, megmondják nekünk, mit tegyünk vagy mit ne tegyünk, amikor szabadságunkban és szabad akaratunkban korlátoznak minket.
Nem Ákos az, aki zavar minket, hanem az, hogy azt érezzük, csorba esett a Sorsunk irányításához és alakításához való „jogunkon”. És vegyük észre, hogy ez nem csak nőként jár nekünk, hanem nemtől függetlenül mindenkinek fontos. A férfiak ugyanúgy szenvednek ebben a társadalmi zűrzavarban, ahogy mi nők.
Ha túl tudunk látni és ki tudunk lépni a saját életünk nehézségein, a médiában elhangzó szavakat is képesek vagyunk nem személyes sértésnek venni. Engem személy szerint egyáltalán nem érdekel, hogy bárki mit vár el tőlem. Nemhogy Ákos, még a saját családom elvárása sincs rám hatással. Az, hogy hogy reagálunk és hogy éljük meg ezeket az elvárásokat, csak és kizárólag tőlünk függ.
Azoknál a nőknél robbant ez a néhány mondat bombaként, akik valamiért nem azt az életet élik, amit szeretnének. Vagy azt élik, csak érzékelik az elvárásokat és van bennük egy program, hogy ezeknek az elvárásoknak meg akarnak felelni. Feszül bennük, a saját lelkükben valami, ami most legalább – jó esetben – tudatos szintre feltört, a kérdés csak az, mit kezdenek velük.
Mert lehet kifelé mutogatni és utálni Ákost ezekért a mondatokért, és fel lehet tenni azt a kérdést is, hogy valójában miért is zavar ez engem ilyen nagyon? Sok nőt nem kavartak fel ezek a mondatok – ők általában rendben vannak magukkal, az életükkel és a társadalomban betöltött szerepükkel.
Nézőpontok lehetnek a nők és a férfiak szerepéről, feladatairól a világban, de képesek vagyunk-e ezeket a nézőpontokat ítéletek nélkül el- és befogadni? Nem minősíteni egyiket jobbnak a másiknál, véres szócsatákat vívva és önigazolásokat gyártva valami ideológia mellett vagy ellen, hanem elfogadni azt, hogy bárki gondolhat bármit a kérdésről.
Háborgó nőként asztalt borítva a férfi nemre azt nem vesszük észre, hogy ugyanúgy megítéljük a másikat, ahogy ő megítélt minket. Az ítéletek között pedig nincs különbség. Nyílt leveleket írunk egymásnak, mert nyilván könnyebbnek tűnik ez, mint Önmagunkba nézni.
Ha képesek vagyunk teljes elfogadással nézni a kérdésre, hogy a férfi is emberből van, és ő nem tudja másképp csak férfi szemmel látni a világot, ő is hoz magával személyes sorsot, megéléseket, amiből tapasztalatait leszűri, és mögé látunk az ő motivációinak, talán már nem vesszük ezt az egész kijelentést annyira véresen komolyan. Nem egyetérteni kell azzal, amit mond, de mennyiben változna meg a világunk, ha képessé válnánk elfogadni, hogy ő így látja a világot és ezt a kérdést.
Férfiak és nők soha nem fogják ugyanúgy látni és megélni az Életet, és nem is kell, hogy ugyanúgy lássák és éljék meg. A két nem viszont akkor fog az egymás elleni harc helyett megértéssel fordulni a másik felé, ha a kölcsönös oda-vissza adogatáson túl képessé válunk éberséggel, mégis megengedéssel, ítéletek nélkül közelíteni egymáshoz.
Van választásunk, hogy viszonyulunk egymáshoz, az elvárásokhoz, a dogmatikus kijelentésekhez, a szabadságunkhoz és nem utolsó sorban Önmagunkhoz!
Szerző: Ábrahám-Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok
Ha szeretnél mélyebb önismeretet és felismeréseket a saját életed vonatkozásában, szeretettel ajánlom, a Lélekmozaikok című könyvemet. Megrendelhető itt: Lélekmozaikok könyvrendelés
A kapcsolatokról, elfogadásról, elengedésről, a nehézségek megéléséről szóló A találkozás, ami elrendeltetett című könyvemet megrendelheted itt: Megrendelés
Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.
Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok
Új írásaimat megtalálhatod itt: www.horompoandrea.hu
A Szeretet lélegzete, a Mert én látlak Téged..., A találkozás, ami elrendeltetett és a Lélekmozaikok című könyveimet itt rendelheted meg: Könyvrendelés
Access Bars-, Testkezelésekre, Facelift kezelésekre és tanfolyamokra itt jelentkezhetsz: Jelentkezés
Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.
