„Félek, egyszer elveszítem!” – Az isteni kötelékekről

Amikor halálosan szerelmesek vagyunk, van bennünk egyfajta fantázia arról, hogy a párunkkal való kapcsolatunk örökké tart, mert azt érezzük, hogy minket a Jóisten is egymásnak rendelt. Azt hiszem, megint illúziókat rombolok szét, de olyan nincs, hogy örökre tartó isteni kötelék – legalábbis abban a formában, ahogy azt mi hinni szeretnénk.

A félelmen alapuló köt(őd)és

Habár most írtam könyvet A találkozás, ami elrendeltetett címmel, az én érdekes nézőpontom szerint léteznek ugyan szinte „elrendeltetett” találkozások, kapcsolatok, mindez azonban nem azt jelenti, hogy egy ilyen találkozást követően ez „úgy is marad”, örökkön örökké, életünk végéig. Az isteni kötelékek szókapcsolatot pedig hajlamosak vagyunk ebben a formában értelmezni: összeköt minket az isteni kötelék és statikusan „úgymaradunk”. De ez nem így működik!

Részlet egy olvasói levélből, amit a napokban kaptam valakitől, aki egy szakítást próbál feldolgozni:

„Nagyon tartalmas, és ami a legfontosabb, őszinte beszélgetéseink voltak. Én mindig azt mondtam neki, hogy attól félek, egyszer elveszítem… Aztán éppen a szakításunk előtt 2 héttel azt mondta, hogy ettől ne féljek, mert nem hagyjuk el egymást, mivel a mi kapcsolatunk isteni kötődés, kötelék és ezt ember nem választhatja szét. Hát ezért viselt meg engem ennyire ez az egész, mert ő nyugtatott, és mire harmóniába kerültem, meg kilép az életemből.

Fogalma sincs róla, hogy nekem a pozitív, biztató szavakkal “ártott”: szeretlek, nem hagyjuk el egymást, kötődöm hozzád.

Esetleg ha időd engedi és kedved is lesz hozzá, érdekelne a véleményed az isteni kötelékről.”

Ha félünk attól, hogy bárkit is elveszítünk, valójában birtokolni akarjuk, magunkhoz kötni, korlátozni – ez azonban nem „isteni kötelék”. Az „isteni” ugyanis azt jelenti: feltétel nélküli. Ezért tehát amikor azt érezzük, valakivel olyan a kapcsolatunk, hogy szinte nekünk rendelte a Jóisten, akkor pont úgy kellene alakítani a vele való kapcsolatot, hogy szabadon, megengedően, elvárások, félelmek és feltételek nélkül éljük meg a másikkal együtt töltött időt.

A félelem energiája mögött ilyen esetben rejtőzhet önbizalomhiány és az isteni gondviselésbe vetett bizalom hiánya is. Ha valaki menni akar egy kapcsolatból, menni fog, akár félünk ettől, akár nem – sőt a félelmeink és az általában velük járó „számonkérések” pont rásegítenek erre. A félelem a szeretet által gyógyul, így a legtöbbet akkor tehetjük egy kapcsolatért, ha teljes és őszinte elfogadással és szeretettel fordulunk a másik felé.

A választásaink – nem örökre szólnak

Vegyük figyelembe azt, hogy minden pillanatban választásokat hozunk. Egy kapcsolatban pedig nem csak mi, hanem a másik fél is. Hajlandóak vagyunk-e nem számon kérni a másikon azt, hogy egyik nap még azt mondja, nem hagy el minket, másnap viszont már kiadja az utunkat?

Nincs olyan, hogy örökké! Ez egy illúzió. És mindig, amikor összetörik egy illúziónk, az fáj. Ezt a fájdalmat pedig kivetítjük a másikra, de ilyenkor valójában nem a másikra vagyunk mérgesek, sokkal inkább magunkra. Mert hittünk. A másiknak és az illúziónknak. És ekkor felemeljük a falainkat, felvesszük a védekező hadállásokat és jó ideig senkit be sem engedünk a falaink mögé, nehogy újra ugyanaz történjen, mint korábban.

Sokszor rettegünk a változástól, pedig a változás az egyetlen biztos pont az életünkben. És ha a másik menni szeretne, nem köthetjük magunkhoz. Mert az „isteni köteléket” hajlamosak vagyunk arra használni, hogy a másikat teljesen magunkhoz kössük. Csodálkozunk, hogy nem működnek a kapcsolataink – nem csak a párkapcsolatunk, bár legtöbbször abban csúcsosodik ki egy ilyen helyzet.

A félelmek függőséget szülnek. A függőség pedig alá-fölérendeltségi kapcsolatot, azonban egy jól működő kapcsolat az egyenlőségen alapul.

Így teremts isteni kapcsolatot!

És hogy milyen az „igazi” isteni kötődés? Rugalmas! Nem szoros megkötéseken, szabályokon alapuló kötés, sokkal inkább egyfajta gyengéd, kedves összefonódás, amiben benne van annak az esélye is, hogy igen: hol közelebb érezzük magunkhoz a másikat, hol távolabb.

Hajlandóak vagyunk elengedni. Elfogadjuk, hogy az is benne van a pakliban, ha a másikkal való kapcsolatunk tényleg életünk végéig tart, de erre nincs garancia, és nem tiltakozunk, nincs bennünk ellenállás, félelem akkor sem, ha másképp alakul az életünk.

Elengedni nem akkor kell valakit, amikor megszűnik egy kapcsolat. Elengedni még a kapcsolat fennállásakor érdemes. És nem feltétlenül a másikat  – fizikailag – kell elengednünk, sokkal inkább az illúzióinkat, a félelmeinket, az elvárásainkat és a feltételeinket.

Igen, vannak isteni kötődések, amelyek nagyon mélyek, amelyek megérintenek, elvarázsolnak, inspirálnak, de ezek sosem korlátokat, sokkal inkább szárnyakat adnak.

Neked kik adnak, és te kinek adsz szárnyakat?

Szerző: Ábrahám-Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok

Ha szeretnél mélyebb önismeretet és felismeréseket a saját életed vonatkozásában, szeretettel ajánlom, a Lélekmozaikok című könyvemet. Megrendelhető itt: Lélekmozaikok könyvrendelés

A kapcsolatokról, elfogadásról, elengedésről szóló A találkozás, ami elrendeltetett című könyvemet megrendelheted itt: Megrendelés

Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.

Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok

Új írásaimat megtalálhatod itt: www.horompoandrea.hu

A Szeretet lélegzete, a Mert én látlak Téged..., A találkozás, ami elrendeltetett és a Lélekmozaikok című könyveimet itt rendelheted meg: Könyvrendelés

Access Bars-, Testkezelésekre, Facelift kezelésekre és tanfolyamokra itt jelentkezhetsz: Jelentkezés

Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.