Habár hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy nagy dolgokkal tudjuk megváltani a világot, sokszor csak arra van szükség, hogy a jó szándék és az együttérzés találkozzon a tenni akarással. A szegedi összefogás, aminek köszönhetően már egyre többen segítenek az országba érkező menekülteken, példaértékű és valójában már túl is nő Szeged városán. Én is éreztem a hívást, így pénteken munka után önkéntesnek álltam. És a történet, ami megtalált, mélyen megérintett.
Kép: Lovász Mariann
Nagy hőség volt kora délután a pályaudvaron felállított faházban, ahol az önkéntesek folyamatosan segítik az eligazodást. Egyre csak gyűlnek az adományok: van, aki néhány szatyor ruhával érkezik, mások több karton ásványvizet hoznak, és van, aki csak azért jön, hogy megkérdezze, mire van a legnagyobb szükség, mit hozzon.
Felmerül, hogy jó lenne tudni, milyen dolgokból mennyi van, illetve miből van hiány, így vállalom a leltározást. Rengeteg papír zsebkendővel, baba törlőkendővel találkozom, sőt egy fél kartondoboznyi kis tubusos fogkrémmel is. Az, hogy mire van a leginkább szükség, csak akkor derül ki, amikor hirtelen húsz-harminc menekült egyszerre érkezik a bódéhoz.
A rutinosok már tudják, most jó ideig lesz feladatunk: vízre és előre összeállított élelmiszer csomagokra szinte mindenkinek szüksége van. Nők, férfiak, gyerekek egyaránt sorban állnak, majd jönnek a kérések: van, aki pólót, rövidnadrágot, más cipőt és zoknit szeretne. Ezen kívül oda vannak a banánért, azt szinte mindenki kérne, de abból nincs sok, így csak a gyerekeknek tudunk adni.
Ahogy telik az idő, a hirtelen jött tömeg szépen lassan szétoszlik. Ekkor egy fiatal nő jelenik meg, karján a kisfiával. Cipőre lenne szüksége, adok neki néhányat, próbálja fel. A kisfiú kap gyümölcsöt és teát, visznek magukkal vizet is. Leülnek a szemközti padra, figyelem őket pár pillanatig. Hárman vannak, egy harmincas éveikben járó, a helyzethez képest kiegyensúlyozott pár, egy pici babával. A nő világoskék, csíkos fejkendőt visel, és végül visszahozza a neki adott cipőket.
Kimegyek a bódéból, mert azt érzem, ki kell mennem. Az angolom nagyon berozsdásodott az elmúlt évek alatt, de megkérdezem tőlük, tudok-e nekik még valamit segíteni? Szükségük van-e még valamire? Azt mondják, nincs. Ekkor megkérdezem, honnan jöttek. „Szíriából – válaszolják – Aleppo városából. Ősi város, ami most romokban hever.” – meséli a férj, akit igazából kérdezni sem nagyon kell, csak úgy ömlenek belőle a szavak…
Amíg a felesége már kicsit megtört, a férfi bizakodó, reményteli és egyfajta mélyről sugárzó harmónia árad belőle. Fiatal korában sokat utazott: Lengyelországban, Olaszországban is járt. Szíriában mérnökként dolgozott, és tulajdonképpen megvolt mindenük: szép házuk, autójuk, a gyermeküknek sok játéka. Jómódúak voltak, most pedig nincs másuk, csak egyetlen bőröndjük. „Van, hogy néha sírtunk” – meséli tovább. Ennek most nincs nyoma, de nem csodálom, főleg miután tovább mesélnek útjukról.
Mikor indultak? – kérdezem. A válaszuktól teljesen libabőrös leszek: „Egy hónapja gyalogolunk. Eladtuk mindenünket, még az arany ékszereinket is” – mutat a nő a csupasz karjaira. „Több ezer euróba került, hogy ideérjünk.”
Voltak, akik becsapták őket: segítséget ígértek nekik, de a pénzüket elvették, majd továbbálltak. Most mégis itt vannak. A nő szemében látom a szomorúságot, de mégis nagyon erős a tartása. „Azt szeretném, hogy az emberek tudják: a szíriaiak nem rossz emberek!” – mondja. „Szíria egy csodálatos ország!” – idézik fel szülőföldjüket, ahová mindenképpen vissza szeretnének egyszer majd térni.
Mi az úti cél? – kíváncsiskodom tovább. „Most először is Budapest, ahol az egy hónapos gyaloglás után legalább két napig szeretnénk végre megpihenni egy hotelben.” Azután indulnak tovább… talán Bécsbe, vagy Németországba, még nem tudják. Nézem a kisfiút… nem tudom, mennyit érzékel a körülötte lévő felfordulásból. Rámosolygok és visszamosolyog. Tündéri, mint bármelyik hozzá hasonló korú gyermek.
Lassan indul a vonat Pestre. Megkérdezem még egyszer, kérnek-e valamit? Egy kis teát a picúrnak, és egy fél literes ásványvizet. Odasétálunk a faházhoz és odanyújtom feléjük.
Hálásak. Őszintén. Úgy érzem, kevesek a szavak, amikor elköszönünk egymástól. Tiszta szívből minden jót kívánok nekik, és ugyanezt kapom vissza is. Nem sok mindenük maradt, de a beszédükön végig érződik az őszinteség és a jóság. Mert a szeretet, ami bennük él, nem a csomagjaikban, hanem a szívükben lakozik. És én érzem a tekintetükön, a szavaik hangsúlyán, hogy a nekem szóló jókívánságuk szívből jön.
Valószínűleg soha nem találkozunk újra… mindösszesen néhány pillanatig voltunk részei egymás életének, mégis a búcsúzáskor gazdagabban válunk el mindnyájan.
Hazafelé Radnóti versének sorai jutnak eszembe:
„Semmim se volt s nem is lesz immár sosem nekem,
merengj el hát egy percre e gazdag életen.”
Ezektől a soroktól mindig megborzongtam, de a délutáni események fényében most itt eltört a mécses. Miközben toltam biciklimet, valahogy ismét rácsodálkoztam az Életre.
Megálltam a sarki pékségben, vettem két pizzás csigát, majd hazatekertem kis lakásunkba a férjemhez. Fáradt voltam, pedig alig töltöttem talpon néhány órát. Nagyon jó volt megpihenni karjaiban a kényelmes ágyon. Ott pedig, abban a végtelenbe nyúló pillanatban úgy éreztem, hogy ha jobban belegondolok, valójában nincs is semmi problémám ezen a világon…
Szerző: Ábrahám-Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok
Az élmény még július 3-ai. Technikai okok miatt csak most kerülhetett ki.
Ha szeretnél mélyebb önismeretet és felismeréseket a saját életed vonatkozásában, olvasd el a Lélekmozaikok című könyvemet, amit megrendelhetsz itt: Lélekmozaikok könyvrendelés
Ha szeretnél jelentkezni az Elengedés a gyakorlatban workshopokra, kattints ide: Jelentkezés
Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.
Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok
Új írásaimat megtalálhatod itt: www.horompoandrea.hu
A Szeretet lélegzete, a Mert én látlak Téged..., A találkozás, ami elrendeltetett és a Lélekmozaikok című könyveimet itt rendelheted meg: Könyvrendelés
Access Bars-, Testkezelésekre, Facelift kezelésekre és tanfolyamokra itt jelentkezhetsz: Jelentkezés
Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: