Hiszek az álmokban. Az álmok azért születnek, hogy valóra váljanak, miközben lelkünk kiteljesedik. Egy fiatal szegedi fotóművésznek van egy álma: fotómontázsaiból, amit aprólékos, több órányi precíz munkával alkot, kiállítást szervez. A fotók olyan világról mesélnek, amelyek különböző érzéseket váltanak ki belőlünk. Amikor már elfogytak a szavak, hagyd, hogy megérintsen egy kép, és figyelj az érzéseidre… Mindeközben segíts te is valóra váltani egy álmot!
Az újdonsült apuka kislányával, Panna Lucával.
Amikor Tóth Gábor Gyula elmondta, mire készül, tudtam miről beszél. Éppen a könyvemet írtam, és fogalmam nem volt, hogy miből fog megjelenni. A művész lelkek grandiózus álmainak valóra váltása két lépcsős folyamat. A lélek létrehoz, alkot, elveszik az alkotásban, miközben kiteljesedik, örömtáncot jár. Az igazán nagy hatású művészi alkotásokban a művész lelkének egy darabja tükröződik. Az anyagba öntés után azonban jön a kérdés, hogyan jut mindez el az emberekhez? Míg a könyvnél a kiadás, addig a fotóknál egy kiállítás megszervezése igen komplex és drága folyamat.
Gábor, akit legtöbben csak HeavenMan-ként ismernek, 5 éve kezdett fotózással foglalkozni, ahogy ő fogalmaz:
„Kezdtem egyre több időt a képek szerkesztésével tölteni, majd azt vettem észre, hogy képes vagyok órákat a monitor előtt ülve alkotni olyan képeket, amelyek csak részleteiben reálisak, a valóságban sosem alkotnak egy képet. A Galériában látható képek egyike-másika több tíz fotóból készült több napi munkával. A mostani kiállítás sorozatot alkotó reál és szűrreál montázsok lettek a kedvenceim. Ez az én igazi világom.”
“Where the World Ends” című fotóm. Ez egyrészt azért is kedves számomra, mert technikailag is sok pozitív kritikát kaptam róla, illetve közvetetten egy embert ábrázol, aki akár lehetek én is, aki a láthatóan mostoha körülmények ellenére is meg tud élni, sőt még fejlődni is tud, hisz termése is van – mesélte HeavenMan.
A különleges és egyedi világok létrehozásán túl szereti az időjárást fotózni, kedvence a vihar és villámvadászat, egyes felhőtípusok megörökítése, de a városi és tájfotós témákat is nagyon szereti, mindezek vissza is tükröződnek a montázsokban.
„Sok képet egy adott hangulat – mondjuk így – emberi „sors” ábrázolása kelt életre. Ezek lehetünk akár önmagunk is, ha bele tudjuk képzelni magunkat, több fotóm is szól így magamról. Más képek nem hordoznak nagyon mögöttes tartalmat, csupán valamely – számunkra ismert vagy akár ismeretlen – épületet, tárgyat, valamilyen szokatlan környezetben ábrázol.”
A kiállításon a képek üvegre vagy plexire lesznek nyomtatva, egyedi LED-es háttérvilágítással! A képek mögött nem látható helyen egy elemes tápegység és egy hozzá tartozó led lámpa minden képen máshol világítja meg hátulról a fő témát. Ilyen megvalósítással csak nagyon kevés helyen találkozni, ezért a képek egyedi világához egyedi megjelenés jár.
Hiszek abban, hogy akkor tudunk igazán kiteljesedni, ha rátalálunk arra a hivatásra, hobbira vagy munkára, ami valóban az életfeladatunk. Így tudjuk a legnagyobb értéket adni a világnak, miközben lelkünk szárnyal és megéljük a boldogságot minden pillanatban. Hiszek abban, ha hozzásegítünk másokat álmaik eléréséhez, a saját álmaink megvalósításához is közelebb kerülünk.
Lepd meg magadat vagy szeretteidet egy egyedi, dedikált képpel, miközben támogatod egy álom megvalósulását! A részleteket elolvashatod itt:
https://www.indiegogo.com/projects/help-realize-a-unique-exhibition-tour-by-heavenman#home
Szerző: Ábrahám-Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok
Fotók: HeavenMan Photography
Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.
Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok
Új írásaimat megtalálhatod itt: www.horompoandrea.hu
A Szeretet lélegzete, a Mert én látlak Téged..., A találkozás, ami elrendeltetett és a Lélekmozaikok című könyveimet itt rendelheted meg: Könyvrendelés
Access Bars-, Testkezelésekre, Facelift kezelésekre és tanfolyamokra itt jelentkezhetsz: Jelentkezés
Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.
Kommentek