A női és férfi szerepek változását éljük egyénileg, a társadalomban és a világban is, miközben ezek a szerepek először saját magunkban várnak arra, hogy felfedezzük, megéljük és egyensúlyba hozzuk őket.
Mindnyájan hallottuk már a mondást: minden sikeres férfi mögött áll egy erős nő, aki támogatja, segíti, biztosítja a hátteret. A XXI. század azonban változást hozott magával ezen a téren is, ezért ha figyelünk a világra és Önmagunkra, felfedezhetjük, hogy a fenti mondás ma már fordítva is igaz. Minden sikeres nő mellett áll egy gyengéd férfi, a férfi valódi Ereje ugyanis gyengédségében érhető tetten. Ezen mondat alól persze vannak kivételek. Például ha egy nőnek az a Sorsa, hogy megtapasztalja az egyedüllétet, mert lelke fejlődése szempontjából erre van szüksége, ezt vállalta. Erről a kérdésről egyszer majd külön írok, mert ez is nagyon fontos. Most az olyan nőkről szeretnék írni, akik számára a siker a harmóniát, egyensúlyt, a boldogságot jelenti. Akik lelkében női és férfi oldal egyensúlya megvalósul, ez pedig a külvilágra is kivetül. Párkapcsolatuk tükrözi saját magukkal való kapcsolatukat.
Hiszem azt, hogy lélekként nem véletlenül választottuk, hogy nőnek vagy férfinak születünk, a lélek maga azonban nemtelen. Bizonyos tapasztalatokhoz az szükséges, hogy férfiként éljük le az életünket, míg másokhoz az, hogy nőként. Ha jobban belegondolunk, láthatjuk, hogy az elmúlt évszázadok során a nők számára nem adatott meg, hogy életük minden területén kiteljesedjenek, hiszen sokszor be voltak skatulyázva egyetlen szerepbe: a családjukért, a férjükért még saját személyes céljaikat, álmaikat, vágyaikat is fel kellett adniuk. Természetes volt, hogy egy sikeres férfi mögött (és nem mellett) áll egy nő, aki odaadó feleségként, anyaként biztosítja azt a légkört, ami a harmonikus élethez szükséges.
Társadalmunkban az elmúlt évtizedekben adatott meg először a lehetőség arra, hogy a lélek nőként is átélje a kiteljesedést; minden ezzel járó konfliktussal, számos nehéz kérdés megválaszolásával és rizikós döntéshelyzettel együtt. Nem véletlen tehát hogy egyre több nő törekszik a kiteljesedésre a munkájában, életfeladata megélésében, hiszen ha a léleknek életek hosszú sora alatt nem adatott ez meg, akkor ennek a vágynak a valóra váltása mindennél fontosabb lesz számára. Nem véletlen ezért az sem, hogy egyre több nő tölt be a társadalomban, a gazdaságban fontos pozíciókat, válik sikeres előadóvá, tanárrá, íróvá vagy művésszé.
A lélek legfontosabb kihívása ilyenkor talán az, hogy saját vágyát összeegyeztesse azzal az „elvárt szereppel”, amivel nőként szembesül. A női sorsok kimenetele ebben az esetben attól is függ, a nő mennyire ismeri magát. Mennyire van tisztában azzal, mit is szeretne valójában? Hallgat-e lelkére, vagy megpróbál megfelelni a társadalom által elvárt szerepeknek? Habár a kérdés nagyon egyszerűnek tűnik, az Élet igen komplikált helyzeteket tud produkálni, amiben a válaszok sem egyértelműek.
Ha nőként felismered lelked vágyát, arra hogy reagálsz? Beismered-e, mi az életfeladatod – legalább saját magad számára? Hiszel magadban? Ha ellenállásba ütközöl a külvilágban, kitartasz-e álmaid mellett rendíthetetlenül, vagy visszafordulsz az első nagyobb akadálynál? Netán lázadsz ellene? Felülkerekedik rajtad férfi oldalad és megpróbálod férfias nőként leplezni belső egyensúlyod hiányát? Meg tudod-e élni női énedet is?
Sok nő valójában azért boldogtalan, mert nem találja az egyensúlyt, saját férfi és női oldala nem működik harmonikusan. Azok a nők, akiknek férfias énjük domináns, hajlamosak lehetnek arra, hogy a sikert hajszolva elfelejtik meglátni életük boldog pillanatait. A másik oldalon, akiknek női oldala irányít, könnyebben vesznek egyfajta áldozat szerepet magukra, kevésbé merik lelkük vágyát megélni, alárendelhetik magukat másoknak, vagy hagyják, hogy a külvilág befolyásolja őket döntéseikben.
A belsőnkben játszódó folyamatok mutatkoznak meg kapcsolatainkban: ha lelkünk férfi és női oldala nem kerül egyensúlyba, az tükröződni fog a külvilágban is. Küszködhetünk azzal, hogy már hosszú ideje nincs párunk, vagy szinte senki nem felel meg nekünk, túl gyorsan váltogatjuk partnereinket, ha pedig párkapcsolatban élünk, akkor gyakran szembesülhetünk konfliktusokkal, véget nem érő veszekedésekkel.
A válaszok bennünk vannak, de vajon fel merjük-e tenni magunknak a kérdéseinket?
A folytatáshoz kattints ide: Minden sikeres nő mellett áll egy gyengéd férfi – 2. rész
Szerző: Ábrahám-Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok
Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.
Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok
Új írásaimat megtalálhatod itt: www.horompoandrea.hu
A Szeretet lélegzete, a Mert én látlak Téged..., A találkozás, ami elrendeltetett és a Lélekmozaikok című könyveimet itt rendelheted meg: Könyvrendelés
Access Bars-, Testkezelésekre, Facelift kezelésekre és tanfolyamokra itt jelentkezhetsz: Jelentkezés
Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: