A szeretet sugárzik, a lélek pedig a szeretet és az öröm érzésében teljesedik igazán ki. A szeretet természetes módon, ítélkezés mentesen fedi fel magát előttünk, miközben igen nagy Erőt közvetít. Az egész személyiségünkre hatással van, tükröződik tekintetünkben, mosolyunkban, és kisugárzásunkban. Általa a bennünk lévő jóság, boldogság és pozitív életérzés a külvilágra is kivetül.
1. A szeretet, mint életmód
Az igaz lelki állapotokat mindig a szeretet táplálja. A szeretet és az alázat kéz a kézben járnak, tehát egyik sem tud létezni a másik nélkül. Már azzal többet teszünk a tudatosságunkért és boldogságunkért, ha csak arra figyelünk, hogy tetteink mögött a szeretet húzódjon meg. Azzal pedig, hogy tudatosan törekszünk arra, hogy ezt az ítélkezés-mentes állapotot életmódként állandósítsuk, egy igazán fontos szokást teremtünk lelkünk fejlődése érdekében.
2. Önmagunk szeretete
A szeretet alapja az, hogy Önmagunkat szeretjük. Senki nem tud több szeretetet adni másoknak, mint amennyit magának ad. A szeretet nem a szavakban rejlik. A szeretet legtöbbször a tettekben érhető nyomon. Abban, amit megteszünk, és abban, amit nem teszünk meg.
3. A szeretet, mint tudatszint
A szeretet, mint tudatszint elérésének köszönhetően új kapu nyílik meg fejlődésünkben. Az ellentétek szerepe teljesen minimálisra csökken, szinte megszűnik. Teljesen kinyílunk, átadjuk magunkat a magasabb Erőknek, cselekedeteinket a könyörület hatja át. A szeretet nem mint érzés, hanem mint létállapot állandósul, ami a szív Erejét közvetíti. Megszűnik az ítélkezés és megszűnnek a falak, az egység érzése egyre erőteljesebbé válik.
4. A szeretet és a csodák
A Szeretet magas, 500-as értéken kalibrálható tudatszintje aktiválja életünkben mindazokat az Erőket, amelyek a „csodákat” teremtik meg. A csodát sosem kívülről várd, mert azt Te magad idézed meg Önmagadban. Minden csoda benned rejlik, és hidd el, csak arra vár, hogy feltörjön lelked legmélyéből, miközben átadja neked életed legnagyobb ajándékát: a tapasztalásában rejlő valódi szépséget.
A szeretet láthatatlan ereje körénk vonzza mindazokat az embereket, akik társaink lesznek majd utunkon. A szeretetben rejlő hatalmas energia képes átlagon felüli eredmények és gyógyulások elérésére is. Ha semmink nincs, amit adhatnánk, akkor is adjunk tiszta, feltétel nélküli szeretetet. A rezgések, amelyeket így kibocsátunk, megsokszorozódva térnek vissza hozzánk, bőséget, békét és boldogságot hozva számunkra.
„Az a szeretet, amely csupán az emberiség töredékének a tudatából sugárzik, valójában ellensúlyozza az emberiség többségének negatív jellegét.”
5. A feltétel nélküli szeretet és az öröm
A szeretet, mint létállapot állandósulásával már az 540-es szinten a szeretet feltétel nélkülivé válik, és ezzel egy időben megjelenik az öröm külső állapotoktól független érzése, amely életünk minden pillanatában, minden cselekedetünket átjárja.
Ezen a szinten, és e felett találhatóak a valódi spirituális gyógyító tevékenységek, és egyes önsegítő csoportok. Az Öröm szintjének legfőbb jellemzője a türelem, könyörület, és a feltétel nélküli szeretet, ami a belsőből sugárzik. A külvilágban ez a belső Erő pozitív hozzáállásban és alázatban mutatkozik meg, ami teljes mértékben állandósul, nem függ a külvilág eseményeitől.
Azok a személyek, akik ezen a szinten állnak, már jelentős hatást gyakorolnak másokra, a bennük lévő Erő kisugárzik azokra az emberekre is, akik a társaságukban vannak. Saját akaratuk és az isteni akarat nem különül el egymástól, a közelükben érezhető egyfajta jelenlét, ami mély hatással van a személyiségünkre. Számos gyógyító, tanító tudatszintje ezen a szinten, vagy e fölött található.
Dr. Hawkins megjegyzi, hogy a halálközeli élmények alatt az emberek energiaszintje gyakran 540 és 600 közé ugrik.
Szerző: Ábrahám-Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok
Forrás: Dr. David R. Hawkins – ERŐ kontra erő, A valódi én hatalma
Idézet forrása: Dr. David R. Hawkins – A valódi én hatalma, 51. oldal
Aki többet szeretne tudni dr.David R.Hawkinsról és munkásságáról, annak szeretettel ajánlom a Hawkins tanulócsoport honlapját és Facebook oldalát.
Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.
Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok
Új írásaimat megtalálhatod itt: www.horompoandrea.hu
A Szeretet lélegzete, a Mert én látlak Téged..., A találkozás, ami elrendeltetett és a Lélekmozaikok című könyveimet itt rendelheted meg: Könyvrendelés
Access Bars-, Testkezelésekre, Facelift kezelésekre és tanfolyamokra itt jelentkezhetsz: Jelentkezés
Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: