Öt évvel ezelőtt ez a nap volt az utolsó életem első munkahelyén. Öt évvel ezelőtt valami befejeződött, és elkezdődött valami teljesen új. Most csak az érzéseim tudatják velem, hogy ismét véget ért egy szakasz. Nincs főnök, aki holnap hívatni fog, mégis látom az ajtót, ami előttem áll. Mögöttem az elmúlt öt év minden fájdalmas tapasztalata, előttem viszont a csodás jövő, ami ismerős és ismeretlen titkokat rejt.
Az elmúlt öt évben nem kaptam jegyeket, és nem osztályozott senki. Nem kapok diplomát, nem lesz ünneplés, és nem írhatom bele az önéletrajzomba sem. Mégis, az Élet iskolája többet formált személyiségemen, mint az eddigi összes iskoláim.
Gyermeki szívem korán páncélba bújt a világ elől, és kitartóan követte valósnak hitt céljait. Lelkem fényét tudatosan zártam kalitkába, a racionális döntések következményei azonban térdre kényszerítettek. A buktatókkal teli útszakaszok fájdalmai megtörték az egót, ami oly masszívan uralta fiatal éveimet. A változás, amit oly nehezen fogadtam, magamban kezdődött, a kanyargós útszakaszok alatt, a tapasztalatok sűrűjében pedig Önmagamra leltem.
Kételyek és kérdések között később megtaláltam a válaszaimat. Hálás vagyok mindazoknak, akik formálták személyiségemet életemnek ezen a különleges útszakaszán. Szerepükkel hozzájárultak, hogy azzá váljak, aki ma vagyok. Alakítottak, formáltak, majd csiszoltak. Vésők voltak Isten kezében. Mindenki a maga módján hozzá járult ahhoz, hogy a szív védelmére, hosszú évek alatt felépített fal szépen lassan lebontásra kerüljön.
Hálám kísérje:
Életem talán egyetlen „igazi” főnökét, aki bízott bennem és elismert… A céget, aki megmutatta, ki nem vagyok… A sok, állását féltő korosodó középvezető interjúztatót, aki túlságosan megijedt egy fiatal, ambiciózus lánytól, akinek a neve előtt ráadásul még a dr. előtag is szerepel… A várost, ami befogadott… A szüleimet, akik elfogadták a döntésemet, támogattak és segítenek a mai napig… A férjem szüleit, akik amíg szükség volt rá, megosztották velem otthonukat… A Tesómat, mert igazán jó érzés, hogy van nekem… A Mamát, hisz Ő A Mama… A Papát, aki időközben eltávozott…
A hipermarketet, ahol különös ismeretségek köttettek… A fiút, aki felébresztette bennem az anyai ösztönöket… A Tanítót, aki elindított az úton… Az önjelölt tanítót, aki agresszióba bújtatott félelmével tükröt mutatott: milyenné ne váljak… A sikeres, de mérhetetlenül egoista vállalkozónőt, aki szembesített vele, hová vezet az egó túlzott uralma… A tanfolyamot, ami megváltoztatta az Életem…
A Lelkem Másik Felét, aki mindezen idő alatt mellettem állt, támogatott, elviselt, csiszolt, de leginkább egyszerűen csak az Ő angyali módján szeretett; majd pedig egy csodálatos, felejthetetlen napsütéses napon összekötötte velem az Életét…
És végül, de nem utolsó sorban: A Tanítót, a Barátnőt, a Lélektársat, a Nővért, az Angyalt… Aki tanít, támogat, elfogad, hitet ad, és nem utolsó sorban példát mutat…
SZÁLLJ ÚGY AHOGY A SZÉL
Szerző: Ábrahám-Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok
Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok
Új írásaimat megtalálhatod itt: www.horompoandrea.hu
A Szeretet lélegzete, a Mert én látlak Téged..., A találkozás, ami elrendeltetett és a Lélekmozaikok című könyveimet itt rendelheted meg: Könyvrendelés
Access Bars-, Testkezelésekre, Facelift kezelésekre és tanfolyamokra itt jelentkezhetsz: Jelentkezés
Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: