Lélekmozaikok

Meghalt, hogy szeressék – A spirituális élmények elfogadtatásáról

Az elmúlt években, évtizedekben egyre több ember számolt be halál közeli élményekről, vagy élt át olyan spirituális válságot, mely túlmutat a hagyományos, eddigi tudományos rendszerek és a pszichiátria keretein. Közéjük tartozik Erica McKezie, aki járt a mennyországban és üzenettel tért onnan vissza, hogy mindnyájunkat emlékeztessen arra, amit szívünk mélyén mi is tudunk. Szerző: dr. Hörömpő… Tovább »

„Én a tied vagyok” – Szeretni annyi, mint falak nélkül lenni

Vannak olyan csodás mesterek, akik nagy titkok tudói. Biegelbauer Pál is közéjük tartozott. Az ő egyik előadása alapján nemrég kiadott A Fény Könyve tömény esszenciája olyan isteni igazságoknak, melyek kézen fognak és elvezetnek minket Önmagunkhoz, a szeretet valódi megéléséhez és másoknak való átadásához. Az alábbi részleteket A Fény Könyvében olvashatjátok tőle, szeretettel ajánlom mindenkinek. Szerző:… Tovább »

Az érzékenység, mint képesség – Amikor te vagy a világ tükre!

Sokan beszélnek arról, hogy a világ egy tükör, ami a bennünk lévő érzéseket, gondolatokat tükrözi vissza. Sokkal kevesebb szó esik azonban ennek a fordítottjáról, hogy – sokkal többször, mint azt gondolnánk – mi magunk vagyunk a világ tükre azzal, hogy mennyi mindent érzékelünk másokban és a világban! Igen, Te is, aki ezeket a sorokat olvasod!… Tovább »

Lélekmozaikok és Elengedés – Könyv- és tanfolyam ajánló

Íróként legfőbb célom az, hogy olyan inspirációval, élménnyel és iránytűvel szolgáljak számodra, amelyek segítenek eligazodni az Élet nevű játékban. Írásaimban én csak emlékeztetlek mindarra a tudásra, amely mindnyájunkban ott van, így benned is. Az elengedésről szóló tanfolyamon pedig a gyakorlati feladatoknak köszönhetően segítek abban, hogy ez a mély, belső tudásod felszínre törjön. Szerző: dr. Hörömpő… Tovább »

Lélekmozaikok – térkép a lelkedhez

A Lélekmozaikok hidat képez a racionális alapokon fekvő, az elmére és a gondolatok erejére alapozó személyiségfejlesztő önismeret, valamint a spiritualitás között, aminek köszönhetően a már megszerzett ismereteidre építve könnyedén lépdelhetsz tovább a tudatosság útján. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről, lélektársakról, a feltétel… Tovább »

Az éteri kötelékekről

Sokszor érezhetjük, hogy számunkra fontos személyekkel energetikailag össze vagyunk kötve. Ez azzal a hatással is járhat, hogy érzékelhetjük az ő energiáit. Ha nem tudod miért vagy fáradt, kedvetlen, az okok az ilyen kapcsolatból is adódhatnak. Még akkor is, ha fizikailag már nem találkoztok, a csakráitok révén össze vagytok kötve. Erről olvastam nemrég Doreen Virtue Csakra… Tovább »

A legfontosabb tanács, ami minden nehézségben segít

Ha egyetlen gondolatot oszthatnék meg veled, akkor ez lenne az: Légy hű Önmagadhoz! Mit is jelent ez valójában? Amikor egy nehéz helyzettel szembesülsz, válaszút elé érkezhetsz: a megoldásnak pedig mindig van egy racionális és egy érzelmi oldala. Attól függően, melyikre hallgatsz, a döntéseid sokszor más utakra vezethetnek. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én… Tovább »

Könyvajánló: Müller Péter – Halhatatlan szerelem

Már nagyon vártam, hogy kezembe vehessem és olvashassam Müller Péter legújabb könyvét, ezért nagyon örültem, amikor a férjemtől ezt kaptam karácsonyra. Habár a könyv címe elsőre romantikus történetet feltételez, valójában általa a lélek legmélyebb és legmagasztosabb titkaiba nyerünk bepillantást – Magyarország egyik legismertebb egykori színésznőjének, Tolnay Klárinak a történetén keresztül. Szerző: dr. Hörömpő Andrea –… Tovább »

Mi rejlik a déjá vu érzés mögött?

Te is átéltél már déjá vu érzést? Tudod, amikor azt érzed, hogy az éppen történő helyzetet már átélted egyszer. Habár a tudomány az emberi agy struktúrájára vezeti vissza a jelenséget, ennek a különleges érzésnek van egy másik magyarázata, amely a lélek személyes történetében keresendő. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új,… Tovább »

Könyvajánló: Lélekmozaikok – Önismeret, tudatosság, személyiségfejlődés; a Tudattérkép 33 titka

Életünk során mindnyájan harmóniára, testi, lelki egészségre és bőségre törekszünk, sokszor azonban nehézségekkel szembesülünk. Azt tapasztaltam, sokan képesek ezeket a helyzeteket lehetőségként látni, mások azonban olyan problémaként élik meg, melyek hosszú hónapokra, évekre megbénítják életüket. Mitől függ az, hogy míg egy élethelyzet megoldása valakinek könnyű feladat, addig másnak egy komoly probléma, amitől fél? Szerző: dr…. Tovább »

10 +1 jel, mely arra utal, hogy öreg lélek a gyermeked

Sokszor a felnőttek legnagyobb tanítói a gyermekek: legyen az saját vagy a közvetlen környezetben élő gyermek. Különösen akkor tanítanak minket, ha a gyermek testben öreg lélek lakozik. Melyek is ezek a jelek, amelyek erről árulkodnak? Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről, lélektársakról, a… Tovább »

Mélység, megbocsátás és megértés

Nem érted, miért történnek veled dolgok? Úgy érzed, nem tudsz megbocsátani Önmagadnak vagy valaki másnak? Azt hiszed, az Élet nem igazságos veled? Egy személyes történetet hoztam, mely a napokban megjelent könyvemben olvasható először. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről, lélektársakról, a feltétel nélküli… Tovább »

Lélekmozaikok – kulisszatitkok

Írni számomra kegyelmi állapot. Ha olvastad már hosszabb vagy rövidebb írásomat, talán érezted ezt rajta. Azt mondják, a szavakon túl sugárzik belőle valami földöntúli. Valami, amit nem lehet és nem is kell megmagyarázni. Amit eddig is éreztem alkotás közben, de mindennél jobban akkor mutatkozott meg, amikor a könyvem egyes fejezeteit írtam. Szerző: dr. Hörömpő Andrea… Tovább »

Mi a megvilágosodás? – Hawkins féle tudattérkép 16. és 17. szint – Béke és Megvilágosultság

Egyre több embernek vannak magas szintű spirituális tapasztalásai. Sokan azonban akkor is azt hiszik, hogy megvilágosult élményük volt, amikor valójában csak egy pillanatra kitágult a tudatosságuk és az érzékelésük. Mi a megvilágosodás? És mi nem a megvilágosodás? Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről,… Tovább »

Gondolatok az elengedésről

Össze vagyunk kötve mindnyájan… valakivel szorosabban, míg másokkal lazábban. Akkor mégis hogyan lehet elengedni bizonyos személyeket az életünkből? Szükséges-e egyáltalán? Miről szól az elengedés? Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről, lélektársakról, a feltétel nélküli szeretetről, az időről és az Élet lényegéről. Megrendeléshez kattints… Tovább »

Mikor válnak valóra az álmok?

Mitől függ, hogy vannak, akiknek könnyedén valóra válnak az álmai, míg másoknak ez nehezen sikerül? Mit jelent a siker vagy a sikertelenség az életünkben? Egy rövid részletet megosztok veletek az új, Lélekmozaikok című könyvemből. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről, lélektársakról, a feltétel… Tovább »

Az emberi élet 5 szabálya

Életünk során már gyermekkorunktól kezdve számos szabállyal szembesülünk. Vannak azonban olyanok, amelyek habár fontosak, születésünk pillanatában elfelejtettük őket. Itt az idő feleleveníteni őket. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről, lélektársakról, a feltétel nélküli szeretetről, az időről és az Élet lényegéről. Megrendeléshez kattints ide:… Tovább »

Minden sikeres nő mellett áll egy gyengéd férfi – 2. rész

A női szerepvállalások, a helyzetek, amelyekkel szembesülünk, a kérdések, amelyekre a válaszokat keressük nem véletlenek. Ha látjuk a mögöttes okokat, kapcsolataink, munkánk és ezáltal életünk minden területén sokkal boldogabbak lehetünk. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről, lélektársakról, a feltétel nélküli szeretetről, az időről… Tovább »

Minden sikeres nő mellett áll egy gyengéd férfi – 1. rész

A női és férfi szerepek változását éljük egyénileg, a társadalomban és a világban is, miközben ezek a szerepek először saját magunkban várnak arra, hogy felfedezzük, megéljük és egyensúlyba hozzuk őket. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről, lélektársakról, a feltétel nélküli szeretetről, az időről… Tovább »

A bhutáni boldogság 4 titka

Bhután, a Himalája lábánál fekvő kis ország híres arról, hogy az egész világon talán itt a legboldogabbak az emberek. Mi a titkuk, és mit vehetünk át tőlük mi magunk is? Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről, lélektársakról, a feltétel nélküli szeretetről, az időről… Tovább »

A hit embere vagy a tudomány embere vagy? – Hawkins féle Tudattérkép 13. szint: Ésszerűség

Ahol a tudomány véget ér, ott kezdődik a spiritualitás. A tudomány csak most jutott el odáig, hogy az ősi tanítások mögött rejtőző végtelen tudást saját eszközeivel bizonyítsa. Benned a hit vagy a racionalitás a nagyobb? Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről, lélektársakról, a… Tovább »

7+1 előny, amit az egyedüllétben megtapasztalhatsz

Életének hosszabb vagy rövidebb időszakában mindenki érezheti magát egyedül. Azonban mindez olyan tapasztalásokat jelenhet ez számodra, ami hosszú távon építi személyiségedet. Képes vagy arra, hogy megtaláld az egyedüllétben rejlő előnyöket? Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről, lélektársakról, a feltétel nélküli szeretetről, az időről… Tovább »

A karmáról: Sors vagy szabad akarat?

Te a Sorsban hiszel vagy abban, hogy szabad akaratod van? Az igazság valahol a kettő között van. Mi a karma szerepe az életedben és miért fontos, hogy értsd az összefüggéseket életed történései között? Részlet a hamarosan megjelenő könyvemből. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző… Tovább »

Lélekmozaikok – A könyv

Mindig is álmaim között szerepelt az, hogy egyszer könyvet írjak. Amíg egy évvel ezelőtt még egy messzi ködös képnek tűnt mindez számomra, néhány hónappal ezelőtt olyan változások történtek az életemben, amelyeknek köszönhetően végül nekikezdtem az első könyvem megírásának. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!