Lélekmozaikok

“Isten filmet forgat, csak elfelejtett szólni”

Nem kísérletnek indult, mégis elképesztő eredményt hozott… Ami pedig azt illeti, erősen elgondolkodtatott. Azt hiszem mindenképpen sorsfordító tapasztalás. Hogy mennyire figyelünk egymásra, és a felgyorsult világunkban képesek vagyunk-e pillanatokra megállni. Megállni még csak-csak… De úgy igazán egymásra nézni és a függöny mögé látni, netán kérdezni – az mintha egyre kevésbé menne…Szerző: dr. Hörömpő Andrea –… Tovább »

A biztonság illúziója – A változástól való félelem elengedése

A változás örök, pedig mindent megteszünk, hogy ellene menjünk. Küzdünk, kapaszkodunk, óvnánk azt, ami van, mert nem bízunk a jövőben. Nem bízunk valójában Önmagunkban és abban, hogy minden változás minket szolgál. Pont ezért oly sokszor beragadunk. Azt hisszük, ilyenkor biztonságban vagyunk, pedig csak a félelmeink fognak minket vissza. Legtöbbször azonban csak egy nagy levegőt kellene… Tovább »

A gyémántok a mélyben születnek

Az átváltozás, a transzformáció, a megújulás idejét éljük. Mindaz, amit már elengedtünk, eltűnt az életünkből, de még nem érkezett meg, vagy csak a távoli messzeségből látszódik az új. Átmeneti időszak ez, ami gyakran nagy intenzitású kilengésekkel szembesít: életünk legnagyobb próbáit és mélységeit most élhetjük át. Mert a gyémántok a mélyben születnek… Szerző: dr. Hörömpő Andrea… Tovább »

Forgószél

Néha azt érzem, a Jóisten lepottyantott a Földre, utamra engedve, hogy hajrá leányom, menj és tedd a dolgod! Néha azt érzem, túlságosan is bízik bennem és kudarcot vallok, máskor meg büszkén megveregetem a vállam, hogy jól van, Andi, ügyes vagy. És vannak olyan pillanatok is, amikor perlekedek Istennel, hogy ezt mégis hogyan gondolta? Legalább valami… Tovább »

„Legyen meg a Te akaratod!” – Mert van, amikor elfáradunk…

Vannak, percek, amikor már sok(k)ként éljük meg a pillanatot… Amikor már az utolsó szalmaszálba is kétségbeesetten kapaszkodunk. Amikor feltör minden ősi félelmünk újra és újra, hogy próbára tegyen ismét. Amikor hadakozunk a Sorssal és Istennel, hogy de miért… Meddig kell még küzdeni? És pont itt suhan át bennünk a lényeg… Semeddig. Küzdeni nem kell. És… Tovább »

„Ezt nem hiszem el!” – 3 illúzió a hitről és a hitetlenségről

Amikor egyszerre túl sok intenzív, vagy különleges dolog történik velünk, hajlamosak vagyunk arra, hogy kicsússzon a szánkon: Ezt én nem hiszem el! Ezzel pedig jól leállítjuk magunkat és a csodák teremtését az életünkben. Ehelyett bizony higgyünk, érezzünk és tudjunk! Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az… Tovább »

Néha csak egy pillanat…

Néha csak egy pillanatra talál meg az érzés… Nem is érzés, érzékelés… Felsejlik a fátyol mögül, mint amikor lehull a lepel és feltárul a biztos és valódi tudás. Egyszerre állsz szilárdan és végtelenül rugalmasan, egyszerre vagy sebezhető és sebezhetetlen. Különös érzékelés. Életemben eddig egyszer éltem át, de az igazán mély nyomot hagyott bennem. Segítségül hívom… Tovább »

Az emberi élet 5 szabálya

Életünk során már gyermekkorunktól kezdve számos szabállyal szembesülünk. Vannak azonban olyanok, amelyek habár fontosak, születésünk pillanatában elfelejtettük őket. Itt az idő feleleveníteni őket. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről, lélektársakról, a feltétel nélküli szeretetről, az időről és az Élet lényegéről. Megrendeléshez kattints ide:… Tovább »

A válasz, amit a csodák titka rejt

Észrevetted, milyen trükkös az Élet? Vannak olyan periódusok, amikor látszólag semmi nem történik, valójában azonban a felszín alatt rendeződnek életed történéseinek apró, finom szálai. Látod a célt álmaid útján, és ha minden nap csak egyetlen apró lépést teszel előre, egyszer csak megjelenik… Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem… Tovább »

7+1 megerősítés a bombabiztos önbizalomért

Mindnyájan kerülhetünk olyan élethelyzetbe, hogy önbizalmunk valamiért csorbát szenved. Ekkor segítenek nekünk azok a rövid megerősítések, amelyeket mantraként mondogathatunk magunknak bárhol és bármikor. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről, lélektársakról, a feltétel nélküli szeretetről, az időről és az Élet lényegéről. Megrendeléshez kattints ide:… Tovább »

A szándék és hit gyógyító ereje – tudományos bizonyítékokkal

Gyógyít-e a szándék és a hit? Ha voltál már beteg, és hittél a gyógyulásodban, te is tapasztalhattad. A tudomány úttörőinek azért különösen jelentős a tevékenysége, mert évekig tartó áldozatos munkájuknak köszönhetően a világ többi szkeptikusa számára is bebizonyítják azt, amit a spirituális tanítók már rég óta tanítanak. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én… Tovább »

Lélek álmok útján

Ha már régóta él benned az érzés, hogy új utakra lépj, Újhold idején és az azt követő napokban segítő erők támogatnak megújult, szíved mélyéről fakadó céljaid elérésében. A te álmaid milyen utakra vezetnek? Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről, lélektársakról, a feltétel nélküli… Tovább »

Teremts magadnak pénzügyi bőséget 10+1 lépésben

Megfigyelted már, hogy vannak olyan emberek, akiknek életébe egyszerűen áramlik a pénz, míg mások gyakran küzdenek pénzügyi gondokkal? A pénzügyi tudatosság az a terület, amivel mindenki nap mint nap szembesül, amikor kisebb vagy nagyobb sikerrel átugorja az Élet által elé gördített akadályokat. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem… Tovább »

Titkok egy mosoly mögött

Van az a mosoly, ami mélységes titkokat rejt. Amikor egy nevetés fájdalmas sírást leplez, amikor a zavarodott mosoly mögött meg nem élt félelem és bűntudat rejtőzik. És van az a bohóc, aki a fél világot képes volt megnevettetni, csak a saját démonaival nem tudott megküzdeni… Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged…… Tovább »

Nem mindennapi! Jezsuita pap nyerte az Amerikai Csillagászati Társaság rangos kitüntetését

Guy Consolmagno, jezsuita pap az élő bizonyítéka annak, hogy a tudomány és a vallás nem kell, hogy ellentétben álljon egymással. Az Amerikai Csillagászati Társaság Bolygó Tudományi Részlege a pápai csillagászt tüntette ki a híres Carl Sagad éremmel – számolt be a nem mindennapi tényről a Catholic Sun. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én… Tovább »

Útjelzők 5 pontban a tudatos lélek fejlődéséhez

Mind a tudatosság, mind a spiritualitás szót sokszor használjuk manapság. De tudatossá vált már benned, hogy a SPIRIT szó tulajdonképpen maga a LÉLEK? Ha szeretnéd tudni, hogy lelked fejlődését mi szolgálja legjobban, nem tudsz megkerülni néhány örök érvényű igazságot. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az… Tovább »

30 nap választ el az álmodtól – 7 egyszerű szabállyal a tudatosság útján

A kérdés csak az, elhiszed-e? Vajon ha 100%-ban biztos lennél benne, hogy 7 egyszerű szabály betartásával 30 nap múlva legfőbb célod valóra válik, megtennéd-e, hogy minden nap figyelsz a betartásukra? Különleges kísérletre hívlak Abraham és Esther Hicks segítségével. Egy próbát megér, nem igaz? Tarts velem! Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged…… Tovább »

16 évesen 14 dollárral kezdte – ma 16 alkalmazottat foglalkoztat a vállalkozásában

Amikor külföldi sikertörténeteket hallunk, hajlamosak vagyunk egy legyintéssel elintézni, hogy: neki persze könnyű volt ezt „abban az országban” megcsinálni. Azonban mi a helyzet az olyan ország lakóival, ahol még a mai napig is mindennaposak a fegyveres összecsapások, és az olyan járványok, mint az ebola vagy a malária? Mi a titka egy fiatal ugandai vállalkozónak, akinek… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!