Lélekmozaikok

Félünk falak nélkül lenni

  Védekezünk, mert megtanultuk, hogy ha nem tesszük, akkor sérülünk. Megbántanak minket akarva akaratlanul, veszteség ér minket, egyedül maradunk vagy más egyéb nehézséggel szembesülünk. Úgyhogy inkább megelőzni próbáljuk mindezt. A falaink ezért épülnek. De a falaink egyben a korlátaink is. A korlátok néha jók, mert meg tudunk bennük kapaszkodni, tehát biztonságot adnak. De egy idő… Tovább »

Elhoztam neked e szavak ajándékát: Hiszek és bízok benned…

Messzinek tűnik, mintha nem is ebben az életben lett volna, amikor elindultam feléd… Az út első lépése a megengedés volt, hogy szerethetlek. Kezdetben csak „elméletben”. Mert a fejemben Te másé voltál, és én is másé voltam. És ez a fejben összerakott birtokos szerkezet sokáig teljesen megbénított. Így legelőször Önmagamon kellett átlépnem, hogy eljussak Hozzád, és… Tovább »

A szavak teremtő erejéről: Te építesz vagy rombolsz velük?

Íróként hiszem azt, hogy a szavaknak gyógyító erejük van. A szavak teremtenek, manifesztálják a korábban csak gondolatban megfogalmazott vágyakat. De a szavakkal lehet negatívan befolyásolni, ütni, rombolni, pusztítani is. Még pusztán „jót akarásból”, na meg amit előszeretettel csinálnak sokan, a szeretet nevébe burkolva. Hogy a szavaink mivé válnak a kezünkben, csak tőlünk függ. Te tudod-e,… Tovább »

Hála az Életért

Rendhagyó írás következik a blogon egy olvasói levél szó szerinti közzétételében, mivel mélyen hiszem azt, hogy a példák Erőt adnak a nehéz pillanatokban, amikor már majdnem feladnánk, amikor már elvesztjük a hitünk, és amikor eltévedni vélünk az Élet sűrűjében. Szolgáljon Nia története tanulságul mindenki számára, hogy nem szabad feladni és merjünk hinni, elengedni, választani és… Tovább »

A gyémántok a mélyben születnek

Az átváltozás, a transzformáció, a megújulás idejét éljük. Mindaz, amit már elengedtünk, eltűnt az életünkből, de még nem érkezett meg, vagy csak a távoli messzeségből látszódik az új. Átmeneti időszak ez, ami gyakran nagy intenzitású kilengésekkel szembesít: életünk legnagyobb próbáit és mélységeit most élhetjük át. Mert a gyémántok a mélyben születnek… Szerző: dr. Hörömpő Andrea… Tovább »

Forgószél

Néha azt érzem, a Jóisten lepottyantott a Földre, utamra engedve, hogy hajrá leányom, menj és tedd a dolgod! Néha azt érzem, túlságosan is bízik bennem és kudarcot vallok, máskor meg büszkén megveregetem a vállam, hogy jól van, Andi, ügyes vagy. És vannak olyan pillanatok is, amikor perlekedek Istennel, hogy ezt mégis hogyan gondolta? Legalább valami… Tovább »

A meleg sült gesztenye illata

Gyorsan lépdelek a csomagokkal a kezemben, hogy időben odaérjek. Az órámra nézek, és látom, hogy pár percet késni fogok, de tudom, már nem tudok semmit tenni ellene. A pályaudvar lejárójánál egy fiatal sült gesztenye árus férfit pillantok meg egy furcsa kalapban. Valahogy nem illik a környezetbe, mintha valahonnan máshonnan érkezett volna: más korból, más városból…… Tovább »

Újra tanítjuk szeretni Egymást – A feltétel nélküli szeretetről

Vágyunk a szeretetre, magunkba szívnánk, mint gyermekként az anyatejet. Az igazi szeretetre, ami törődő, gondoskodó, megbocsátó, hálás, kedves és csak árad. Feltételek nélkül. Mi oly sokszor mégis feltételekhez kötjük mindazt, amit az Élet természetes részeként csak áramoltatnunk kellene. Míg egyszer csak jön valaki, akivel újra tanítjuk szeretni Egymást… Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert… Tovább »

Egyedül vagy együtt? – A szívből jövő kérések 3 titka

Vannak olyan helyzetek, amelyeket együtt könnyebb megoldanunk, mi mégis vonakodhatunk attól, hogy kérjünk. Azt hihetjük, hogy a kérés egyfajta megalázkodással jár, pedig dehogy! Ebben az írásomban szeretném elárulni nektek a szívből jövő kérések három titkát. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről, lélektársakról, a… Tovább »

Elengedés a gyakorlatban: Függőség, Felismerés és a Felhőatlasz-fátyol

A lélektársainkkal való kapcsolataink sokszor szembesítenek minket nehézségekkel, de még izgalmasabb, amikor nekik köszönhetően Önmagunkkal szembesülünk. Az ő elengedésük sokszor szinte lehetetlennek tűnik, ám nem mindig őket kell elengednünk, hanem legtöbbször csak a tőlük való függőséget. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről, lélektársakról,… Tovább »

10+1 dolog, amit érdemes lefekvés előtt tenned

Számos esetben olvashatunk arról, milyen fontos, hogy indítjuk a napunkat. Kétségtelenül sokat jelent a megfelelő reggeli rutin kialakítása, de ha igazán tudatos vagy, arra is figyelsz, hogy mit teszel este, mielőtt aludni mész. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről, lélektársakról, a feltétel nélküli… Tovább »

7+1 kérdés, ami segít a 2014-es év összegzésében

Az év utolsó napjait érdemes arra használni, hogy kicsit visszatekintsünk az elmúlt évünkre. Ez azért különösen hasznos, mert egy éves távlatból jobban látjuk, mennyi változás történt az életünkben. Összegyűjtöttem néhány kérdést, mely segít az összegzésben. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről, lélektársakról, a… Tovább »

Mélység, megbocsátás és megértés

Nem érted, miért történnek veled dolgok? Úgy érzed, nem tudsz megbocsátani Önmagadnak vagy valaki másnak? Azt hiszed, az Élet nem igazságos veled? Egy személyes történetet hoztam, mely a napokban megjelent könyvemben olvasható először. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről, lélektársakról, a feltétel nélküli… Tovább »

Miért kiabálunk, amikor dühösek vagyunk?

Egy hindu szent a Gangesz partján készült a rituális fürdőjére, amikor a közelben egy család tagjait hallotta dühösen kiabálni egymással. Mosolyogva a tanítványaihoz fordult és megkérdezte: Miért kiabálnak az emberek, amikor dühösek? Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről, lélektársakról, a feltétel nélküli szeretetről,… Tovább »

7+1 megerősítés a bombabiztos önbizalomért

Mindnyájan kerülhetünk olyan élethelyzetbe, hogy önbizalmunk valamiért csorbát szenved. Ekkor segítenek nekünk azok a rövid megerősítések, amelyeket mantraként mondogathatunk magunknak bárhol és bármikor. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről, lélektársakról, a feltétel nélküli szeretetről, az időről és az Élet lényegéről. Megrendeléshez kattints ide:… Tovább »

Teremts magadnak pénzügyi bőséget 10+1 lépésben

Megfigyelted már, hogy vannak olyan emberek, akiknek életébe egyszerűen áramlik a pénz, míg mások gyakran küzdenek pénzügyi gondokkal? A pénzügyi tudatosság az a terület, amivel mindenki nap mint nap szembesül, amikor kisebb vagy nagyobb sikerrel átugorja az Élet által elé gördített akadályokat. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem… Tovább »

13 +1 kulcsfontosságú gondolat a boldog és sikeres élethez

Néha csak egy mondat kell ahhoz, hogy helyrebillenjen Életünk. Egy gondolat, egy érzés, egy kérés, egy beszélgetés gyökeresen megfordít az utunkon. Ha Te is pozitív változásokat szeretnél tapasztalni, építsd be minél  jobban beépítsd ezeket a hasznos gondolatokat a mindennapjaidba, és használd őket cselekvéseid iránytűjeként. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új,… Tovább »

Az angyali jelenlét pillanatai

Az égiek küldik segítő angyalaikat. Bizony, ez így van. Bármilyen nehéz helyzetben is legyél most, hidd el. Hiszen Te is bármikor kaphatsz egy levelet vagy felajánlást egy ismeretlentől, egy kedves mondatot egy baráttól, egy idézetet a bölcstől, egy megoldást a családtól, egy szerető ölelést a Kedvestől, vagy egy mosolyt a mindig nagyon vidám csemegepultos eladótól…. Tovább »

Poros úton a Fény felé

Amikor írok, könnyeden lépdelek. Néha úgy érzem, táncolok – a magam módján. Zene nélkül pedig nem lehet táncolni sem. A legjobb írásaim Havasi Balázs varázslatos számai mellett születnek. Sokáig a Vihar mellett a Poros út volt a kedvencem tőle. Átéltem, sőt megéltem e zenék minden mélységét és fájdalmát. Már a címük is önmagukért beszélnek, leginkább… Tovább »

A felejthetetlen élményekről – vegyél példát Novak Djokovicról

Egyetemista koromban minden évben várva vártam a francia Roland Garrost, mert feldobta a vizsgaidőszak monotonitását. Habár mostanában már nem figyelem a teniszmérkőzéseket, a szerb egykori világelső, Novak Djokovic olyan tettet vitt véghez, amiről mindenki példát vehet. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről, lélektársakról,… Tovább »

5 +1 tanács a boldogságért, Buddha élete és tanításai alapján

Az indiai buddhisták a májusi telihold idején, idén május 14-én ünneplik Buddha születésének, megvilágosodásának és halálának évfordulóját. Legfontosabb tanításai alapján és ezen alkalom apropójából elképzeltem, milyen tanácsot adna ma a XXI. század útkeresőinek. Szívből kívánom, hogy segítsen rá Téged is arra az útra, ami elvezet Önmagadhoz. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak… Tovább »

Útjelzők 5 pontban a tudatos lélek fejlődéséhez

Mind a tudatosság, mind a spiritualitás szót sokszor használjuk manapság. De tudatossá vált már benned, hogy a SPIRIT szó tulajdonképpen maga a LÉLEK? Ha szeretnéd tudni, hogy lelked fejlődését mi szolgálja legjobban, nem tudsz megkerülni néhány örök érvényű igazságot. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az… Tovább »

30 nap választ el az álmodtól – 7 egyszerű szabállyal a tudatosság útján

A kérdés csak az, elhiszed-e? Vajon ha 100%-ban biztos lennél benne, hogy 7 egyszerű szabály betartásával 30 nap múlva legfőbb célod valóra válik, megtennéd-e, hogy minden nap figyelsz a betartásukra? Különleges kísérletre hívlak Abraham és Esther Hicks segítségével. Egy próbát megér, nem igaz? Tarts velem! Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged…… Tovább »

A hála és a meglepetések valódi ereje

Ha ma tudtál venni egy szelet csokit a gyermekednek, vagy megteheted, hogy este rendelj egy finom pizzát vacsorára, akkor mind olyan dolgokat teszel, ami néhány évvel ezelőtt egy kislány számára még a legkülönlegesebb élményt jelentette. Tania Luna rövid, egyszerű, de mégis oly hiteles TED videóban mesél arról, hogyan érezte magát milliomosnak, amikor 6 évesen talált… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!