Lélekmozaikok

Amikor Együtt táncolunk…

Amikor együtt táncolunk, összekapcsolódunk… Összekapcsolódunk egy pillantásban, egy összekacsintásban, egy olyan viccben, amit csak mi ketten értünk. Összekapcsolódunk egy ölelésben, egy mosolyban, egy érintésben. Összekapcsolódunk egymásban, könnyedén vezetve egymást: Te engem kívül a világban, én Téged belül a lélek útvesztőiben.Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az… Tovább »

“Isten filmet forgat, csak elfelejtett szólni”

Nem kísérletnek indult, mégis elképesztő eredményt hozott… Ami pedig azt illeti, erősen elgondolkodtatott. Azt hiszem mindenképpen sorsfordító tapasztalás. Hogy mennyire figyelünk egymásra, és a felgyorsult világunkban képesek vagyunk-e pillanatokra megállni. Megállni még csak-csak… De úgy igazán egymásra nézni és a függöny mögé látni, netán kérdezni – az mintha egyre kevésbé menne…Szerző: dr. Hörömpő Andrea –… Tovább »

Ahonnan már nincs visszaút

Elmentem a határaimig, sőt még azon is túlra. Ott álltam egy szakadék szélén és akkor bizony feltették a kérdést: vajon mered-e? Vissza vagy előre? De ha előre, akkor most egy nagy lélegzetet kell venned és ugranod kell… Fogalmam nem volt, mi vár rám, de azt tudtam, hogy csak egy út van: előre. Nem azért, mert… Tovább »

A megújulás kulcsa: az elengedés – Nyisd meg a szíved a csodákra!

Intenzív energiák mozognak a térben, mintha ez az időszak arról szólna, hogy még egyszer egy nagy lendületet véve kisöpörjön mindent a mélyről, ami nem szolgál minket, aminek szükséges az elengedése. Ez az év az elengedésről szól, így ha úgy indulunk neki a novembernek, hogy szembe merünk nézni azzal, mi rejlik még lelkünk mélyén, ami elengedésre… Tovább »

A gyémántok a mélyben születnek

Az átváltozás, a transzformáció, a megújulás idejét éljük. Mindaz, amit már elengedtünk, eltűnt az életünkből, de még nem érkezett meg, vagy csak a távoli messzeségből látszódik az új. Átmeneti időszak ez, ami gyakran nagy intenzitású kilengésekkel szembesít: életünk legnagyobb próbáit és mélységeit most élhetjük át. Mert a gyémántok a mélyben születnek… Szerző: dr. Hörömpő Andrea… Tovább »

Csillagpor

Túl fényesen ragyogunk… Még egymás számára is. Sötétséghez szokott szemeinket eddig két kézzel takartuk el, a váratlanul feltörő fény pedig teljesen elvakított minket. Először ijedtünkben gyorsan magunkra csaptuk az ajtót, és legszívesebben visszacsináltunk volna mindent. De akkor már késő volt. Mert ha ez az ajtó egyszer már kinyílt, soha többé nem zárható vissza. A padló… Tovább »

Magadon lépj túl!

Néha azt érzem, saját magunk állunk saját magunk útjában. Ha átugranánk saját magunk árnyékán, akkor minden, ami eddig nehéz volt, egy pillantás alatt könnyűvé válna. De vajon miért és hogyan szabotáljuk az életünket, és mi kellene ahhoz, hogy ez megváltozzon? Született egy levél a kérdésről – nem csak – a barátnőmnek… Szerző: dr. Hörömpő Andrea… Tovább »

Minden csodát megérdemelsz!

Van az a csoda, amire sokszor és sokáig, talán mindennél jobban vágyunk, és már el sem hisszük, hogy megkaphatjuk. Létezik az a csoda, amiről nem is merünk álmodozni, és átélhetünk olyan csodát, ami mindent felülmúl… amivel talán életünk során csak egyetlen egyszer találkozunk… Bármelyik csodával is találod szembe magad, tudd, hogy megérdemled! Mert minden csodát… Tovább »

Tanuljuk meg egymást felemelni!

Egymást felemelni azt jelenti, hogy anélkül, hogy a másikat lesajnálnám, elvenném az erejét, én akarnám megoldani helyette a feladatait, csak figyelek rá, ott vagyok vele, és hozzájárulás vagyok az életéhez. Sokszor már önmagában ennyi is elég. Egy kedves szó, amiben biztosítom, hogy minden rendben lesz és nem vagy egyedül. Nem kell egyedül szembenézned a nehézségekkel…. Tovább »

„Nagy gáz van, szerelmes vagyok!”

Emlékszem erre a mondatra, ahogy a telefonban kimondtam a barátnőmnek. A higgadt, nyugodt válasz csak annyi volt erre: De hiszen én tudtam… Mire én: „Na ne mááár! De én nem!” És ezzel a mondattal elkezdődött valami, ami aztán felborított mindent, amit eddig biztosnak hittem magamról és az életemről… Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert… Tovább »

A teljes megadásról és megbocsátásról

Amikor nem mozdulunk, az Élet megmozdít minket. Először csak finoman, majd egyre erőteljesebben, végül pedig úgy, hogy kétség sem fér hozzá, lépnünk kell. És ez egyben sokszor arról szól, hogy belépünk az ismeretlenbe, lemondva az irányításról és teljesen megadjuk magunkat az Égnek és a Sorsunknak… Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged…… Tovább »

Életed legnagyobb hazugsága lehet – ne dőlj be neki!

Tele vagyunk elvárásokkal, kikövetkeztetésekkel arról, hogy az életünknek hogyan kell(ene) alakulnia. Megszoktuk a nehézségeket, ezért van, hogy nem is hiszünk a szemünknek, amikor valami „túl könnyedén” összejön. Hajlandóak vagyunk-e elismerni, hogy ilyenkor ezt is mi teremtjük, ezért ne értéktelenítsük el, hanem merjük befogadni az Élet váratlan ajándékait is! Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert… Tovább »

5 jel, ami segít eligazodni az életben – ha hagyod

Gyönyörűen vezet az Élet – ha hagyjuk. Ha nem ragaszkodunk mindenáron az előre kigondolt elképzeléseinkhez, az eltervezett módszereinkhez, hanem kellő rugalmassággal, alázattal és éberséggel figyeljük a világot és éljük az életünket. Az önismeret egyik kulcsmomentuma, ráébredni arra, mikor milyen jelek segítenek minket az utunkon. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új,… Tovább »

5 érv amellett, hogy ne szükségből teremts

„Szükségem van rá!” Hányszor mondod, gondolod ezt naponta – legyen szó egy apróságról, vagy nagyobb dolgokról: pénzről, munkáról, sőt akár a társadról. A szükségem van rá szinonimája a kell, ami a hiányból indul ki. Ha úgy érzed megakadtál, ha szeretnél pozitív változást az életedben, légy tudatos arra, hogy ne szükségből teremts. Szerző: dr. Hörömpő Andrea… Tovább »

Csodás álmok jönnek

Valami különös van a levegőben. És most nem a szívünket melengető, tavaszi napsugarakban megbújó változásra gondolok. Bár az is lehet, hogy a tavasz megújulása hozza magával ezt a varázslatos érzést. Valami mélyről jövő, biztonságot nyújtó, ugyanakkor kalandra csábító tudás kincseire leltem, miszerint csodás álmok jönnek… Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged…… Tovább »

10 különleges fotó a mesék világából

A moszkvai Darya Kondratyeva varázslatos fényképeivel feleleveníti számunkra a tündérmesék és legendák világát. Modelljei akár csodás hercegnők, boszorkányok vagy tündérek is lehetnének, akiket a fotókon egyáltalán nem hétköznapi állatok vesznek körül. A szemkápráztató alkotások ennek köszönhetően egy igazán különleges világba repítenek minket. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem… Tovább »

A válasz, amit a csodák titka rejt

Észrevetted, milyen trükkös az Élet? Vannak olyan periódusok, amikor látszólag semmi nem történik, valójában azonban a felszín alatt rendeződnek életed történéseinek apró, finom szálai. Látod a célt álmaid útján, és ha minden nap csak egyetlen apró lépést teszel előre, egyszer csak megjelenik… Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem… Tovább »

Miért nem mersz élni?

Miért tart vissza a félelem, a konvenciók, a megfeleléskényszer, a hitetlenség? Miért hallgatsz, miért nem kérsz vagy kérdezel? Miért nem cselekszel, ha akár csak egyetlen százaléknyi esélyed is van arra, hogy életed jobb legyen? Miért megszokásból élsz? Miért nem vállalod Önmagad? Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy… Tovább »

A tapasztalás csodája

Varázslatos, ahogy abban a pillanatban, amikor döntésre jutsz, hogy felhagysz a kutatással, egyszer csak felbukkannak a válaszok lelked legmélyebb bugyraiból. Amikor már nem a kérdéseid nyomában jársz napod legnagyobb részében, mert elfogadtad, hogy lélek kérdésekben nincsenek racionális magyarázatok. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző… Tovább »

A természet rejtett titkai – egyedülálló timelapse felvételekben

A modern technika vívmányai olyan csodák láthatóvá tételében is segítenek, amelyekre még akár néhány évvel ezelőtt sem volt mód. A tér és az idő határai elmosódnak, és a természet rejtett titkai a felszínre törnek. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről, lélektársakról, a feltétel… Tovább »

A természet csodája – madarak „komponálták” a díjnyertes zenét

Jarbas Agnelli, brazil zeneszerző egy nap meglátott egy fotót az újságban: madarak ültek az egymással párhuzamos elektromos vezetéken. Kivágta a fényképet, és elhatározta, hogy lekottázza, amit a képen látott. Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről, lélektársakról, a feltétel nélküli szeretetről, az időről és… Tovább »

Angyalt rögzített a kamera?

Nem hiszek a véletlenekben. Sem a csodákban. Pedig utóbbiak olykor történhetnek. Mint ezen a videón, ahol egy biciklis férfi életét mentik meg egy látszólag elkerülhetetlen balesettől. A kamera mindent rögzített. Vagy csak egy jól elkészített, manipulált felvételről van szó? Döntsd el magad! Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok Mert én látlak Téged… Új, harmadik könyvem… Tovább »
Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!