Lélekmozaikok

Félünk falak nélkül lenni

 

Védekezünk, mert megtanultuk, hogy ha nem tesszük, akkor sérülünk. Megbántanak minket akarva akaratlanul, veszteség ér minket, egyedül maradunk vagy más egyéb nehézséggel szembesülünk. Úgyhogy inkább megelőzni próbáljuk mindezt. A falaink ezért épülnek. De a falaink egyben a korlátaink is. A korlátok néha jók, mert meg tudunk bennük kapaszkodni, tehát biztonságot adnak. De egy idő után rájövünk, hogy mindez csak a látszat…

Az intimitás öt eleme előadáson ülök, amit Kovács Angéla Access Consciousness facilitátor tart. Azzal játszunk, hogy emeljük fel a kezeinket oda, ahol a falainkat érzékeljük, majd szépen kezdjük el leengedni. „Már néhány milliméter vagy centi lejjebb engedés is teljesen megváltoztatja az életünket” – hallom. Csukott szemmel érzékelek, és érzem, ahogy az ujjaim szinte tényleg milliméterről milliméterre lejjebb csúsznak olyan lassan, ahogyan még sosem, szinte észrevétlenül. Közben annyira kevésnek tűnik mindez…

Valahogy az élt a fejemben korábban a falakról, hogy azokat csak úgy tudjuk megszüntetni, ha leromboljuk őket. Ráadásul mindennek nehezen kell történnie. Hiszen a falak olyan szilárdak. Mivel pont az a feladatuk, hogy védjenek, nem fognak csak úgy maguktól elmozdulni, mert hát keménynek kell lenniük. Most pedig érzem, hogy mindez akár teljesen rugalmas is lehet. Hogy a falaim nem valami bebetonozott őskövületként állnak, aminek fejszével kell nekiugrani, hanem sokkal inkább valami plasztikus és az én irányításomat követő formaként alakíthatóak, akár egyik pillanatról a másikra.

Hogy néhány milliméter lejjebb csúszás óriási változást okoz? – „Hát az ki van zárva, az biztos kevés” – gondolom magamban. „Hiszen ha nem tűntetjük el legalább a felét, tuti nincs eredmény…” De aztán elhessegetem mindezt, és csak hagyom a kezeimet még lejjebb és lejjebb csúszni. És azt kell mondjam, egyáltalán nem félelmetes mindez.

Pedig mennyire félünk falak nélkül lenni. Védtelennek, sebezhetőnek lenni, közben pedig amikor falak nélkül vagyunk, valójában akkor merünk IGAZÁN Önmagunk lenni. Önfeledten. Vannak ilyen pillanatok, amelyekre egyre éberebb vagyok, magamnál is és másoknál is. És látom, hogy valójában milyen ritkán engedjük meg magunknak ezt az állapotot. De mégis olykor mintha elfelejtenénk mindezt, és megmutatjuk azt, akik igazán vagyunk. A lényünknek azt a kirobbanó, éltető, lüktető és vibráló energiáját, amelyet talán a „nem szabad”, a „nem illik”, vagy a „vajon mit szólnak hozzá mások” címkékkel aggattunk fel korábban.

David Jon Kassan – www.davidkassan.format.com

Eltelik egy nap és érzem, hogy a falaim nem emelkedtek fel. Lent maradtak – persze nem tűntek el teljesen, de már sokkal „mobilabbnak” látom őket. Azt érzem, hogy befogadok. Mindent. Ítélet nélkül. Nevetek. Csak áteresztem magamon azt, ami jön, nem akad meg szinte semmi. Nincs miben. Valami olyan különös szabadság érzést ad, amit még soha. Mintha ajtó nyílt volna a végtelenbe. Most még talán csak résnyire, de bekukucskálok, és valami olyat látok meg, amit korábban nem.

Amiről eddig csak olvastam, amiről hallottam, most ott van előttem: lépek, megfogom, érzem, tapintom a levegőben, a térben, az időben. Hogy a sebezhetőség vállalása nem fájdalmas. Hanem valami brutális módon felszabadító. Hogy a sebezhetőség vállalása nem okoz sebeket, hanem mintha különös képességgel ruházná fel a testet: ha hagyom, hogy sebezhetővé váljak, ha meg is vágnak, a seb rögtön beforr, fájdalom nélkül. Pillanatnyi minden, és ahogy jött, úgy el is megy, és közben lebegés van, könnyű mindez.

Tisztelet. Nagyrabecsülés. Hála. Bizalom. Sebezhetőség. Az Access azt mondja, ez az öt tényező adja az intimitás öt elemét. „Minden, amiért hálásak tudunk lenni, azt be tudjuk fogadni.” Rájövök, hogy mennyi, de mennyi dologról hittem azt, hogy nem fogadták be tőlem, közben pedig…

Észrevétlen „köszönöm”-ök és „hálás vagyok Neked”-ek között valójában mindig is ott volt a befogadás, és ahol befogadás van, ott nincsenek falak, mert befogadni csak falak nélkül lehet. Tehát ahol befogadás van, ott megvan a sebezhetőség is. Nem mindig úgy, akkor és ott jelenik meg, ahogy mi azt hisszük vagy gondoljuk. De meglátnánk-e akkor is, amikor mi magunk megéljük, vagy amikor velünk megélik? Valójában pedig mind erre vágyunk.

Úgyhogy csak játssz el picit mindezzel: Tedd fel a kezedet, oda ahol a falaidat érzékeled, csukd be a szemed, ha az kényelmes, érzékeld, hogy egy biztonságos térben vagy, és csak engedd, hogy a falaid csökkenjenek. Ha csak egy milliméternyit, akkor annyit. Ha többet, akkor többet. Mert mindez tényleg képes arra, hogy megváltoztassa az életed, illetve azt, ahogy a világot megéled…És egyáltalán nem fájdalmas. Falak nélkül lenni valójában csodálatos… 🙂

Mi lenne, ha mától nem félnénk falak nélkül lenni?

Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok

Mert én látlak Téged... Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről, lélektársakról, a feltétel nélküli szeretetről, az időről és az Élet lényegéről. Megrendeléshez kattints ide: Megrendelés

Ha többet olvasnál a kapcsolatokról, elfogadásról, elengedésről, a nehézségek megéléséről, szeretettel ajánlom  A találkozás, ami elrendeltetett című könyvemet, amelyet megrendelhetsz itt: Megrendelés

Ha szeretnél mélyebb önismeretet és felismeréseket a saját életed vonatkozásában, szeretettel ajánlom, a Lélekmozaikok című könyvemet. Megrendelhető itt: Lélekmozaikok könyvrendelés

Access Bars és Facilitálásra bejelentkezés: Jelentkezés

Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!