Lélekmozaikok

Igazinak nem születünk, igazivá válunk

Igazivá válni pedig egy folyamat, befektetés és munka. Hagyjuk már ezt a „Hol vannak az igazi Férfiak és hol vannak az igazi Nők kérdést! A Nő a Férfit keresi, a Férfi a Nőt. De mostanság azt látom, hogy teszik mindezt eléggé kétségbeesve. Mindkét oldalról azt zengi a tömegmédia, hogy nincsenek „igazi” Férfiak, meg „igazi” Nők. Szerintem meg vannak. És mi lenne, ha a „nincs”-ről a „van”-ra helyeznénk a fókuszunkat? Akkor talán lehet, hogy meglátnánk őket?

Egy Férfinak írtam nemrég, aki egy erről szóló cikket osztott meg a közösségi portálon: „Ha nem nyílik ki rá a szemed, akkor sem fogod életed Nőjét felismerni, ha ott áll az orrod előtt.” Mert megragadunk abban, hogy „Hol vannak a „normális”, „igazi”, „hagyományos” Nők és Férfiak és nem találjuk őket. Már megint beleesünk abba a hibába, hogy a fókuszt a másikra helyezzük.

Én csak azt szeretném kérdezni tisztelettel, hogy mi MAGUNK mennyire váltunk „normális”, „igazi”, „hagyományos” Nővé, illetve Férfivá? – vonatkoztassa ezt most mindenki magára neme szerint. Ez az első kérdésem. A második pedig az, hogy ha az első úgy érezzük, ki is van pipálva, akkor mennyire ragadunk bele a hiány állapotba? A „hol van már” kérdések virtuális óbégatása igencsak azt a mögöttes megélést sugallja, hogy valaki bökjön már rá egyre, mert én nem látom, de igazából el sem hiszem, hogy létezik. Mindeközben azért hiányzik, és így nem jó, és mi lesz most velem?

Szerény véleményem pusztán annyi, hogy ha észrevesszük magunkon a második állapotot, akkor ahelyett, hogy vadul tovább folytatnánk a keresgélést, ugorjunk vissza az első kérdésre és kezdjünk el sertepertélni a saját portánk körül, mert lehet, hogy lenne ott is tisztogatni való. Neeem, dehogy… – gondolják a legtöbben, de tessék elhinni: Deee… igen! És mindezt nem gonoszkodásból mondom, pusztán tapasztalatból (és most jómagam sem a külvilágra mutogatok, sajátról beszélek).

A Férfi-Női evolúció kábé ott tart, hogy mindkét nem igen fájdalmas módokon számos szélsőséget tapasztalt és élet meg pro és kontra. Ennek az előnye az, hogy sokan tudjuk, hogy mit nem szeretnénk – akár saját magunk vonatkozásában, akár a másik nem vonatkozásában. Ahogy kezd tetemes listánk lenni, mit nem szeretnénk, kezdjük azt is tudni, hogy mit igen. És ez szuper dolog, mert mintha ez egyszerre járna azzal, hogy kerülünk vissza a Férfi-Női egyensúlyba.

Mit is jelent mindez? Nőként például lehettünk már áldozat szerepben, alárendelve a férfi nemnek, feladva Önmagunkat a másik miatt, akár testi-lelki bántalmazást megélve. Ezt felismerve és ebben a helyzetben változást eszközölve, a női választás és tapasztalás könnyedén átbillenhet a ló túlsó oldalára: az agresszívan erő(szako)s női létbe, a harcos Amazonná, ami szó szerint „kiheréli” a férfit, és hosszú távon nem hogy nem vonzó, sokkal inkább kerülendő egy „igazi” Férfi számára.

De ugyanez a másik oldalról: Amíg a férfiak évszázadokon, évezredeken keresztül az elnyomó, a felsőbbrendű domináns energiával azonosították a férfierőt, addig ez manapság átcsapott az erő tagadásába, az alárendeltségbe és a nőknek való megalázkodásba.

Vannak, akik ezt jelen életükben, különböző életszakaszokban élik meg, de ha most nem is, előző életeinkben biztosan jelen volt mindkét szélsőség, így a palettánk szinte biztos, hogy teljes. Lássuk mindezt akkor, amikor a nagy útkeresésben keressük az „igazit”. Hogy azon túl, hogy én is keresem a saját nőiességemben vagy férfiasságomban az egyensúlyt, a másik is. És igen, ilyenkor összeakadhatnak nem egyforma szakaszban járó személyek.

Amíg én a szélsőségemet élem meg – amivel az égvilágon semmi baj nincs, hiszen van, hogy el kell menjünk a határainkig – addig előfordulhat, de persze nem elrendeltetett, csak a vonzás törvénye valami ilyesmire tanít, hogy szélsőséges mintákkal találkozom. Ne adj Isten még azzal is, hogy mivel az ellentétek vonzzák egymást, olyan személyt képzelek életem szerelmének, aki valójában nem az, csak ideig-óráig összehoz minket a nagy ellentét, ami pillanatokra kiegyenlíti az energiákat, de hosszú távon nem vezet harmonikus és teljes kapcsolathoz.

Viszont ha én közeledek az egyensúlyomba, a körülöttem lévő energetika is megváltozik. Ha nem keresem már vadul a másikat, miközben az van a fejemben, hogy milyen ez a világ, eltűntek belőle az „igazi” nők és férfiak, hanem egyre teljesebben élem meg a saját nőiségemet és férfiasságomat, akkor előbb vagy utóbb csak belebotlok egy „igaziba”… És akkor, amikor már én rendbe raktam magamat, képes vagyok meglátni, hogy basszus tényleg ő az. Ő tényleg az. Addig meg csak pont csetlek-botlok és hirdetem fennhangon (vagy nem hirdetem, csak elfojtom), hogy hiányzik mindez az életemből (meg a világból).

Bármikor szabad abbahagyni a másik nemre való ujjal mutogatást, és lehet elkezdeni élni. Nőként és Férfiként egyaránt. Igazinak nem születünk, igazivá válunk. És mindez valójában egy folyamat, befektetés és kőkemény munka. Mert az „igazi” már nem mutogat a másik nemre – legyen az akár Nő, akár Férfi. Pont csak éli az életét és valószínűleg észre sem veszi az ujjal mutogatókat… Hát egész egyszerűen ezért nem látják meg egymást…   

Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok

Mert én látlak Téged... Új, harmadik könyvem egy mese az előző életekről, lélektársakról, a feltétel nélküli szeretetről, az időről és az Élet lényegéről. Megrendeléshez kattints ide: Megrendelés

Ha többet olvasnál a kapcsolatokról, elfogadásról, elengedésről, a nehézségek megéléséről, szeretettel ajánlom  A találkozás, ami elrendeltetett című könyvemet, amelyet megrendelhetsz itt: Megrendelés

Ha szeretnél mélyebb önismeretet és felismeréseket a saját életed vonatkozásában, szeretettel ajánlom, a Lélekmozaikok című könyvemet. Megrendelhető itt: Lélekmozaikok könyvrendelés

Access Bars és Facilitálásra bejelentkezés: Jelentkezés

Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!