Nőként vannak olyan ajtóink, amelyeket még saját magunk elől is jól elrejtünk úgy, hogy nem is tudunk a létezésükről. Ezek pedig zárva is maradnak mindaddig, amíg nem jön Valaki, aki kinyitja nekünk őket. És olykor elég az is, hogy csak résnyire, mint egy finom lágy szellő, és invitál minket beljebb, egyre beljebb, hogy felfedezzük Nőként Önmagunkat.
Azt mondták, ragyogok… Fel sem tűnt… És tényleg! Talán kellett hozzá az a fénykép, hogy észrevegyem és meglássak valamit a saját szemeimben… Valami ismeretlent, valami újat, valami különlegeset, amit eddig nem láttam meg magamban. Az egy új találkozás volt Önmagammal. Persze jól meg tudtam indokolni, hiszen végtelen izgatottságban éltem a születendő új könyv miatt.
Ezért hosszú heteknek, hónapoknak kellett eltelnie ahhoz, hogy elismerjem – legelőször Önmagamnak – hogy azért ragyogok, mert Te ragyogtatsz. Olyan kapukat nyitottál meg bennem, amelyekről addig azt sem tudtam, hogy léteznek…
Fogalmam nem volt, hogy ezek a kinyitott kapuk hová vezetnek, én mégis elindultam… Felfedezni Önmagam, egyre beljebb és beljebb. Mert vonzott valami egyre közelebb és közelebb… Hozzád… Önmagamhoz… És habár az első kaput Te nyitottad ki, az úton számos másik jött velem szemben, amelyekkel már nekem kellett megküzdenem.
Sötétség borult rám… Az elmém csak köpködte ki magából a kérdéseket, a kétségeket és a kételyeket. Az egyetlen fénysugár a szívemből forrásozott, utat mutatva a következő lépéshez. Mindig csak egyetlen lépést előre és előre…
Mert minden újabb ajtó mögött ott vártak a múlt félelmei és fájdalmai, csalódásai és elfojtásai, és minden esetben választanom kellett, hogy mit teszek velük: vajon megpróbálom elkerülni őket és gyorsan visszazárom az ajtókat, vagy ha már felszínre törtek, megbékélek velük és szélnek eresztem őket. Tudtam, hogy minden, ami előttem áll, csak pillanatnyi, és én kész voltam arra, hogy megéljem és elengedjem a legmélyebbről feltörő fájdalmat is.
Nem tudtam, hány ajtó áll még előttem, vagy hogy hány lakattal zártam be, de akartam, hogy tudd, nem félek kinyitni őket és szembenézni azzal, amit ott találok. Kezemben a kulcs mindegyikhez… Bennem van a kulcs mindegyikhez… Én vagyok a kulcs mindegyikhez… Még akkor is, ha néha úgy tűnt, egyre sötétebb és meredekebb az út, és már többször hittem azt, hogy túljutottam az utolsó ajtón is, ami Önmagamhoz, és így Hozzád is elvezet, de aztán mindig bukkant fel újabb és újabb… És ez rendben is volt…
Voltak kapuk, melyeket nem csak lakatok, de démonok is őriztek… Annyira el akartam kerülni minden múltbéli fájdalmat, hogy túlbiztosítottam magam, még véletlenül se sérüljek… De már késő volt, nem volt vissza út… Lehetett volna, de az nem volt számomra opció. Csak előre… Ezért megküzdöttem a démonokkal, majd a végén, munkájukat megköszönve szélnek eresztettem őket…
A fájdalmak megtörték a testet és megtörték a lelket. A test és a lélek egymásnak feszült, de a lélek legyőzhetetlen, és a vonzás ott már mindennél erősebb volt. A sérülések, melyek számos élet lenyomataként ott éltek bennem, megelevenedtek és táncba hívtak, majd a zene elcsendesedésével kipörögtek és továbbálltak.
A félelmek áttranszformálódtak, a kérdések válaszra találtak, és a női lélek a történések hatására visszatalált Önmaga békéjébe. Akkor már tudtam, nincs sok hátra, hiszen én is megláttam a fényedet. Csak az ajtó mögül pislákolt nagyon halványan, de a sötétséghez szokott szemem számára most a Mindent jelentette.
Láttam, ahogy a fénysugaraink közelednek egymás felé, majd összeérnek… A lelkem szárnyalásba kezdett új tájakon, új dimenziókban, földöntúli élményekkel gazdagítva tapasztalásait… Azt hittem álmodom, de még álomnak is túl szép volt… Ránk talált a pillanat varázsa… Egyszer, majd még egyszer… és most már egyre többször…
Halk léptekkel közeledek… Újjászületésem és megújulásom napjai már a nyugalomról, a békéről, az isteni időzítésbe és Erőbe vetett bizalom kétségek nélküli elfogadásáról szólnak… Megszűnt minden kétség Önmagamban, Benned és Bennünk… Megszületett az Egység érzése – általad – bennem…
Kezem a kilincsen az ajtó egyik oldalán… Kezed a kilincsen az ajtó másik oldalán… Már tudom, hogy nincs több előttem, csak ez az egyetlen egy… És amikor eljön az idő, az utolsó ajtót együtt, egyszerre nyitjuk majd ki.
Hajnalodik… Fénysugaraink egybeolvadnak és ez a ragyogás már egy új élet első napjait jelenti… És mi mindketten tudjuk, hogy… Hazaértünk…
Szerző: Ábrahám-Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok
A kapcsolatokról, elfogadásról, elengedésről, a nehézségek megéléséről szóló A találkozás, ami elrendeltetett című könyvemet megrendelheted itt: Megrendelés
Ha szeretnél mélyebb önismeretet és felismeréseket a saját életed vonatkozásában, szeretettel ajánlom, a Lélekmozaikok című könyvemet. Megrendelhető itt: Lélekmozaikok könyvrendelés
Jelentkezés Elengedés workshopra: Elengedés
Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.
Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok
Új írásaimat megtalálhatod itt: www.horompoandrea.hu
A Szeretet lélegzete, a Mert én látlak Téged..., A találkozás, ami elrendeltetett és a Lélekmozaikok című könyveimet itt rendelheted meg: Könyvrendelés
Access Bars-, Testkezelésekre, Facelift kezelésekre és tanfolyamokra itt jelentkezhetsz: Jelentkezés
Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.
Kedves Andrea,
Ez az egyik írásod sok közül, melynek kb. a felétől patakokban folyt a könnyem, annyira megérintett, szíven ütött és felnyitotta a szememet, hogy stilszerű legyek kinyitott egy kaput. Még sokat kell kinyitnom a feltétel nélküli Szerelem és Földöntúli Boldogság eléréséhez, de az Én Szerelmem(Lelkem másik fele!!) “Szíve minden melegével vár az utolsó ajtónál!
Köszönet Neked ezért az írásért is!
Van nekem egy Kedvesem, akinek varázslatosan szép lelke van, és pontosan ezen az úton jön végig. Már majdnem két éve jön felém. Minden sorodban éreztem az ő fájdalmát. Ahogyan minden lépés fájt neki, és ahogy oly sokszor vakon kellett jönnie. És én nem léphetek felé egyetlen lépést sem, én csak a hitét erősíthetem. Hiszek benne.
Őrülten köszönöm! 😀 Ez jól esett. 😉
Jaj Andrea, őrülten jól írsz. Szeretem olvasni. Köszönöm.