Lélekmozaikok

Az éteri kötelékekről

Sokszor érezhetjük, hogy számunkra fontos személyekkel energetikailag össze vagyunk kötve. Ez azzal a hatással is járhat, hogy érzékelhetjük az ő energiáit. Ha nem tudod miért vagy fáradt, kedvetlen, az okok az ilyen kapcsolatból is adódhatnak. Még akkor is, ha fizikailag már nem találkoztok, a csakráitok révén össze vagytok kötve. Erről olvastam nemrég Doreen Virtue Csakra tisztítás című könyvében.

Chakras

“A csakráknak gyakran vannak belőlük kiinduló „éteri kötelékeik”. Ezek a kötelékek, melyek úgy néznek ki, mint a sebészeti szívócsövek, elérnek azoknak az embereknek a csakráihoz, akikkel kapcsolatban állunk.

Az éteri kötelékek legáltalánosabb kiterjednek a testvérekig, az apánkig, az édesanyánkig, a volt hitvesünkig, a volt kedveseinkig, a jelenlegi hitvesünkig vagy szerelmünkig, a házunkig, a gyermekünkig és a közeli barátokig.

Ezeket a kötelékeket a félelem hozza létre. Ezt a félelmet lehet függőségi viszonyként, ragaszkodásként, elhagyatástól és nehezteléstől való félelemként azonosítani. Az éteri kötelékek úgy viselkednek, mint az öntözőcsövek, az energia előre-hátra áramlik bennük a két ember között. És itt van a probléma.

Ha az a személy, akivel összeköt ez a kötelék, éppen valamilyen problémával küzd, energiát fog felszívni tőled, az éteri köteléken keresztül. Te, pedig úgy érzed majd magad, mint akinek az energiáját lecsapolták, csak nem fogod tudni, hogy miért.

Nagyon gyakran, azok az emberek, akikkel szexuális kapcsolatod volt, rákapcsolódnak a szakrális csakrádra, akikkel valamilyen konfliktusod volt, a napfonat csakrádra, akiket pedig sajnálsz, a szívcsakrádra.

Akikkel fájdalmas volt a kapcsolatod, vagy olyan, amelyben te cipelted a súlyokat, a vállaidra kapcsolódnak rá. Ez tapasztalatom szerint a fő oka a hát és nyakfájásnak.

A kötelék elvágása nem azt jelenti, hogy „Nem szeretlek, vagy nem törődöm veled többé”. A kötelék elvágása nem feltétlenül vezet el a kapcsolat megbomlásához. Ez csak csupán annyit jelent, hogy a kapcsolat nem jól működő részét elengeded. Emlékezz: a félelem a szeretet ellentéte, és az éteri kötelékeket (ahogy minden más ragaszkodást) a félelem hívja életre.

meditate-while-you-medicate-chakra-cleanse-weedist1

Az éteri kötelékek elvágására két fő lehetőség létezik. A leggyorsabb és legegyszerűbb módja ennek, ha gondolatban magunkhoz hívjuk Mihály Arkangyalt, hogy eltávolítson minden olyan köteléket, melyek leszívják az energiánkat. Mihály Arkangyal az az angyal, akinek az elsődleges feladata az, hogy eltüntessen minden sötét energiát. Mihály Arkangyalt bármikor magad mellé hívhatod.

Arra is megkérheted, hogy állandóan ott legyen melletted. Rendelkezik ugyanis azzal a képességgel – mellyel valójában mi is – hogy egy időben mindenki mellett ott tud lenni. Azonnal nagyobb energiát és békességet fogsz tapasztalni, amint megkéred, hogy vágja el a kötelékeket.

A másik lehetőség az, ha saját magad vágod el az éteri kötelékeket, vagy megkérsz egy barátot vagy gyógyítót, hogy tegye meg neked. Ha, saját magadban csinálod, képzeld el, hogy a kezedben egy ollót, kést vagy kardot tartasz. Lásd, vagy érezd, amint elvágod a köteléket.

Vagy gondolhatsz egy olyan személyre is, akiről tudod, hogy „hozzá vagy láncolva”, és aztán legyen meg benned a szándék, hogy elvágd a köteléket, vagy elvágj minden köteléket.

A saját vagy egy másik ember kötelékének átvágása teljesen valóságos. Érezheted a cső vastagságát és tömörségét, amint egy éles tárggyal kettévágod. Ha bármilyen ellenállást tapasztalsz, az azt jelzi, hogy még mindig nem bocsátottál meg, vagy még mindig félsz attól a valakitől, akivel összeköt a kötelék. A következő megerősítéssel el lehet oszlatni ezt az ellenállást: „Kész vagyok elengedni minden félelmet és megbocsátani nem tudást, így a fájdalom helyett békességet tapasztalok majd”.”

Forrás: Doreen Virtue: Csakra tisztítás

A Lélekmozaikok című könyvem megrendelhető itt: http://goo.gl/forms/cUJfxfyrkT

Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.

Szerző: dr. Hörömpő Andrea – Lélekmozaikok

Új írásaimat megtalálhatod itt: www.horompoandrea.hu

A Szeretet lélegzete, a Mert én látlak Téged..., A találkozás, ami elrendeltetett és a Lélekmozaikok című könyveimet itt rendelheted meg: Könyvrendelés

Access Bars-, Testkezelésekre, Facelift kezelésekre és tanfolyamokra itt jelentkezhetsz: Jelentkezés

Keresd a lelkedhez szóló napi gondolatokat a Lélekmozaikok Facebook oldalán is.

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!